A felsőoktatás minőségének javítása a Miskolci Egyetemen, kiválósági központokra alapozva

Közvetve a régió gazdasági és társadalmi modernizálását is elősegíti az a több mint kétmilliárd forintos projekt, melyet a Miskolci Egyetem valósít meg uniós támogatásból. A befejezéséhez közeledő munka a stratégiai kutatási területeken nemzetközi színvonalú szellemi kapacitás felépítésére és a Miskolci Egyetem vonzerejének növelésére törekszik.


2011 tavaszán kezdte meg működését a négy kiválósági központ. Az ezekben működő 20 nemzetközi szintű tudományos műhely törekszik a fiatal kutatók helyben tartására, letelepítésére. Ennek jegyében több mint 70 fő alkalmazására került sor. A doktori iskolák mindegyike bevonta hallgatóit is a munkába. A mintegy 60 PhD hallgató mellett tehetséges MSc és BSc hallga­tók is bekapcsolódtak a kutatásokba, melyek eredményeként eddig 253 szakdolgozat, diplomaterv és TDK dolgozat született. A központok kutatási eredményei beépülnek az oktatásba, a projekt keretében több mint 40 oktatási segédletet is kidolgoztak.
Japántól Dél-Afrikáig a világ számos országában több mint 700 konferencia-részvételt támogatott a projekt, amely kapcsán több mint 400 cikk jelent meg a konferenciakiadványokban.

Az egyetem nemzetközi tudományos presztízsét növeli a projekt által támogatott – impakt faktoros folyóiratban megjelent – több mint 80 szakcikk. A pályázati vállalás teljesítése egyetlen tekintetben nincs túlteljesítve annak ellenére, hogy eddig több mint 780 szakcikk jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban.

2011 őszén elkészült a projekt stratégiai dokumentuma, amelyet véleményezett az elismert külföldi tudósokból álló Stratégiai Tanácsadó Testület. Kritikájukat tekintetbe véve készült egy ajánlás, amelyet az egyetem új Intézményfejlesztési Tervének összeállításánál figyelembe vettek.
A pályázat címe: „A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein” TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001

A projekt adatai:

  • Megítélt támogatás: 2 033 092 007 Ft
  • Elfogadott projektösszköltség: 2 140 096 850 Ft
  • Időtartam: 24 hónap

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka