34 éve a vasúti vontatás szolgálatában

A közlekedési infrastruktúra fontos részét képezik a vasúti pályahálózatok. Ezek meghatározó kezdő elemei a saját célú vasúti pályák, régi nevükön az iparvágány-háló­zatok.


Az iparvágányok kiszolgálásának hatékonysága függ a korszerű belső anyagmozgatástól, a be- és kirakás gépesítésétől, a teljes iparvágányon a kocsik biztonságos mozgatásától. Mindezek és a mennyiségi tényezők határozzák meg az iparvágányok gazdaságosságát, és fontos feltételei azok fennmaradásának, ugyanis 1981-ben még több mint ezer saját iparvágány-hálózat működött jelentős vasúti árufogadással és berakással. Addig a vasúti kocsik mozgatása nagyrészt kézzel vagy balesetveszélyes kötélvontatással és elavult tolatómozdonyokkal történt.

A minden telephelyen jól működő többfunkciós kétéltű vasúti járműveink – hárommillió balesetmentes üzemóra mellett – sok milliárd forintos üzemanyag-megtakarítással és importgép-kiváltással forradalmi változást hoztak a vasúti vontatásban. Innovációnk eredményességét, közel 400 jármű tervezése és üzembe helyezése mellett, a világviszonylatban is jelentős referenciák és mérések segítették.

Kétéltű vontatóink megjelenése forradalmi változást hozott. Az első hat évben átadott kétszáz jármű országos jelentőségű volt. A földön csúszó kötél helyett traktorvezetői engedéllyel, vasúti ismeretekből letett vizsgával napi több száz kocsit mozgattak át emberi kéz érintése nélkül, és természetesen balesetmentesen.

Az MTZ-TRAC vontatóhoz minden hazai jármű kapcsolható

1997-ig a közel ezer gépkezelő képzése folyamatos volt, és ők ellátták az egyéb gépek kezelését is. Az MTZ-TRAC vontatók gázolajfogyasztása 4-7 liter óránként, javítási igénye minimális, ezért a korszerűtlen eszközöket végleg felváltották. A vontatóinkat tesztelve a vasútvállatok is közel ötven járművet szereztek be, amelyek jelentős változást hoztak a javítóbázisok, lefejtők és kocsimosók kiszolgálásában.

A vasúti kétéltű járművek kisméretűek, ezért kisebb vágányhosszak is elegendőek használatukhoz.
A tolatási feladatok olyan vágányokon is elvégezhetők, ahol a vágánykapcsolat a hagyományos mozdonyok körüljárását nem tenné lehetővé.
A nagy vonóerő (300–1500 tonna) mellett jelentős a mozgékonysága: 5–15 km/h.
A meddő idők lerövidítését szolgálja a félperces leállás és a kétperces felállás is.
A tolatószemélyzet munkája biztonságos, mivel a vontatmány kapcsolásakor nem kell a járművek közé lépni. A kétéltű vontató minden előforduló vasúti pályaíven és felépítményrendszeren közlekedhet, kezelése egyszerű. A kétéltű járművek átalakítás után is használhatók közúti vontatóként vagy más felszereléssel egyéb feladat ellátására. A felújítás nélküli 25 éves használat gazdaságossá teszi a beruházást.
Vanya Imre tulajdonos, ügyvezető, konstruktőr, feltaláló

A Mobilitás 82. Kft. erőssége a műszaki újítások gyors megvalósítása. Ezt segítették kiváló képességű szakmunkás mestereink, akik részt vettek a tervezésben és a kivitelezésben is. Köszönetemet fejezem ki, hogy műhelyünkben az alkotó munka naponta hitet és értelmet ad életünknek.

További jelentős fejlesztéseink voltak: a sínen is biztonsággal működő kotrógépek, a felsővezeték-szerelő gépkocsik és a gyomirtó Mercedesek, amelyeket új és használt alap­járművekre is szereltünk. Az elmúlt időszakban az MTZ-TRAC két típusán, a vonóerő növelése mellett, az üzemanyagok biztonságos lefejtéséhez alkalmazható „robbanás ellen védett” gép, az egy tengelyen megoldott széles-normál nyomtávváltást biztosító technológia és a sokféle kapcsolókészülék kifejlesztése hozott folyamatos megrendelést.

A gazdasági válság negatív hatásai a vasúti szállításokat is érintették, az iparvágányok száma pedig mára a felére csökkent. Közben megjelent a bevételközpontú gondolkodás ebben a sok szabállyal nehezített rendszerben. Emiatt ugyan lesz új munkánk, de az üzemeltetőknek nem lesz könnyebb a helyzetük. Pedig ha a saját használatú rakodók száma tovább csökken, a vasúti áruszállítás további komoly visszaesése várható hazánkban.

A fenti folyamatok miatt is azzal gondol­juk az üzemeltetők terheit csökkenteni, hogy átvállaljuk a hatósági adminisztrációs munkát, és minden járművet közúti és megismételt közúti és vasúti vizsgával adunk át. Az üzembe helyezést követően az üzemeltetők 24 órában kereshetnek minket telefonon, így a kisebb javításokat le tudjuk vezényelni. A vasúti berendezés fő darabjaira örökös garanciát adunk, és folyamatos nyilvántartást vezetünk róluk.

Tervezzük a hazai járműpark megújítását, mert a rendkívül gazdaságos üzemanyag-felhasználás mellett is kiemelten fontos az átlagosan 25 éves gépeink műszaki állagmegóvása.
Köszönjük korábbi és jövőbeni megrendelőink bizalmát, és változatlanul kedvező feltételek mellett gondoskodunk kiszolgálásukról.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka