2018 legjelentősebb innovációs teljesítményének elismerése

A Magyar Innovációs Alapítvány – a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen – a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve, 27. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.


A 2018. év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítmények további, összesen öt kategóriában kaphatnak díjat:

  • a 2018. évi Ipari Innovációs Díj,
  • a 2018. évi Informatikai Innovációs Díj,
  • a 2018. évi Agrár Innovációs Díj,
  • a 2018. évi Környezetvédelmi Innovációs Díj,
  • a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díja.

A legeredményesebb, 2016. január 1. után alapított innovatív startup vállalkozás pedig a Magyar Innovációs Szövetség „2018. év legjobb startup vállalkozása” díját nyeri el.

A pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások, illetve szervezetek vehetnek részt, amelyek 2018-ban kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése stb.) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológiatranszfer stb. lehet.
A díjak ünnepélyes átadására 2019. március végén, az Országházban kerül sor.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, vezető gazdasági szakemberekből áll, elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2018-ban elért többleteredmény/többletárbevétel és egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett az innováció eredetiségét, újszerűségét, illetve társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli.
A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.
A korábbi Innovációs Nagydíj pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:
  • egyoldalas összefoglaló, amelynek mintája a www.innovacio.hu/nagydij oldalról tölthető le;
  • részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), valamint arról, hogy külső (pályázati) forrás mennyiben segítette az innovációs teljesítmény elérését, összesen maximum 10 A4-es oldalon;
  • referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.);
  • nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

Beadási határidő: 2019. február 13., 15 óra.
A pályázatokat pdf, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1116 Budapest, Fehérvári út 108–112. II. emelet 227., innovacio@innovacio.hu.
Bővebb információ a www.innovacio.hu oldalon.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka