A biotechnológiai szektorban évek óta rossz a hangulat: megcsappantak a pályázatok, kevés a megrendelés, a hitel, a tőkebefektető, gyengül a kutatási háttér, zsugorodnak az egyetemek. Gondolom, a szövetséghez is eljutnak ezek a panaszok…
– Természetesen ismerjük a problémákat. Van belőlük elég, de azért nem kell világvége-hangulatot kelteni, a mi ágazatunk még viszonylag sikeresen vészelte át a válságot. Sőt 2005-től egészen 2010-ig látványos volt a növekedés a biotechnológia hazai piacán, évente 30-50 százalékkal nőtt a cégek árbevétele. 2010-ben viszont valóban megtört a lendület, azóta már nyoma sincs a régi növekedésnek, mondhatni stagnál az ágazat. Ennek két oka volt: egyrészt a válság elhúzódó hatása, másrészt pedig az akkor hivatalba lépett kormány más alapokra helyezte az innovációs pénzek és a pályázatok elosztási rendszerét, a kormányzás első egy-másfél évében pedig befagyasztotta a kifizetéseket. Később a nagyobb cégek a Jeremie-pályázatokból még forrásokhoz juthattak, de a kicsik számára ez nem volt elérhető. Hol pályázati pénz akadt, hol tőkefinanszírozás, de a kettő együtt szinte soha. A pénzhiány érthető módon megrendítette az induló kis cégek egy részét, mint ahogy az sem tett jót nekik, hogy az egyetemeken is komoly kényszertakarékoskodás kezdődött. Ilyenkor ugyanis a felsőoktatási intézmények bizony hajlamosak szűkmarkúan bánni a kutatás-fejlesztési pénzekkel, és ez igencsak kedvezőtlenül hatott az egyetemi kutatóműhelyekre és a köréjük szerveződő mikrovállalkozásokra.

Mit tudott tenni ez ellen az MBSZ?
– A nagy bajba jutott cégeken természetesen mi sem tudtunk segíteni, hiszen nem vagyunk bank, és nem mi osztjuk el a pályázati pénzeket. Mi a döntéshozó testületekkel folytatott eszmecserékkel, hazai és külföldi érdekképviselettel, a sokoldalú információáramlás erősítésével, a külföldi kapcsolatok és kongresszusi megjelenések erősítésével tudunk valamit tenni az iparágért.

Voltak, vannak kézzelfogható eredményeik is?
– Természetesen, hiszen egyébként hogyan lenne közel hetven tagunk? A biotech vállalkozásokon kívül sok beszállító, klinikai vizsgálati és laborszolgáltató cég, tanácsadó, szabadalmi ügyvivő, jogász – és még sorolhatnám – érzi úgy, hogy van értelme közénk tartozni. Talán a legfontosabb, bár nem igazán látványos feladatunk a bennünket is érintő K+F+I rendeletek, jogszabály-módosítások előzetes véleményezése. Elég sok szakmai nonszenszt sikerült már így kiszűrnünk, sőt néhány abszurd pályázati kiíráson is tudtunk változtatni. A 2005-ös biotechnológiai stratégia is nagyrészt a mi kezünk nyomát viseli, amit azóta is rendszeresen frissítünk. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a 2013-as, úgynevezett „PhD-s” adó- és járulékkedvezmény is nagyrészt a mi nevünkhöz fűződik. Persze voltak olyan dolgok is, amikbe beletört a bicskánk, de ezeket most ne részletezzük.

Valamikor elkezdték a biotechnológiai menedzserek képzését is…
– És óriási siker volt. Fiatal, ambiciózus, cégalapításon gondolko­dó kutatókkal osztottunk meg olyan ismereteket, hogy mi kell a cégalapításhoz, miképpen működik egy vállalat, mi a technológia­transzfer, mennyire fontos a kontrolling, a marketing és így tovább… Tíz hétvégén voltak az előadások, zseniális külföldi szakemberek jöttek el teljesen ingyen. A pályázati pénz elnyerésének az volt a feltétele, hogy legalább húsz ember legyen az előadásokon. Több mint négyszázan voltunk, de később már nem sikerült ilyen pályázati pénzekhez jutnunk, úgyhogy elhalt ez a kezdeményezés.

Gondolom, a szövetségi tagok nagy része kis- és középvállalkozás (kkv) – és ráadásul „piros”…
– Igen, szinte kizárólag kkv-kről beszélhetünk, de ez nemcsak a szövetségre, hanem az ágazatra is igaz. A tagok mintegy 80 százaléka pedig valóban a „piros” biotechnológiában érdekelt, vagyis a humán egészségipari kutatás-fejlesztésekhez, leginkább pedig a gyógyszeriparhoz kapcsolódik. Mindez nem különbözik a nemzetközi trendektől, hiszen a „piros” biotech az egész világon mintegy 90 százalékos arányban dominál, a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban tevékenykedő „zöld”, illetve az iparban és a környezetvédelemben eredményes „fehér” biotechnológia a fennmaradó tíz százalékon osztozik.

A nemzetközi trendek viszont azt is mutatják, hogy a kis biotechnológiai vállalkozások komoly cégekké válhatnak, amelyek egyre inkább megkerülhetetlen partnerei lesznek a világ gigantikus gyógyszergyárainak. Egy ilyen magyar sikercégről bizonyára ön is hallott: úgy hívják, hogy Solvo Zrt.
– Rémlik valami… de nem biztos, hogy nagyon elegáns, ha valaki a saját cégét dicséri. Arról nem is szólva, hogy rajtunk kívül még több más, nemzetközi szinten is számon tartott szereplője van a hazai biotechnológiának.

Éppen ez lenne az érdekes: hogyan sikerült néhány cégnek kitörnie a hazai közegből, és nemzetközi tényezővé válnia. Talán a most induló mikrovállalkozások is tanulhatnának az önök tapasztalataiból…
– Az ember kétségkívül a saját cégét ismeri a legjobban, tapasztalataink pedig tényleg vannak bőven. Nem gondolom, hogy az olvasókat mélyebben érdekelnék tevékenységünk tudományos részletei, ezért csak annyit, hogy a Solvo világvezető cég egy szűk piaci területen, az úgynevezett membrántranszporter tesztrendszerek fejlesztésében, amelyek még a piacra kerülés előtt segítenek értékelni a gyógyszerek alkotóelemeinek kölcsönhatásait. Ez a megkérdőjelezhetetlen elsőség szerencsére nem a tulajdonos önteltsége, hanem a globális szakma értékítélete.

Olyannyira nemzetközi a cég, hogy a honlapjukon is csak két nyelven lehet eligazodni: angolul és japánul…
– Felmérve a hazai lehetőségeket és adottságokat, már az 1999-es induláskor úgy döntöttünk, hogy egy nemzetközi, mondhatni globális céget hozunk létre, amelynek az üzleti nyelve angol, a munkatársak pedig a világ minden részéről verbuválódnak. Ezt a „nemzet­köziséget” ma már olyan szintre fejlesztettük, hogy három kontinensen működik irodánk, negyven országban ötszáz ügyfelünk van, a több mint százfős munkatársi gárda pedig tíz országból jött össze.

De Budapesten dolgoznak, itt van a székhelyük is.
– Igen, és büszkék is vagyunk rá, hogy magyar cég vagyunk, így is tartanak számon bennünket az egész világon. Mindez annak ellenére igaz, hogy talán itthon ismernek bennünket a legkevésbé, hiszen a magyarországi árbevételünk gyakorlatilag nulla, a teljes árbevételünk exportból jön össze.

Nem tudnak megegyezni a magyarországi nagy gyógyszergyárakkal?
– Inkább arról van szó, hogy a mi tevékenységünkre olyan gyógyszergyáraknak van szükségük, amelyek új molekulákat fejlesztenek ki, és ez nem igazán jellemző a hazai cégekre. Nincs is semmi gond, ezzel már az induláskor tisztában voltunk. Persze terjeszkedhetnénk az általános piac felé is, de ott nem lennénk világelsők, ráadásul ott szűkebb az árrés is. Hangsúlyozom: mindez nem csak a Solvóra igaz, a jelentősebb hazai biotechnológiai cégek majd mindegyike hasonló cipőben jár: a szűk nemzeti piac helyett a világpiacot célozták meg, és némelyek igen komoly sikerrel. A ThalesNano például ugyanúgy magyar cég, mint a Solvo, és a saját területén ugyanúgy a világ legjobbjának számít. De említhetném a ChemAxont vagy a Ubichemet is, amelyek szintén nagy sikereket érnek el a világpiacon.

És mivel tudják idecsábítani a külföldi szakembereket: hogy csinosak a magyar lányok?
– Viccelődve erre is szoktak hivatkozni a külföldi kollégák, de persze versenyképes fizetést is kínálunk, ám a legnagyobb hatása a cég presztízsének van, egy világelső cégnél igenis kitüntetés dolgozni, ami jól mutat a szakmai önéletrajzban. Egyébként nem ragaszkodnánk mi feltétlenül ahhoz, hogy japán vagy francia akcentussal hallgassuk az angol nyelvű prezentációt, de itthon egyszerűen nem találunk megfelelően képzett kollégákat. A nyolcvan fejlesztő munkatársnak a fele nálunk PhD-fokozattal rendelkezik, megfelelő publikációs listával, nyelvtudással. Az ilyen kvalitású magyar szakemberek nagy része viszont már külföldön dolgozik, nem kevesen tőlünk keletebbre. Ismét hangsúlyozom: ez nem a Solvo egyedi problémája, a többi hazai cég is hasonló személyi gondokkal küszködik. Ami persze – mint látszik – megoldható, de nem biztos, hogy ez az ország érdeke is.

Hogyan lesz így Magyarország biotechnológiai nagyhatalom – ahogy egy magas rangú szakpolitikusunk néhány éve megjósolta?
– Négy-öt évvel ezelőttig még valóban volt rá esély, hogy hazánk afféle regionális biotechnológiai „kisközpont” lesz Kelet-Közép-Európában, hiszen ehhez nagyon sok minden együtt volt. Fejlett, tradicionális gyógyszeripar, megfelelő szakembergárda, egyetemi műhelyek, és még a biotechnológiával foglalkozó vállalatok számában is megelőztük a többi „posztkommunista” államot. Azóta viszont sok minden megváltozott: mi stagnálunk, a csehek meg a lengyelek – bár sokkal később ébredtek – igen nagy iramban húznak el mellettünk ezen a téren is. Arra pedig esélyünk sincs, hogy a régió igazi biotechnológiai központját, Bécset akár meg is közelítsük.

Valóban közeledik a biotechnológiai forradalom?
– Nemhogy közeledik, már itt is van. Nem szívesen használok nagy szavakat, de muszáj kijelentenem: a biotechnológia forradalma nagyobb hatással lesz az emberiség életére, mint az informatikai forradalom, hiszen nemcsak az ember környezetét változtatja meg, hanem magát az emberi szervezetet is. Azt már csak a korrektség kedvéért teszem hozzá, hogy a biotechnológiai forradalomhoz elengedhetetlen feltétel volt, hogy előtte az informatika robbanásszerűen fejlődjön. Ugyanis a biotechnológiában, és ezen belül különösen a genetikában olyan óriási mennyiségű adat keletkezik folyamatosan, amelynek feldolgozása, rendszerezése öt vagy tíz évvel ezelőtti számítástechnikai háttérrel egészen elképzelhetetlen lenne. Megjegyzem: a biotechnológia egyik, ha nem a legsúlyosabb szűk keresztmetszete éppen a bioinformatika terén mutatkozik, amelyet egyébként gyakran neveznek „arany” biotechnológiának is, a piros, zöld, fehér biotechnológia analógiájára.

Ehhez képest ez a forradalom egészen csendesen zajlik. Néhány génmódosított növény, őssejtkísérlet, klónozás eléri a bulvármédia szintjét, de amúgy nem sok jele van, hogy sorsfordító idők előtt állunk…
– A Quiet-Silent Biotech Revolution közismert kifejezés főleg Amerikában, ahol magyarázatképpen még azt is hozzáteszik, hogy „meggyógyítjuk, megetetjük és üzemanyaggal látjuk el a világot”. Az amerikaiaknak köztudottan hatalmas önbizalmuk van, és szemernyi kétségük sincs afelől, hogy egy-két évtizeden belül hódítani fog a személyre szabott gyógyítás, nagy tápértékű és vitamindús, génmódosított élelmiszerekkel fogják világszerte leküzdeni az éhínséget, és a biomasszára épülő üzemanyagok is óriási szerepet fognak játszani az üzemanyag-ellátásban.

Ezt mi innen Európából, és különösen Magyarországról azért egy kicsit másképpen látjuk…
– A GMO-növényeket mindenképpen, de ennek szakmai részleteibe most ne menjünk bele, nagyon szerteágazó és különböző érdekeket, érzékenységeket sértő témakör. Ám annyit megjegyeznék, hogy a kétségkívül létező egészségügyi és etikai kérdések miatt nem kellene kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is. Amivel viszont én személy szerint is tökéletesen egyet tudok érteni: az a gyógyítás forradalma. Meggyőződésem, hogy egy-két évtizeden belül minden embernek ismerni fogjuk a teljes genomját, és ennek megfelelően abszolút személyre szabott terápiával tudjuk kigyógyítani a betegségekből. Nagyon sok szakmai anyagot olvastam erről a témakörről, és számos kutatónak hasonló a véleménye: egy-két generáció múlva minden második ember megéli majd a századik életévét. És nem vegetálva, szenvedve, betegségektől gyötörve, hanem egészségesen. És mi lehetne inspirálóbb, mint egy ilyen cél elérése?•