2012. július: jegyzet, portré, tudomány, innováció, biotechnológia, disszemináció, egyetem, paragrafus, atomenergia, zöldkörnyezet, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, építés, megújuló energia, it
2012. július 4.

Szerző:
Dr. Gáti József kancellár, Óbudai Egyetem

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2012

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja elnevezésű rendezvénysorozatra immár hatodik alkalommal került sor. A fő cél, hogy ráirányítsák a figyelmet a műszaki értelmiség szerepére a nemzetgazdaságban.


A tudományos ülés elnöksége

Június 4-én volt az ünnepélyes megnyitó az Óbudai Egyetem aulá­­já­ban, majd a Benkó Dixieland Band koncertje következett. Másnap egy új kezdeményezéssel, az Innováció Napja program­jával (nyitott nap keretében cégbe­mu­tatókkal, a hallgatói innováció eredményeivel, konfe­renciákkal, kreatív programokkal) – a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az Óbudai Egyetemen, a Gábor Dénes Főiskolán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Széchenyi István Egyetemen, valamint ettől eltérő, korábbi időpontban a Kecskeméti Főiskolán – folytatódott a Magyar Műszaki Értelmiség Napja.

A rendezők célja az volt, hogy erősödjön a kapcsolat a tudomány, a gazdasági élet szereplői, a középiskolai tanulók és a felsőoktatási hallgatók között. Ezt a gondolatot tükrözi az eseménysorozat Műszaki értelmiség – együtt a jövőért. Tudomány – oktatás – gazdaság szlogenje is.

2007 számos jeles évfordulót tartogatott a hazai mérnökség számára, hiszen 225 éves jubileumát ünnepelte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és így a magyar műszaki felsőoktatás is, centenáriumát a világörökség részét képező Műegyetem központi épülete, 50 éve alapították a Magyar Televíziót, és nem utolsósorban dr. Benkó Sándor villamosmérnök együttese, a Benkó Dixie­land Band is abban az évben ünnepelte fennállásának 50 éves jubileumát.
A kínálkozó alkalmat megragadva Benkó Sándor javasolta, hogy a magyar műszaki értelmiség és annak vezető szervei nyilvánítsák a Benkó Dixieland Band 50 éves jubileumi koncertjének napját a Magyar Műszaki Értelmiség Napjának. A rendezvény megszervezésére és lebonyolítására 2006 januárjában bizottságot hoztak létre, amelybe minden támogató szerv egy-egy megbízottat delegált. A javaslatot elfogadva a részt vevő szervezetek képviselői nyilatkozatban támogatták, hogy 2007. május 5-e legyen a Magyar Műszaki Értelmiség Napja.
Aniszfeld Róbert, a Loker Hydrocarbon Research Institute igazgatója

Június 6-án – a hagyományoknak megfelelően – tudományos konferenciára került sor, amely ezúttal az Együtt a jövőért szlogent viselte. A rendezvény a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében zajlott, itt ismertették Oláh György Nobel-díjas tudós videoüzenetét, majd elhangzott a Miért metanol? És miért Magyarországon is? címmel Aniszfeld Róbertnek, a University of Southern Californián működő Loker Hydrocarbon Research Institute igazgatójának az előadása. A résztvevők érdeklődéssel követték Bokor József akadémikus Műszaki haladás: Bánkitól a 22. századig, Gyulai József akadémikus Gábor Dénes – A jövő feltalálója, Lukács Pál főiskolai tanár a Járműipar mint kitörési pont, Ábrahám László cég­vezető Együtt a Jövő Mérnökeiért, Várkonyi Péter egyetemi docens Kézzelfogható matematika: a Gömböc, valamint Kovács Kálmán igazgató Űrtevékenységünk az első magyar műholdig című előadását.

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja eseménysorozat június 7-én, ünnepi üléssel fejeződött be az Országgyűlés Felsőházi Termében. A programnak a Kreatív Magyarország – Mérnöki tudás – Múlt, jelen, jövő címet adták.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnö­ke köszöntötte a megjelenteket, utána Michel­berger Pál akadémikus a Tudomány – oktatás – gazdaság címmel nyitotta meg a programot. Kis Norbert helyettes államtitkár A műszaki felsőoktatás jövője címmel tartott előadást. A tudományos értekezéseket Benkó Sándor klarinétműsora színesítette, majd Bruno O. Braun professzor, a Német Mérnökegyesület (VDI) elnöke szólt a résztvevőkhöz.

Várkonyi Péter előadása
a Gömböcről

A szervezésben közreműködő szervezetek képviselőinek – Kassai Ferenc, Veress Gábor, Bódis József, Ginsztler János, Szabó Gábor – köszöntői után a határon túli magyarok nevében Tóth János, a Selye János Egyetem rektora és Gortva Róbert László ausztrál kémikus, a Note Printing Australia Ltd. munkatársa tartott rövid beszédet.

A rendezvényen a szervezők közös nyilatkozatot fogadtak el, melyben egyebek között leszögezik: „Az ország jövőjéért felelősséget érző politikai erők, döntéshozók megértették, hogy Magyarország kiélezett gazdasági versenyben, a válságban való talpon maradásához elengedhetetlen a műszaki és természettudományos képzés erősítése az oktatási rendszer valamennyi szintjén. A versenyképes oktatási rendszer és a belőle kilépő képzett és kreatív fiatal szakemberek a hazai vállalatok számára létfontosságúak. Szükségszerű továbbá minél több, magas hozzáadott értéket termelő, innovatív munkahely létrehozása. A versenyképes, innovatív tudással és alkalmazási készséggel rendelkező mérnökök alkotásaik révén az erős nemzetközi versenyben hozzájárulnak hazánk elismeréséhez, pozitív nemzetközi megítélésének erősítéséhez.

Az ünnepi ülés elnöksége az Országgyűlés Felsőházi Termében Elnök: Rudas Imre,
az elnökség tagjai (balról): Bódis József, Kassai Ferenc, Szabó Gábor, Ginsztler János

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja rendezvénysorozat továbbra is fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy Magyarország csak akkor állhat stabil fejlődési pályára, ha a műszaki és természettudományos képzés területén markáns fejlesztési programok indulnak, melynek következtében nő az e területen tevékenykedő szakemberek társadalmi megbecsülése, javul a szakmai megítélése, presztízse.” A dokumentum rögzíti, hogy a Magyar Műszaki Értelmiség Napját Bánki Donát, az egyik legnagyobb magyar mérnökgéniusz születésnapjához kapcsolódva, ezentúl június 6-án rendezik meg.

A szervezőbizottságot a nyilatkozatot aláírók, valamint az azóta csatlakozott szervezetek képviselői alkották. Az elnöki feladatokat Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora látta el, alelnök Kassai Ferenc, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke és Veress Gábor, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szö­vetsége elnöke, titkár Gáti József, az Óbudai Egyetem kancellárja volt.
A június 4–7-ig tartó rendezvénysorozat fővédnökének Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét nyerték meg a szervezők. Az Operatív Bizottságot az Óbudai Egyetem mint főszervező, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Mérnökakadémia, a Magyar Innovációs Szövetség, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a Gépipari Tudományos Egyesület, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája képviselői, valamint a programsorozat elindítója alkotta.
A programsorozat kiemelt támogatói: a Benkó Dixieland Band, az Óbudai Egyetem, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, a Magyar Autóműszaki Felsőoktatásért Alapítvány, a Trigon Fejlesztő és Szolgáltató Kft., valamint a Robert Bosch Kft.
Támogatók voltak: a Würth Szereléstechnika Kft., az Educatio Társadalmi Szolgáltató és Nonprofit Kft., a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a HP Infor­matikai Kft., valamint az Innováció Napja programját lebonyolító felsőoktatási intézmények.
A nyilatkozat átadása

A nyilatkozatot a szervezőbizottság elnöke átadta Lezsák Sándornak, aki eljuttatja az Országgyűlés, a kormány és a szakmai szervezetek képviselőinek. Rudas Imre elnök kérni fogja az Országgyűlés elnökét, hogy a jelenlévők közfelkiáltással elfogadott törekvését támogassa, és kezdeményezze, hogy a parlament határozatban erősítse meg a Magyar Műszaki Értelmiség Napja június 6-ai dátumát.•

 
2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Hírlevél feliratkozás

Innotéka