Az Európai Bizottság kutatás-fejlesztésért felelős főigazgatójaként 28 tagország kutatási és innovációs politikájának összehangolásával foglalkozik. Mit tart a legfontosabbnak a munkájában?

– Politikánk legismertebb eleme a 2014-ben indult Horizont 2020, az Európai Unió eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési keretprogramja, mely hét év alatt közel 77 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. Emellett segítjük a tagállamokat kutatási és innovációs tevékenységük fejlesztésében. Ennek érdekében hoztuk létre az úgynevezett H2020 Szakpolitika Támogatási Eszközt (PSF). A magyarországi KFI rendszer állapotát felmérő független szakértői tanácsadási folyamat is a PSF keretében valósult meg.

A szakértők többször is jártak Magyarországon, és konzultáltak a KFI terület meghatározó szereplőivel. Mire voltak leginkább kíváncsiak?

– A legjobb szakértőket választottuk a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs szakpolitika véleményezésére. A listánkon olyan nevek szerepelnek, akik a legjobbak a kutatás és az innováció területén az EU-ban, és akiket elismernek az egész világon. A tagállamok a szükségleteiknek megfelelő kérésekkel fordulhatnak hozzánk, a PSF folyamat során pedig az a célunk, hogy átfogó képet kapjanak a vizsgált területről. Vannak tagországok, amelyek kizárólag az egyetemi rendszerüket szeretnék átvilágítani, vagy az egyetemeik és az ipar közötti tudásátadásra kíváncsiak. Az önök esetében ez a felkérés a teljes kutatási és innovációs rendszerükre vonatkozott. Legelőször kiválasztottuk a szakértőket, akik áttanulmányozták a rendelkezésre álló dokumentumokat, interjúkat készítettek a folyamatban részt vevőkkel, látogatásokat tettek náluk, végül elkészítették a jelentésüket.

Mi a véleménye a magyar kutatási és innovációs rendszerről?

– Magyarország nagyon jó helyzetből indul. Elég, ha visszatekintünk a kutatás-fejlesztésben elért magyar eredményekre: a Nobel-díjakra, a villanymotor, a C-vitamin vagy a golyóstoll felfedezésére. Figyelemre méltó a magyar tudósok teljesítménye. És úgy látom, a tradíció ma is jelen van. Ahány magyar egyetemre, kutatóintézetbe ellátogattam, mindenütt kellemes meglepetést okozott nekem, hogy mennyi tehetséges emberrel találkozhattam, köztük kiváló fiatal kutatókkal. A bázis tehát rendelkezésre áll. Természetesen vannak kihívások is, hiszen azért készült ez a jelentés.

Melyek a leginkább fejlesztendő területek?

– A kutatásfinanszírozást említeném először, mint az önök előtt álló egyik legnagyobb kihívást. Azt gondolom, hogy a kutatás-fejlesztésbe az állami és a magánszektornak egyaránt többet kellene befektetnie. Jelenleg az állami hozzájárulás a bruttó hazai össztermék 0,37 százaléka, ennek el kellene érnie az 1 százalékot. A magánszektorban ez most durván 1 (0,98) százalék, aminek fel kellene mennie 2 százalékra. Ezzel összefüggésben fontos lenne eldönteniük, hogy mit várnak a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerüktől, mert jelenleg rengeteg tevékenységet finanszíroznak Magyarországon, de kellenek az egyértelműbben meghatározott prioritások és stratégiai irányok. A közfinanszírozott K + I rendszer túlságosan széttagolt, erősíteni kell az egyetemek és az akadémiai kutatóközpontok finanszírozásának koordinálását. Egy másik fontos terület: az értékelés. És itt nem csupán a projektek és az intézmények értékelésére gondolok, hanem arra is, hogy mit nyújtanak a tudományos programok a társadalom, az emberek számára. Az a véleményem, hogy még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a független szakértőkkel végzett értékelésre a projekteknél, a programoknál és az intézményeknél egyaránt. Elengedhetetlenül fontosnak tartom a nemzetközi módszereket felhasználó független értékelést a magyarországi K + I programok minőségének és hatékonyságának javítása érdekében.

Időnkénti vagy folyamatos értékelésre gondol?

– A legtöbb országban folyamatos az értékelés, ami komoly előnyökkel jár. Angliában és Svédországban például folyamatosan értékelik az egyetemeket, kutatóintézeteket és a finanszírozási mechanizmust. Nagyon fontosnak tartom ennek bevezetését Magyarországon is, és ennek ki kell alakítani a kultúráját. Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, de sokat beszélgettünk Pálinkás Józseffel, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökével a szelektálás fontosságáról, egy olyan versenyszellem kialakításáról, mint amilyen az élsportban is van. Az olimpiai játékokra mindig a legjobbak jutnak ki. Miért fogadjuk el a sportban a folyamatos megmérettetést, azt, hogy a teljesítmény alapján választják ki a legjobbakat, és miért nincs ez így a KFI területén? Azt gondolom, hogy a változtatáshoz a kutatásfinanszírozásért felelős döntéshozóknak bátorságra és politikai támogatásra van szükségük. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az egyetemi-akadémiai szféra szereplői szintén készek legyenek a változtatásra, és ne gondolják úgy, hogy a reform jó és szükséges, de inkább a szomszéd kertjében, mintsem az övékben.

Az NKFI Hivatal létrehozása és a KFI versenypályázati rendszer megújítása főbb állomásai a peer review folyamattal párhuzamosan.

A sportban a sikerek mellett óriási drámákat látunk. Ön szerint a kutatói karriereknek is szükséges velejárói a kiélezett helyzetek?

– Néhány hónappal ezelőtt, amikor utoljára itt jártam, ellátogattam a Szegedi Tudományegyetemre, ahol nagyszerű emberekkel találkoztam. Briliáns fiatal kutatókkal beszélgettem, akik elmondták, hogy Magyarországon általános probléma a kutatásfinanszírozás bizonytalansága a gyakran változó eszközök miatt, és hiányolták a hosszú távú perspektívát. Azt is mondták, hogy több külföldi kutatónak kellene Magyarországon dolgoznia, tehát fejlesztendő a nemzetközi együttműködés ezen a téren. Gyakran a fizetés is elég alacsony, ezért sokan inkább elmennek az iparba dolgozni, nem maradnak az egyetemen kutatni.

Milyennek látja a viszonyt a tudomány és az ipar között?

– Számos területen erősödött az együttműködés, ez világosan látszik. Kialakulóban van az egyetemek és a vállalatok közötti kapcsolatok új kultúrája, ahogy a kutatók beszélgetnek az ipari projektek vezetőivel, átadják egymásnak a tudásuk egy részét. Azt gondolom, az egyetemek társadalmi felelőssége, hogy segítsék a régiójukban lévő vállalkozásokat. Az elmúlt években láttam néhány jó példát az egyetemek és a gazdaság közötti együttműködés kiszélesítésére, az egyik ilyen volt például a knowledge voucher: ezt a kis összegű „tudásutalványt” azért kapják a kis- és középvállalkozások, hogy egyetemi know-how-t vásárolhassanak. Az igényeik és a lehetőségeik szerint kérhetik például, hogy az egyetem egyik professzora néhány napig segítsen a cégüknek. Szerintem ez egy jó eszköze lehet az egyetemek és a kkv-k közötti kapcsolat kiépítésének, mert itt is sok még a tennivaló.

Változtatni az értékelési kultúrán és a gazdasággal való együttműködésben, valamint előtérbe helyezni a tudományos kiválóságot. Hogyan?

– Erre számos jó külföldi megoldást láttam. Svédországban például óriási a különbség a nagyon jó és a közepes kutatók jövedelme között. Önöknek is azt az elvet kellene követniük, hogy a kiválóságot jutalmazzák. Ismét egy sportból vett példával élve: a futballban a legjobb játékosok nagyságrendekkel jobban keresnek közepesen teljesítő társaiknál. A kiváló tudomány összetevői megvannak az NKFI Hivatal elnöke által vázolt elképzelésekben.

Hogyan látja Európa jövőjét KFI szempontból?

– Bár Európa lakossága a Föld népességének csak 7 százalékát teszi ki, a világ know-how-jának a harminc százalékát állítjuk elő. Lenyűgözőnek tartom, hogy mire képes a mi kis földrészünk. Történelmünkből világosan látszik, hogy a tudományos kutatásnak és az innovációnak köszönhetően lettünk gazdagok. Ahhoz, hogy a jövőben is ilyen sikeres és gazdag kontinens lehessünk, ezen a növekedési pályán kellene haladnunk tovább. Sajnos azt is látom, hogy nem gyorsítunk eléggé. A tagállamok abban egyeztek meg, hogy a jelenlegi két százalékról a GDP-jük három százalékára növelik 2020-ig a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásaikat. Mindeközben Kína a GDP-jének már most is nagyobb hányadát költi kutatás-fejlesztésre, mint Európa, Dél-Korea pedig öt százalékot tűzött ki célként maga elé, nem hármat, amennyit mi szeretnénk elérni.

A kutatást és az innovációt politikai prioritássá kell tenni, mert ez Európa jövője. Másban nem tudunk versenyezni, mert ahhoz túl magasak az európai bérek, nyersanyagforrásaink nincsenek, és amellett döntöttünk, hogy védjük a környezetünket. Csakis úgy versenyezhetünk tehát a világ többi részével, ha tehetségesebbek, innovatívabbak vagyunk. Ehhez azonban invesztálni kell a KFI területbe. Reformokra, kiszámítható tudományos karrierlehetőségre van szükség, valamint szorosabb együttműködésre az uniós tagállamok között. De az a legfontosabb, hogy képesek legyünk perspektívát nyújtani a fiataljainknak.

Egy kis országnak nagyon nehéz az agyelszívást megakadályoznia. Mit lehet tenni a külföld vonzása ellen?

– Meggyőződésem, hogy senki sem akarja elhagyni a hazáját, ha megfelelő jövőt, versenyképes bért, szakmai önállóságot kínálnak neki. Magyarországot több fiatal kutató hagyja el, mint ahányan ide érkeznek, ezért a fiatal kutatóknak nagyobb bizalmat, magasabb fizetést kellene kapniuk, és több szabadságot. A tudományos szféra kultúrájának megváltoztatására van szükség, de optimista vagyok: elindult egy folyamat, és azt gondolom, hogy Magyarországra nagyszerű jövő vár a kutatás-fejlesztés és az innováció területén.

Szakpolitikai ajánlások

Az Európai Bizottság által felkért szakértők 2016. szeptember végén a magyarországi kutatási és innovációs rendszer állapotáról készített jelentésükben hét terü­leten fogalmaztak meg szakpolitikai ajánlásokat.

A peer review dokumentumban megfogalmazott ajánlások és az azokhoz kapcsolódóan már megvalósult eredmények (zöld négyzet) és tervezett intézkedések (rózsaszín négyzet)

Magyarországnak hatékonyabban kell kihasználnia szellemi tőkéjét, valamint a jelen lévő innovatív nemzetközi vállalatok nyújtotta lehetőségeket. Ugyanis a hazai tudományos és innovációs potenciál fokozottabb gazdasági hasznosítása lehet az alapja egy növekedés irányába ható szerkezeti váltásnak. Ehhez azonban a reformok mellett elengedhetetlen a kutatás-fejlesztés szereplőinek nyújtott közfinanszírozás tartós növelése is.

Magyarországnak el kell eldöntenie, hogy a kutatási és innovációs rendszerével mit kíván elérni, és azt is, hogy mikor. Ez azt jelenti, hogy az érintettek bevonásával ki kell alakítania egy olyan K + I jövőképet, amelyet magukénak éreznek a különböző kormányzati szervek is, és elfogad a társadalom is. A K + I elképzelésben világossá kell tenni a szakpolitikai prioritásokat és a finanszírozás rendszerét, stratégiailag rendelve a magyar erősségekhez a forrásokat.

A közös jövőkép kialakításához szükség van a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal eljárásainak további fejlesztésére, továbbá a hivatal működését átlátni képes érintettek bevonására. Mindez lehetővé teszi a résztvevők és a tanácsadó testületek javaslatainak hatékonyabb kezelését, ami az átláthatóság és a felelősségvállalás erősödéséhez vezet majd.

A közfinanszírozású K + I rendszer minőségének és hatékonyságának javítása érdekében a nemzetközi szakértői értékelési elvekkel összhangban kellene fejleszteni a projektek értékelési és finanszírozási eljárásait, növelni a közfinanszírozású K + I támogatások teljesítményalapú koncentrációját, és az érintettek szorosabb együttműködésével csökkenteni a terület szétaprózottságát, a hatékonyság növelése érdekében. A K + I rendszer konszolidációja teszi majd lehetővé annak a kritikus tömegnek a megteremtését, amellyel növelni lehet a magyar tudomány nemzetközi elismertségét és vonzerejét.

A tehetséges kutatók, különösen a fiatalok esetében vonzóbb munkafeltételekre és karrierlehetőségekre van szükség. Az egyetemi képzések során lehetővé kellene tenni a végzősök számára a későbbiekben jól hasznosítható készségek elsajátítását is. Ehhez azonban elengedhetetlenek a nyílt, érdemeken alapuló felvételi eljárások, valamint a teljesítményalapú előléptetési gyakorlat biztosítása, megerősítése.

Magyarországnak szélesítenie kell innovációs bázisát, mivel az jelenleg korlátozott számú vállalatnál koncentrálódik. Ösztönözni kell az innovációt a vállalkozásoknál, tevékenységtől és mérettől függetlenül, az innovációs lánc teljes hosszában. Mindez olyan keretfeltételek megteremtését jelenti, amelyek erősítik a kockázatvállalási kultúrát, és előmozdítják az innováció iránti érdeklődést a valódi nemzeti innovációs ökoszisztéma megteremtése érdekében.

A hazai közfinanszírozású kutatási és innovációs rendszer és az innovatív vállalkozások közötti együttműködés szorosabbá tétele kulcsfontosságú a gazdasági hatás szempontjából. •