2013. november 5.

Szerző:
B. Szabó Edina

A nyomdaipar átváltozása

Mára eljutottunk odáig, hogy a színes, fekete-­fehér, egyedi nyomtatás vállalati és lakossági szinten is egyszerűen hozzáférhető. Kis vagy nagy példányszámú, egyedi vagy a nyomdai szolgáltatást végző szolgáltatónál sablonból választott forma egyaránt készíttethető. A nyomdák, nyomdai munkát végző vállalkozások vagy szélesítik portfóliójukat, vagy éppen a piac egy speciális szeletére koncentrálnak.


A kezdetekben komoly fizikai munkának számító nyomdai tevékenységek hihetetlen gyorsan – és visszafordíthatatlanul – alakultak át, esetleg tűntek el. A munkálatok átkerültek egy számítógépen szerveződő, online környezetben mozgó, multimédiás feladatkörbe, aminek az alapját a gépek közötti kommunikáció adja. A digitalizáció és az automatizálás maga után vonta a felhasznált anyagok, eszközök fejlesztését is, változott a gyártási teljesítmény, a késztermék anyaga, mi több, nyomdán belül még az információhordozó felületek is. Arról nem is beszélve, hogy a megrendelők igényei, sőt maguk a megrendelők is változtak.

A digitális nyomtatás „házi” térhódítása az informatikai fejlődésnek köszönhetően elsősorban az otthoni vagy irodai környezetben figyelhető meg. A már megszokott szolgáltatásokat nyújtó kisebb tudású megoldások mellett beszerezhetők olyan, ipari felhasználásra is alkalmas nyomdagépek, kiadványnyomtatók, amelyek megfelelő nyomtatási alkalmazásokkal kiegészítve komplex nyomdai meg­oldást biztosítanak. Egy-egy komolyabb eszközzel akár 3,5 millió oldalt is lehet nyomtatni havonta.
Ebben az esetben természetesen nem a molinó, plakát, textil vagy egyéb reklámhordozó nyomtatásáról van szó, hiszen ezeket kiválóan elkészítik az erre specializálódott cégek. Mivel pedig gyakorlatilag nincs olyan felület, amire ma nem lehet nyomtatni, vagy amire a szakemberek nem tudnak megoldást találni, a legegyszerűbb vagy legmegszokottabb nyomtatási munkálatoknál is érdemes alaposan körülnézni a szolgáltatók között, akár költséghatékony plakátról, akár névjegykártyáról van szó.

Ma már nem csupán a nagy nyomdák és vállalatok kiváltsága szórólap, füzet, könyv vagy éppen egyedi ajándéktárgy készíttetése, egyénileg is megvalósítható akár kis-, akár nagyszériás ötlet a névjegytől az egyedi táskáig.
Ezekkel együtt az adathordozás éppen olyan veszélyeztetett, mint az egyéb vállalati vagy magánadatunk, hiszen a digitális úton ugyanúgy elveszhet az adat. A biztonságos útvonalhoz és tároláshoz ugyanazokat a javasolt előírásokat érdemes betartani, mint amelyek az egyéb vállalati adatainkat védik. Természetesen a nyomdák oldaláról is biztosított a védelem, felhő alapú szolgáltatás esetében is.

Szoftver és hardver

Az alkalmazott technológiai hátterek közül természetesen csak néhányat választottunk ki bemutatásra. Ezek közül is azokat, amelyek kiváló minőséget produkálhatnak a megrendelő által elvárt munkában.
Ha nyomdagépekről van szó, kivételesen igaz lehet az, hogy minél nagyobb, annál professzionálisabb. Például a szilárdtintás, lézer- és LED technológiára épülő színes és fekete-fehér Xerox nyomtatók és multifunkciós berendezések igen megbízhatóak, költséghatékonyak. A hatalmas kínálatból kiemelkedik például a WorkCentre Pro 255 fejlett multifunkcionális nyomtató, amelynek teljesítménye akár 55 oldal is lehet percenként. A nyomtatási képességen túl persze rendelkezik a másolás, szkennelés, fax (hálózati szerver, internetes, önkiszolgáló, Lan-fax) és e-mail funkciókkal is.

A Xerox DocuColor 250 nagy teljesítményű, professzionális, többfunkciós eszköz. Kiváló képfelbontási minősége 2400 × 2400 dpi. Rengeteg bemeneti és befejezési funkcióval bír, így például: tűzés, lyukasztás, gerinctűzés, hajtások. Másolási, nyomtatási sebessége percenként akár 50 színes oldal.

Hogy máshonnan is vegyünk példát, a Canon iPF6100 nagy formátumú, A1-es nyomtatónak hihetetlenül széles a színskálája, emellett gyors és pontos. Használata egyszerű, és tökéletes fényképek, művészeti alkotások, poszterek nyomtatására is. Egy szegély nélküli, fényes, A1-es nyomatot pedig alig négy perc alatt készít el.

A mondhatni általánosságban használt Xerox, Canon, HP gépek mellett például az EFI Vutek GS3250r (és a család többi tagja) szintén kiválóan alkalmas nagymunkák elvégzésére. Az 540-es és az 1080-as dpi-s felbontás, a 320 centiméteres nyomtatási szélesség, a nyolcszínes UV nyomtatás – ami ellenállóvá teszi a nyomatokat – és az a nem elhanyagolható tény teszi szerethetővé, hogy képes egy óra alatt akár 180 négyzetmétert is nyomtatni. Síkágyas nyomtató „testvére” táblás anyagok esetében nyújt kiváló szolgáltatást, legyen szó akár műanyag, akár fémtábláról vagy kőről, csempéről, üvegről.

Plakátok esetében sok nyomdában DGI gépekkel dolgoznak, ezek szintén alkalmasak PVC, vinyl vagy citylight anyagok elkészítésére. Az UV tintás nyomtatás előtérbe kerülésével egyébként sem csupán az alapanyagok köre bővült, hanem olyan környezetkímélő festéket használnak, amely már csupán minimális hatással van a környezetre. A gyorsan, fényre száradó festék hátulütője viszont éppen a száradás gyorsasága, utólag nehéz vele dolgozni. A gyártók erre is találtak megoldást. A Mutoh saját szabadalmú CMYK tintája például kifejezetten ilyen esetekre alkalmazható, persze a saját nyomtatóikban. Ez a megkötés azonban nem nagy ár – tekintettel az elérhető minőségre.
Ha nyomdakeresés közben a fenti gépek közül bármelyikkel találkozunk, valószínűleg jó helyen járunk.

De mi támogatja vajon a nyomda munkáját? Vállalatirányítási rendszerek garmadája, gyártásautomatizálás és minőségbiztosítási rendszerek állnak rendelkezésre a vállalatoknál. A nyomdák, akár ofszet, akár digitális nyomtatással dolgoznak, ugyanolyan logisztikai és ügyfélkezelési folyamatokat kezelnek, mint más cégek. A Zeus Soft Bt. egyedi programja, a Scroll, 15 éve még kezdőcsomagként indult, negyedik generációja ma már teljes vállalatirányítási rendszerként támogatja a nyomdai munkát. Moduláris felépítése az előkészítéstől a logisztikáig, a munkanyilvántartástól a tényadatelemzésig mindenre lehetőséget kínál. Segítségével számottevően csökkenthető az adminisztratív feladatokra vagy a sokverziós árkalkulációra fordított idő. A rendszer integrált és személyre szabható, szakemberek közreműködésével és támogató kritikáival pedig évek óta folyamatosan fejlődik.

Szintén nyomdai szoftvert kínál a Pollák Szoftver Stúdió, amely kifejezetten digitális nyomdákra szabta ügyviteli rendszerét. Megoldása az árajánlattól az alapanyagok nyilvántartásán és behívásán keresztül a telephely-nyilvántartásig képes adatot rögzíteni és használni.
A fent említetteken kívül még számos változat van, nyilván nyomdája válogatja az alkalmazott támogatást. Már ha alkalmazza, mert elképzelhető, hogy egy-egy speciális esetben nem a munka mennyisége, hanem a módja az, ami kiemeli a nyomdát a többiek közül.
Ezért a már említetteken kívül kíváncsiak voltunk néhány egyéb tényezőre egy-egy nyomda működése kapcsán. Feltettünk néhány kérdést két, profiljában különböző, eszközhasználatban azonban hasonló vállalat vezetőjének.

Balogh Szabolcs (In-Ex Print Kft.)

– Az In-Ex Print Kft. fő profilja a digitális nyomtatás kis és nagy, illetve íves formátumban. Leginkább hazai piacon dolgozunk, de volt már nemzetközi munkánk is. A digitális nyomtatást átfogóan alkalmazzuk: nem csak oldószeres gépekkel dolgozunk, gépparkunk az UV nyomtatás minden területét lefedi, az alapanyagok felhasználása is széles körű. A ponyvától a papíron és a vinylfólián át a táblanyomtatásig mindenre tudunk nyomni, amit a piac igényel.

Követi-e a nyomdaipar IT fejlesztéseit?
– A mi szakmánkban az IT fejlesztéseket követni kell, persze nem olyan szinten, mint egy programozónak, fejlesztőnek, de figyelni kell a friss fejlesztéseket, programokat.

Milyen ütemben kell fejleszteni?
– A fejlesztések nem naprakészek, a frissítéseket elsősorban a géppark szoftverigénye határozza meg. Igaz, hogy például a DTP előkészítésnél nagyon fontos a gyors, megbízható hardver és a hozzá tartozó grafikai szoftverek is. Ezekre általában évente-kétévente kell újabb összegeket fordítani, mert mindig fejlesztenek a szoftvergyártók is, és ez megkönnyíti a mi munkánkat is.

Mit fejlesztettek a közelmúltban, és mit terveznek a közeljövőben?
– Új hardvereket, számítógépeket vásároltunk, ezek memóriáját, tárolókapacitását és gyorsaságát is növeljük, így az eddig használt gépeknél ezek jobban támogatják a munkánkat.

Van-e saját IT szakembere, esetleg csapata?
– Igen, van IT szakember, rendszergazda, ez egy ilyen cégnél elengedhetetlen. Ami elromolhat, el is romlik, és pont akkor, amikor működnie kellene, természetesen a tervezett karbantartási időn kívül. A rendszergazda tartja karban a hálózatot (wifi), a gépek szoftveres részét, de a hardverállomány szervizelésére külön gárdát küld a gép gyártója, forgalmazója.

Mennyire lehet megfelelni a nemzetközi elvárásoknak? Szükség van-e erre egyáltalán, vagy a hazai nyomdák más helyzetben vannak például a felhasználók, megrendelők szempontjából?
– Ilyen szempontból nekünk nem kell megfelelnünk, a lényeg, hogy az alkalmazott géppark kiváló legyen, és a megrendelők igényeit zökkenőmentesen és folyamatosan ki tudjuk elégíteni.

Hogyan vélekedik a nyomdaipar jövőjéről? Mi az, ami továbbviheti a cégét?
– A minél nagyobb termelőképességű gépek, a speciális kézi munkafázisokat kiváltó célgépek, az optimalizált anyagbeszerzés és természetesen az új partnerek felkutatása. Célgépeken értem például az olyan digitális stancológépeket, amelyekkel egyedi termékeket lehet stancolni, lézervágót, amellyel képesek vagyunk olyan anyagokat is vágni, amilyeneket mechanikus úton nem lehet, ilyen a plexi, a fém vagy a szendvicslemezek. De célgép lehet a 3D nyomtató is, amellyel egyedi mintákat lehet megformázni, tervezni, modellezni, még sorozatgyártás előtt. Mindemellett pedig nyitni kell a tömegtermelésből a speciálisan fejlesztett egyedi termékek felé.

Kelemen Eörs (Pytheas Kiadó)

– A Pytheas Kiadó és Könyvmanufaktúra 1989-ben, családi vállalkozásként alakult meg. Kezdetben grafikai és nyomdai kivitelezés volt a főprofil, ehhez kapcsolódott a digitális fényképezés, majd a digitális nyomtatás.
A cég a PXP Rt., az első magyarországi digitális nyomda alapítója. 2005-től új tevékenységi körrel bővült a szolgáltatási kör, elindult a magyarországi Corvinák és sok egyéb értékes kódex és könyv digitalizálása. Fő profilunk jelenleg az igényes kivitelű, kis példányszámú könyvek elkészítése egyedi igények szerint, saját kiadói háttérrel, teljes grafikai, digitális nyomdai és kötészeti kivitelezéssel.

Követi-e a nyomdaipar IT fejlesztéseit? Hogy látja, milyen ütemben kell fejleszteni?
– Természetesen figyelemmel kell kísérni, és a megfelelő ütemben, időben kell fejleszteni. A fejlesztések a mi esetünkben csak az e-kereskedelem, az adattárolás biztonsága, a belső szerverünk, adatállományunk megóvása szempontjából lényegesek.

Milyen fejlesztést végzett a közelmúltban, és milyet tervez a közel­jövőben?
– Legutóbb nem a nyomdai fázisok kapcsán fejlesztettünk, hanem elkezdtünk működtetni egy online könyvesboltot, amelyet hamarosan angol nyelven is elindítunk. Ez ugyan nem kapcsolódik szorosan a nyomdai feladatokhoz, de a késztermék utóéletéhez annál inkább. Hardverszinten szükséges volna digitális nyomógépet cserélnünk, de erre jelenleg nincs lehetőségünk. Ahol viszont fejlesztési lehetőségeket várok: a digitális könyvnyomtatás jelenlegi legelterjedtebb, tonert beégető technológia gyengéje a papír, illetve a nagy hőhatás miatt bekövetkező torzulások, valamint a papír nyomtatás utáni felületkezelésének problémái.

Van-e saját IT szakembere, esetleg csapata?
– A mi esetünkben nincs szükség állandó emberre.

Mennyire lehet megfelelni a nemzetközi elvárásoknak? Szükség van-e erre egyáltalán, vagy a hazai nyomdák más helyzetben vannak például a felhasználókat, megrendelőket illetően?
– A fő munkáink miatt egyelőre nincs releváns tapasztalatunk ezen a téren, de feltétlenül nyitnunk kellene a külföldi vevők irányába.

Szűk keresztmetszetű, nemzetközi munkára vonatkozó felmérésünk azt mutatja, hogy a vállalatokat nem igazán hozza lázba egy-egy kiváló minőséget produkáló külföldi nyomda munkája. Sőt, a cél inkább az, hogy helyben legyen elérhető nyomda, megfeleltetve a különleges (pl.: ajándékszelvény) vagy a speciális (pl.: okmánynyomtatás) igényeknek is. Így pedig viszonylag nehéz nyitni a nemzetközi piac felé, de ez talán nem is annyira cél. Persze van olyan terület, ahol a specifikus kívánságokat költséghatékonyabb és gyorsabb egy szakosodott nyomdával kiviteleztetni, ez azonban egyelőre kevésbé jellemző. Mégpedig azért, mert amíg a tartalom és az egyedi kívánságok online át­adhatók, a fizikai megvalósítás viszont nagy súlyú és terjedelmű készterméket eredményez, amit szállítani, raktározni kell. Ezért aztán ettől a ponttól érdemes átgondolni a költségeket befolyásoló tényezőket.
Visszatérve a hazai piacra, számtalan kisebb-nagyobb szolgáltatót találunk nyomtatási feladatok elvégzésére. Digitális nyomtatás esetében már régen nem csupán papíralapú termékgyártásra gondolhatunk, vagy nemcsak a „szokásos” marketingeszközökre (névjegykártya, naptár, plakát, toll, kulcstartó, póló stb.), hanem akár olyan felületekre, amelyek ugyan ma már hétköznapinak számítanak, nagy sorozatban viszont még méregdrága lehet az előállításuk. Ilyen például a gravírozás. Bármelyik plázában van olyan üzlet, amelyik foglalkozik ezzel, de próbáljunk meg akár csak tíz darabot készíttetni költséghatékonyan vagy igazán jó minőségben… Természetesen egy-egy molinó, plakát vagy hirdetőtábla készítése is jelenthet nagy kihívást, de sok magyar­országi nyomda képes kiváló minőségű, nagy felületű termékek kivitelezésére.

Hogyan vélekedik a nyomdaipar jövőjéről? Mi az, ami továbbviheti az ön nyomdáját?
– Általánosságban az ofszet és digitális nyomtatás részaránya egyre inkább közelít egymáshoz, és szerintem a tömegesen megjelenő, személyre szabható digitális média használatának elterjedése miatt összességében egyre kevesebb lesz a papíralapú nyomdatermék. Az olvasási szokások Európában is gyökeresen megváltoztak, és a következő generáció már alig fog papírra nyomtatott információt olvasni. A könyv szerepe is változni fog. A mi esetünkben, mint speciális kiadónak – bármilyen ellentmondásos –, hosszú távon előnyös lehet a nagykereskedelmi könyvpiac visszaesése. A kis példányszámú, mégis „tömegkönyvgyártás” technológiailag már megoldott, itthon megfelelő kapacitás is van, sőt, már konkurenciaharc is kialakult. Mi ezen belül is speciális területet kerestünk az igényes tartalmi és kötészeti megoldásokkal, így a könyveink jelentős része nemcsak olvasnivaló, hanem ritkaság és műtárgy is.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka