A múltra épülő jövő

A közösségi közlekedés területén, a városi személyszállítási tevékenységben társaságunk, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., mint jogutód, idén ünnepli fennállása 130. évfordulóját.


Társaságunk számára – a városban jelentkező utazási igények legmagasabb szintű kiszolgálása mellett – meghatározó szerepe van a környezetvédelemnek. Fontos, hogy a közel 700 fős nagyvállalat társadalmi szerepvállalásként hozzá­járuljon az élhető, egészséges nagyvárosi környezethez.

Magyarországon is egyedülálló módon, 2009 óta 125 darab Euro 5-ös, 100 százalékban alacsonypadlós, klimatizált Volvo autóbusszal látjuk el Debrecenben a közösségi köz­leke­dési tevékenységet. Ennek köszönhetően a jármű­vek forgalomba állítása óta éves szinten mintegy 5 tonnával kevesebb a károsanyag-kibocsátás a városban, mint ezt megelőzően.

A várost behálózó autóbuszvonalak mellett 3 trolibusz-, március 1-jétől pedig már két villamosvonalat is üzemeltet társaságunk.

A Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es vonal) című, az Európai Unió által támogatott nagyprojekt keretében bővült a helyi villamoshálózat. Az uniós forrásból, valamint állami és önkormányzati támogatással megvalósuló beruházás eredményeként jelentős mértékben javult a debreceni közösségi közlekedés színvonala, és nem utolsósorban tovább csökkent a környezeti terhelés.

Debrecen új villamospályájának lehetséges nyomvonaláról az első tanulmányterv 2000-ben készült el. Az előkészítési, tervezési munka során, 2004-ben Debrecen az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a Regionális Operatív Program forrásaira pályázott, s ennek eredményeként 2006-ban elkészülhettek az első konkrét tervek, melyekben véglegessé vált a nyomvonal is. Év végére megszülettek a tervek, és ezek alapján kiadták az építési engedélyeket is.
A kiviteli terv készítésére a városi önkormányzat 2007. december 28-án kötött szerző­dést. Debrecen közgyűlése 2008. január 31-én döntött arról, hogy Debrecen Város Önkormány­zata alakítson konzorciumot a Debre­ce­ni Közlekedési Zrt.-vel, és közösen adjanak be pályázatot az Európai Unió Kohéziós Alapja által támogatandó nagyprojektre, az új villamosvonal megépítésére. A pályázatot végül 2008. február 29-én nyújtották be, támogatásáról a magyar kormány június 18-án döntött, és június 30-án továbbította Debrecen pályázatát Brüsszelbe. Szeptember 11-én írták alá a program hazai kormányzati támogatási szerződését, december 19-én pedig az Európai Bizottság – elsőként a magyar nagyprojektek közül – jóváhagyta a 2-es villamosvonal kiépítésének uniós támogatását.
A kivitelezés során 4,4 pályakilométer hosszúságban új, kétvágányú villamospálya épült. Az 1-es és 2-es villamosok közös szaka­szán, mintegy 2,5 kilométeren, a meglévő peronokat átalakították, a nyomvonalat korrigálták, a közös Petőfi téri végállomást pedig átépítették.

Az új villamosnyomvonalat érintően megtörtént a közművek védelembe helyezése, szükség szerinti kiváltása, és új bekötések is készültek.
250 darab (részben közvilágítási lámpákat is hordozó) felsővezeték-tartó oszlop, 9 kilométernyi felsővezeték, 2 darab, egyenként közel 300 négyzetméteres új áramátalakító egység épült meg, a belvárosi már meglévő áramátalakító gépházat pedig korszerűsítették. Az új villamosvonalon 14 megállóhely – ebből 6 páros, 1 közös középperonos, valamint 7 szólómegálló –, összesen 20 peron épült utasváróval, utastájékoztató rendszerrel.
A 600 voltos vontatási energia biztosítására összessen 70 kilométernyi földkábelt fektettek le.

A kivitelezés során megújult a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Salétrom utcai járműtelepe is.

Új kocsiszín és kocsimosó épült mintegy 5 ezer négyzetméteren, a régi műhelyépületeket – körülbelül 3 ezer négyzetméteren – felújították, valamint 2 kilométer hosszú új villamosvágányt építettek.
Az új kocsiszín egyszerre nyolc villamos szervizelését teszi lehetővé, míg a tárolócsarnok, járműtípustól függően, 10-14 villamos tárolására alkalmas.

A telephelyen egy közel 300 négyzetméter alapterületű új áramátalakító gépház is épült.
Ezzel a beruházással, fejlesztéssel a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Salétrom utcai telephelyén a legmodernebb villamosjármű-javítási technológiai rendszer valósult meg.

Útépítés 25 ezer, járdaépítés 2 ezer négyzetméteren történt, közműkiváltásra (csatorna, víz-, gáz-, távfűtési, elektromos, távköz­lési, forgalomirányítási vezetékek) mintegy 9 ezer méteres hosszon volt szükség. A fel­sorolt építési munkálatokkal érintett területeken megújult a növényzet is.
A villamospálya mentén 385 előnevelt, földlabdás fát, valamint 2200 cserjét telepíttek. 3500 négyzetméteren automata öntözőberendezés is segíti a zöldfelület fenntartását.

A projekt keretében 18 új, 100 százalékban alacsonypadlós, légkondicionált jármű érkezett Debrecenbe. A villamosjármű-flotta nettó ára 37 928 258 euró volt. Az első prototípus jármű 2013. május 22-én, a második júniusban, az utolsó, a 18. új villamos pedig 2014. március 18-án érkezett meg a városba. A Nemzeti Közlekedési Hatóság a végleges típusengedélyt a CAF Urbos 3-as típusú villamosra 2013. december 5-én adta ki, ezzel új fejezet kezdődött a debreceni közösségi közlekedésben.

Az új villamosok műszaki paraméterei
  • hosszúság: 32,5 m
  • szélesség: 2650 mm
  • magasság áramszedő nélkül: 3250 mm
  • magasság áramszedővel: 3600 mm
  • teljesítmény: 336 kW
  • padlómagasság: 350 mm
  • belépőmagasság: 335 mm
  • 100%-ban alacsonypadlós
  • vezetőállás: 2 db
  • ajtók: kétoldali, 6 ajtós (4 × 2 ajtós, 2 × 1 ajtós oldalanként)
  • férőhelyek száma összesen: 222 (4 fő/m²)
  • ülőhelyek száma összesen: 48 db, ebből 6 db lehajtható ülés a mozgáskorlátozottak részére kialakított terület helyén
  • állóhelyek száma összesen: 174
  • légkondicionálás: utas- és vezetőtéri légkondicionáló berendezés
  • automatikus nyomkarimakenő és homokszóró berendezés


Mivel az új villamos befogadóképessége nagyobb, a zsúfoltság ezen az útvonalon enyhülni fog. A másik szempont a kötöttpályás közlekedésben rejlő előny: a villamos gyorsabban tud haladni az útvonalon, mint az autóbusz. Végül a környezetvédelmi hatások is számítottak; az elektromos hajtású járművek jóval kevésbé szennyezik a várost, környezetterhelésük töredéke a buszokénak, ráadásul egy jelentős – mintegy 2 kilométeres – szaka­szon úgynevezett „zöld pálya” épült, azaz a sínek füvesített pályán fekszenek.

Az egész projekt végső költségvetése, beleértve az új villamospálya és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítését és egyben felújítását, valamint az új járművek beszerzését, elérte a 24 millárd forintot, ebből 15,2 milliárd forint EU-s támogatás, 6,6 milliárd forint állami forrás, 2,2 millárd forint pedig önkormányzati önrész volt.
Összességében elmondhatjuk, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet és a finanszírozási rendszer nehézségei ellenére Debrecenben dinamikusan fejlődik a helyi közösségi közlekedés, ami európai viszonylatban is példaértékű.

Az új villamosok érkezésével kötöttpályás járműparkunk átlagéletkora (beleszámítva a ZIU és Ikarus trolibuszokat is) az országban egyedülálló módon alig haladja meg a 9 évet.
Járműveink minden szempontból meg­felelnek az Európai Unió által előírt követelményeknek, hiszen környezetkímélők, és a flotta 95 százaléka mozgáskorlátozottak számára is kényelmesen, egyszerűen igénybe vehető.
A debreceni helyi közösségi közlekedés az elmúlt tíz évben igen jelentős fejlődésen ment keresztül, amire minden városlakó büszke lehet. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. gondosan őrzi és karbantartja a rábízott vagyontárgyakat, a jármű- és eszközparkot.
A társaság célja továbbra is a közösségi közlekedési kultúra fejlesztése és magas színvonalú szolgáltatás biztosítása.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka