2012. november 6.

Szerző:
B. Szabó Edina

ASUS Padfone 2 – okostelefon és tablet egyben

Idén tavasszal kétségkívül nagy érdeklődés előzte meg az ASUS „csodagépe”, a Padfone megjelenését. És hogy ne higgyük azt, hogy a koncepcióban ennyi volt, máris frissítésre szánta el magát a gyártó. A hírek szerint hamarosan itthon is kapható lesz.


A Padfone és a Padfone 2 tulajdonképpen egy felturbózott érintőképernyős okostelefon, amelynek különlegességét az a képessége adja, hogy egy látszólag élettelen tabletnek tűnő valamibe csúsztatva életre kelti azt. Vagyis igazi tabletet varázsol elénk, pillanatok alatt. Így eltűnhet a feleslegesnek tűnő eszközsokaság.

A Milánóban debütáló 2-es modellt lényegében a külsején tett javítások, a modernizálás avatta igazán újjá, az alapötlet maradt a régi. Okostelefonunkat egyszerűen behelyezzük a tablet hátán kijelölt helyre, ami így képernyőként funkcionálva megelevenedik. Az összes megoldást a telefonba rejtették, a dokkoló képernyő tulajdonképpen „csak” egy külső eszköz.

Az elődjéhez képest letisztult formavilágú keretben lévő 10,1 hüvelyk, 1280 × 800 pixeles IPS kijelző mindössze 649 gramm, vagyis könnyebb, mint egy új iPad.

A telefonba – mint a szerkezet lelkébe – a fellelhető legko­molyabb hardvereket építették be. A négymagos, magonként 1,5 GHz-es Snapdragon S4 Pro processzor megdolgozik az áráért, ehhez jön az Adreno 320-as grafikus gyorsító és 2 GB RAM. Ettől nagyon gyors és gördülékeny a működése. Telefonként társul mindehhez egy 550 nit fényerejű, 1280 × 720 pixel felbontású 4,7 inches Sharp kijelző.

A letisztult fémház és műanyag burkolat hátlapjára a Sony 13 megapixeles, LED villanóval ellátott kamerája került, a hangról pedig a Bang & Olufsen technológiája gondoskodik… A gyártó szerint a telefon 2140 mAh teljesítményű akku­mulátora közel 16 óra beszélgetési időt biztosít, a tablettel összekapcsolva már 39 órányi internetböngészést tesz lehetővé. A két microSIM kártyát működtető készülék természetesen dokkolt állapotában is használható telefonálásra, és természetesen billentyűzet is kapható hozzá a kényelmes szövegbevitel érdekében. A telefon és a dokkoló árát várhatóan egy jobb, kártyafüggetlen eszköz árához hasonlóan fogják meghatározni.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka