A mikro- és kisvállalkozások esetében beszélhetünk Magyarországon hatékony innovációról?
– Az egész országban érzékelem azt a problémát, hogy bár kormányprogram szintjén már megjelent az innováció, azonban maga a kifejezés és a szükséges szemléletmód egyelőre nem tudatosult a fejekben. A mikro- és kisvállalkozások jelenleg rendkívül messze vannak az innovációs lehetőségektől, igaz, gyakran nem is tudnak róla. Itthon alapvetően a konzervatív gondolkozás a jellemző, amit az is tetéz, hogy az idősebb generáció kevésbé fogékony az új dolgokra. Ezért elsősorban a fiatalokra, a 20 és 30 év közöttiekre kell koncentrálni, akiknek a jó része még a tanulmányait folytatja.
A magyar felsőoktatás felkészült erre a kihívásra?
– Sajnos az egyetemek is rendkívül lassan reagálnak a 21. századi kihívásokra. A bolognai rendszer értelmében például már minden oktatási intézménynek át kellett volna állnia a gyakorlatorientált képzésekre, azonban még a legnagyobb múltú egyetemek és főiskolák is mindössze annyit tettek, hogy a tíz szemeszterből álló képzésüket átstrukturálták egy hét szemeszterből állóvá, amivel érdemi változást nem értek el, ám látszólag megfelelnek a követelményeknek.
Mivel lehetne ösztönözni ezeket az intézményeket a szemléletváltásra?
– A demográfiai helyzet kényszeríti rá őket majd erre. Egyre élesebb a küzdelem a hallgatókért, és közben készülnek statisztikák, amelyek azt hivatottak mérni, hogy egy-egy intézmény esetében a hallgatók hány százaléka tud elhelyezkedni az adott intézmény diplomájával a szakmájában. A verseny itt fog eldőlni, mert ezek a mutatószámok fogják meghatározni, melyik intézménynek lehet jövője.

A Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szoros kapcsolatot tart fent a Szent István Egyetemmel. Honnan ered a jó viszony?
– Az alapítvány egyik létrehozója maga az egyetem volt, sőt első kuratóriumi elnökét Kocsis Károlynak hívták, aki egyben az oktatási intézmény rektora is volt. Az elmúlt másfél évtizedben számos sikeres közös pályázatban vettünk részt, és több kezdeményezésünkkel bővítettük az egyetem tananyagát. Az 1990-es évek végén indított „téli gazda” estjeim például azt a célt szolgálják, hogy a mezőgazdaságban dolgozókat miképp lehet bevonni az oktatásba. Apró nüánszokon múlik minden: korábban ugyanis senki sem gondolt arra, hogy éppen november és február között lehet ezeket az embereket elérni, hiszen kora tavasztól késő őszig a földeken töltik az egész napjukat. Projektszervezési óráimat is közel 1400-an hallgatták, és mára több tanszék beépítette tananyagába az alapgondolatait. Korábban elkészítettem a vállalkozásfejlesztés, majd a projektciklus-menedzsment, legutóbb pedig az innovációmenedzsment tananyagot, számításaim szerint még öt évig leszek a pályán, biztos, hogy ez idő alatt el fog készülni a következő is.
Az innovációmenedzsmentnek mi a lényege?
– Elsősorban arra fókuszáltunk, hogy egy-egy alapkutatás eredményét miképpen lehet minél hatékonyabban és sikeresebben piacra juttatni. Jelenleg ugyanis a kutatók az asztalfióknak dolgoznak, hiszen sem ők, sem az oktatási intézmények nem képesek arra, hogy eladják az innovatív termékeket. Ezek a menedzserek – társaikhoz hasonlóan – házalni fognak, de nem rádiót vagy porszívót, hanem kutatási eredményt szeretnének eladni. A helyzet nehézségét az adja, hogy azokban az országokban érvényesül könnyebben az innováció, ahol a termelés is magas színvonalú és emellett magas a foglalkoztatási ráta, azaz nincs kínálatban a fizikai munkaerő. Magyarországnak pedig vissza kell jutnia azokra a piacokra, ahonnan korábban kiszorult, vagy sosem volt jelen. Rések azonban mindig vannak, ahogy tehetséges emberek is hazánkban. Képzésekkel pedig felzárkózhatunk. Ám egyet nem szabad elfelejteni: tudás és bizalom nélkül nem tudunk előrelépni.•