2011. július 8.

Szerző:
Szegedi Imre

Atomi energiával az innovációs hivatal élén

„A sértődéseket fel kell vállalni. A szent tehenek közül ki kell választani a legjobb génvonallal rendelkező egyedeket, és ezeket jobb legelőre kell terelni. A többit sem kell levágni, de nem is kell mindenáron életben tartani. Lesznek nyertesek és lesznek vesztesek” — nyilatkozta az innováció támogatá­sával kapcsolatos terveiről lapunknak Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, aki reméli, hogy idén az év vége felé már új pályázatokat is kiírhatnak.


Mészáros György

1998 és 2002 között a Paksi Atomerőmű igazgatótanácsának elnökeként meglehetősen sokat szerepelt a sajtóban. Arról a posztról érdekes körülmények között távozott…
– Legyünk konkrétak: 2002 szeptemberében saját magamat rúgtam ki. Én voltam ugyanis a közgyűlés levezető elnöke, én vezettem le azt a napirendi pontot is, amely szerint új elnököt választunk az igazgatótanács élére – márpedig az új kabinet egy új jelöltet állított a posztra helyettem –, és én hirdettem ki a végeredményt. Majd én írtam alá az erre vonatkozó határozatot, amelyet néhány nappal később megkaptam. A mai napig őrzöm ezt a becses dokumentumot.
Nyolc év eltelt, s jött a felkérés az átalakított Nemzeti Innovációs Hivatal elnöki posztjára. Erre a felkérésre számított? Hiszen ahogy említette, az első Orbán-kormány idején Pakson vagy az akkori ÁPV-ben már teljesített.
– A Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központját évek óta igazgatom, nagyszerű intézményt építettünk fel az elmúlt évek alatt, így fájt volna a szívem, ha messze kerülök ettől az intézménytől. De – szakmai körökben – azt is jeleztem, ha olyan felkérést kapok, amit valódi szakmai kihívásnak érzek, akkor megfontolom az új helyzetet. Különösebb preferenciáim nem voltak.
A Paksi Atomerőművel kapcsolatos újabb megbízást szívesen elvállaltam volna, de ott nem merült fel a nevem. Talán jobb is, mert ezt a mostani megbízást életem eddigi legnagyobb kihívásának érzem. Ennek megfelelően tele vagyok tervekkel, optimizmussal, ambíciókkal, reménnyel. Reggeltől napestig dolgozom, amiért a család sokszor megró.
Egyetemi szakemberként évti­zedek óta szembesült a tudományfinanszírozás problémáival, az in­no­váció gondjaival. Mi az, ami a leginkább bosszantotta?
– Ilyen helyzetekre szokták mondani, hogy az ember rablóból pandúr lett, ami persze nem igaz, mert nem voltam rabló. Egyetemi oktatóként korábban sok nagy pályázatban vettem részt, a legnagyobb, 400 milliós pályázatot 2002-ben nyertük el. Egy olyan hatóanyag-kutató laboratóriumot szereltünk fel abból a pénzből, amelyet a gyógyszerkutatásban, -fejlesztésben lehet használni. A laborban különböző betegségek molekuláris-biológiai eszközökkel, módszerekkel való kutatása is folyt. Nagyon modern, nagyon jól menő téma volt, melynek vezetését 2004-ben átadtam egy fiatalabb kollégának. Ezt követően az oktatásra és az orvostudományi központ tervezésére, a megépülése után pedig a vezetésére koncentráltam. Az egyetemi állásomat, még ha félállásban is, megtartottam, mert az oktatás a szakmai pályafutásom alapeleme. A kérdésére visszatérve: az elmúlt nyolc-tíz évben a különböző pályázatoknál ambivalens tapasztalatokat szereztem. Az adott témával foglalkozó munkatársak kedvesek és hozzáértőek voltak, azt sem lehet tagadni, hogy sok hasznos fejlesztés született. Ugyanakkor azt is lehet tudni – ez a sajtóban is megjelent –, hogy bizonyos körök, érdekcsoportok, olykor indokolhatatlan célokra, hatalmas összegeket kaptak az innovációs alapból. Az ilyen döntések levét isszuk manapság. Könnyű azt mondani, hogy az Orbán-kormány nem fizeti ki a korábban megítélt pályázati forrásokat, s én sem vitatom, hogy ez a helyzet súlyos következményekkel jár egyeseknél, de azt is meg kell nézni, hogy mit örökölt a kabinet. Az előző kormányok messze túlvállalták magukat. Ennek következménye, hogy az idei egész éves pályázati keretet is teljes egészében elköltötte az előző kabinet. A kormányváltás előtti hónapokban 109 milliárd forintra szóló új pályázatot fogadott be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elbírálás és szerződés nélkül. A kutató pedig abban a hitben élhetett a befogadás miatt, hogy sínen van a pályázata, hamarosan pénzhez jut. A józanabbaknak azonban tudniuk kellett, hogy nincs szerződés, tehát a helyzet – finoman szólva – bizonytalan. A rendezetlen viszonyokat igazolja vissza, hogy miután megkezdődött a rendcsinálás, az oltóanyaggyártásban érdekelt Omninvest cég csaknem kétmilliárd forintot önként visszafizetett az innovációs alapba. A mostani helyzet azért ígéretes, mert hamarosan befejezzük a korábbi dokumentumok átnézését, rendet rakunk – és közben megpróbáljuk tartani a lelket a kutatókban, innovátorokban, hogy nemsokára pénzhez jutnak. Ugyanakkor csak meglévő pénzeket lehet kifizetni, és csak a vállalható pályázatokra.

Ugyanúgy, ahogy eddig? Ha semmi sem változik, akkor mi a garancia arra, hogy nem ismétlődnek meg a korábbi hibák?
– Kormánydöntés alapján 2011. január elsejétől kettévált a stratégia és a pályázatok kezelése. A stratégiai előkészítés, a peremfeltételek kidolgozása, a programok céljának és peremfeltételeinek meghatározása, a források megjelölése a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt működő Nemzeti Innovációs Hivatal feladata. A pályázati pénzek felett ugyanakkor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) őrködik. A pályázatok kiírása és elbírálása közös munkát jelent. Azért tartom bölcs döntésnek ezt a feladatmegosztást, mert elválik egymástól a stratégiai előkészítő és a projekteket finanszírozó szerepkör. Szerencsétlennek tartanám, hogy ha mi hozunk egy stratégiai döntést és az megvalósul, akkor magunk ellenőriznénk – lényegében önmagunkat – és mondanánk ítéletet korábbi döntésünk helyességéről. Január óta a pályázati pénzekkel kapcsolatos panaszokat az NFÜ-höz továbbítjuk, mi a stratégiával, a programok szakmai előkészítésével foglalkozunk, így segítjük a kormányzat kutatás-fejlesztés-innovációs (K+F+I) politikáját.

Miből áll ez a politika?
– Evidens, hogy innováció nélkül nincs gazdasági szerkezetváltás, nincs munkahelyteremtés, az innováció viszont a prototípussal kezdődik és nagyjából a piacképes termék előállításával zárul. Prototípusok azonban nem születnek meg ott, ahol nincs alap- és alkalmazott kutatás. Ezt a két területet is támogatni kell, lehetőleg egységes feltételrendszer szerint. Most egy egységes K+F+I politikát megalapozó tervezeten dolgozunk. Magyarországon nagyon sok jó gondolat született, de ezek jelentős része – sajnos – nem hasznosult. Én minden lehetséges fórumon szövetséget kínálok a kutatóknak, innovátoroknak, nem azért, mert ez egy divatos politikai szlogen, hanem mert meggyőződésem, hogy így juthatunk előbbre. Akinek használható ötlete van, az mondja el, ha ígéretes, azt felhasználjuk. Azt szeretném, hogy az általam vezetett hivatal legkésőbb őszre ellássa azokat a fontos funkciókat, amelyekre hivatott, amelyeket a kormányzat elvár tőlünk.

A magyar innováció az elmúlt két évtizedben folyamatos átszervezést élt meg, mondhatnánk azt is: szenvedett el. Hol tart most az átszervezés?
– Az Antall-kormány alatt Pungor Ernő minisztersége idején élte fénykorát az innováció képviselete, amely az Orbán-kormány idején a Magyar Innovációs Szövetséget jelenleg elnöklő, akkor helyettes államtitkárként dolgozó Szabó Gábor professzorral szintén jól működött. Ezzel hatalmas lehetőséget kapott a hazai innováció, hiszen szinte teljes parlamenti támogatással létrejött az innovációs alap. Azután azonban sokáig nem találtak elnököt az NKTH élére, végül, Boda Miklós személyében, 2004-ben kineveztek egy hazai tapasztalatokkal, kapcsolatokkal szűkösen rendelkező fizikust. Az elnöki székbe Svédországból, az Ericsson cég kutatási igazgatói posztjáról átült elnök gyorsan magára haragította a kutatókat. Bodát nemcsak a hazai kutatói közösség bírálta rendszeresen, hanem az a nagyvállalati vezetői kör is, amelytől az innovációs alap befizetéseinek nagy része érkezik. Boda végül 2006 végén távozott. Hónapokkal később lett új elnök: Pártos Ferenc személyében. Majd – az SZDSZ kormányzati szerepének megszűnésével – ezen a poszton is változás történt: a kutatás-fejlesztést Molnár Károly tárca nélküli miniszter felügyelte, aki az elnöki posztra pályázatot írt ki, de szakmai körökben szinte mindenki tudta, hogy a pályázatot műegyetemi munkatársára, Csopaki Gyulára írták ki. Csopaki egyébként már bent volt az NKTH-ban, hiszen elnöki tanácsadó volt abban az intézményben, amelynek nem volt elnöke, csak megbízott vezetője. E folyamatos átszervezésnek, illetve vezetőváltásnak én a végeredményét látom: egy viharos tengeren sodródó, tehetetlen, demoralizált legénységű, céljait vesztett hajót, azaz innovációs hivatalt. Rendezetlen papírhegyeket örököltünk, az akták nagyobb hányada hiányos, a pénzmozgás nem minden esetben egyértelműen dokumentált. Nem korrupcióra utaló jelekről beszélek, hanem a hivatali fegyelem hiányáról, jogi normák megsértéséről. Ezt akár meg is lehet érteni egy olyan szervezetnél, ahol szinte évente cserélődtek a vezetők, illetve ahol nem csupán szakmai érvekkel alátámasztott döntések születnek. Egy olyan munkahelyen, ahol a folyamatok átláthatók, a vezető döntései vállalhatók, ott a munkatársak „húznak”. A mindenkori kormányzat bűne vagy erénye, hogy miként működik egy adott kormányhivatal. Az NKTH-nál a beosztottak tisztességesen dolgoztak, de a végrehajtandó célok sokszor erősen vitathatóak voltak.
Csaknem fél évig a Nemzeti Innovációs Hivatalnak sem volt elnöke, a korábbi érából itt ragadt elnökhelyettes irányította a céget. Az ellenzéki politikusok és a sajtó szerint ez azt mutatta, hogy az Orbán-kormány számára másodlagos fontosságú az innováció. Ön ezt hogy látja?
– Ezt így is lehet interpretálni, de tudni kell, hogy én már tavaly októberben megnyertem a posztra kiírt pályázatot. A kinevezés elhúzódásának okát nem tudom. Az ellenben egyértelmű, hogy a kormány kiemelt fontosságúnak tartja az innovációt, ezt maga a miniszterelnök mondta nekem. Meggyőződésem, hogy az innováció ügye soha ilyen jó helyzetben nem volt. Hatalmas előrelépés, hogy a kormány és a megfelelő intézmények között hivatalos és informális szervezetek jöttek létre, amelyek az innovációval kapcsolatos gyors döntések megszületését segítik elő. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes vezetésével nemcsak létrejött, hanem működik is a Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács. Ez az informális, de nagyon fontos fórum a Nemzetgazdasági és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkáraiból, az NFÜ illetékeséből, a – pályázati pénzeket kiutaló – MAG Zrt. vezetőjéből és a személyemből álló csoport, amely kéthetente ülésezik és egyeztet fontos kérdésekről. Ennek a fórumnak köszönhető, hogy április elejétől megindultak a kifizetések az innovációs alapból. Azoknál a pályázatoknál, amelyeknél mindent rendben találtunk, a pályázatnyertesek hozzájutottak a pénzhez.
Az innovációs pénzek felhaszná­lását két minisztérium felügyeli. Ebből akár olyan következtetést is le lehet vonni, hogy újabb porszem került a gépezetbe, ami nem növeli, éppen ellenkezőleg, csökkenti a hatékonyságot. Helytálló ez a következtetés?
– Valóban felvetődik, hogy két bába között nem vész-e el a gyermek? Én azt mondom: nem két bába van, hanem két szerető szülő gondoskodik a gyerekről. Mindenki fontosnak tartja, hogy ez a terület sikeres legyen. Nagy gondot okoz, hogy csak bizonyos európai alapok maradékaiból, illetve az Új Széchenyi Terv forrásaiból gazdálkodhatunk. A helyzetünkre a forrásszegénység a megfelelő kifejezés. Ugyanakkor, ha minden a terveink szerint alakul, akkor az év vége felé már kiírhatunk új pályázatokat.

Mindenki kap egy kis pénzt, vagy néhányan sokat?
– Az innováció stratégiai céljairól még nem született döntés, ezt a most készülő innovációs­politika határozza meg. Azt elmondhatom, hogy szerintem mire kellene összpontosítani. Cél a kis- és középvállalkozások (kkv) olyan helyzetbe juttatása, hogy az eddiginél sokkal markánsabban vehessenek részt az innovációs folyamatokban. E cégek döntő többsége képtelen az innovációra, a lét és a nemlét határán táncolnak, inkább bérrabszolgák, semmint innovációban érdekelt vállalkozások. A kitöréshez segíteni kell őket a kapcsolatépítésben, a multinacionális cégekkel folytatott tárgyalásokban vagy például jogi kérdésekben. Minél jobban bevonható valaki az innovációba, annál nagyobb hozzáadott értéket képes előállítani, annál biztatóbb a fejlődése. Ha sikerül ilyen irányba fordítani a kkv-k szekerét, akkor a munkahelyteremtésben is érdemi eredményeket érhetünk el. Örök kérdés, hogy mindenki kapjon-e egy keveset, vagy kevesen sokat? Szerintem a forrásokat úgy kell elkölteni, hogy az eredményes legyen. Az előző két kormány alatt az innovációra költött százmilliárdokból a két kezemen meg tudom számolni, hogy hány, valódi eredményt hozó innováció született. Az ár-érték arány ezen a területen meglehetősen rosszra sikeredett. Ha jobban hasznosították volna a százmilliárdokat, akkor sokkal előrébb tartanánk.
Ön szerint milyen területekre kellene koncentrálni?
– A műszaki területek mindenképpen prioritást élveznek. Ugyanilyen fontos a környezetvédelem, de nem szabad a ló túloldalára esni. Tudom, hogy fontos a zöldenergia térhódítása, de nem hiszem, hogy a 40 forintos zöldáramot kell támogatni, amikor a Paksi Atomerőmű 10 forintért állít elő egy kilowatt elektromos energiát. Inkább a biomasszára koncentráljunk, semmint szélkerekekre, inkább lokális hálózatokra, mint a nagy hálózatok kiépítésére. Egyebek között támogatandó az agrárium, az információs technológia, az egészségipar fejlesztése, utóbbi egy elöregedő társadalom esetén nem szorul különösebb magyarázatra. Még folytathatnám a sort… Mi megalapozott javaslatokkal segítjük a kormányt abban, hogy a legnagyobb haszonnal járó területek mellett döntsön. Az innováció támogatása nemcsak az alapból történik, hanem a különböző minisztériumoknál is találhatók kisebb források, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is megkerülhetetlen ebben a folyamatban.
Mikorra készül el az ország innovációs stratégiája?
– Várhatóan július közepére benyújtjuk a tervezetünket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, majd a szükséges egyeztetések után ősszel a kormány elé kerülhet a dokumentum. A stratégia 2012 elején életbe is léphet. Emellett három programot tartok fontosnak. Az egyik az innovációra érett vagy éretté tehető kkv-k feltérképezése, Kárpát-medencei kitekintéssel. Másik feladatunk a létező, de olykor tetszhalott szakmai platformok beindítása. Harmadik cél a jó működési logisztika, mert meggyőződésem, hogy nagyobb odafigyeléssel sokkal több európai uniós forrást hozhatnánk innovációs célra Magyarországra, valamint az innovációban érdekelt multinacionális cégeket és a magyar nagyvállalatokat se felejtsük ki a felsorolásból.
Létezik olyan innovációs stratégia, amely nem vezet sértődésekhez?
– A sértődéseket fel kell vállalni. A szent tehenek közül ki kell választani a legjobb génvonallal rendelkező egyedeket, és azokat a jobb legelőre kell terelni. A többit sem kell levágni, de nem is kell mindenáron életben tartani. Lesznek nyertesek és lesznek vesztesek…
Egyik nyilatkozata szerint hálózatot szeretne felépíteni. Miféle hálózatra gondol, mi a célja, értelme?
– Az innovációban érintett területek gazdáival stratégiai szövetséget szeretnék kötni. Az MTA-val és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatallal már megkötöttük a szövetséget, hasonlót szeretnék az akadémiai szférával és az ipari szereplőkkel is. Számítok a mintegy másfél tucatnyi ország nagykövetségén dolgozó tudományos és technológiai szakattasék munkájára is. Ezt a szakattaséi hálózatot bővíteni kellene, gondolok például Indiára, Brazíliára vagy más, nagy fejlődést mutató országokra.

Mi maradt meg a 2010-es NKTH-ból?
– A kormányváltás idejéhez viszonyítva a létszám drámai módon csökkent. Egy éve 160-an dolgoztak itt, most hetvenen sem vagyunk, ugyanakkor az engedélyezett létszám 106 fő, amit előbb-utóbb be is tartunk. A drámai létszámcsökkenés oka hármas. Az egyik, hogy az NFÜ-höz került a pályázatokat kezelő iroda mintegy 50 fős apparátusa. Ugyanakkor nagyon sok tehetséges ember úgy döntött, hogy kipróbálja magát piaci körülmények között. Az új feladatoknak való megfelelés miatt pedig néhány embernek felmondott a vezetés, mert úgy gondoltuk, hogy más képzettségű és más szemléletű emberekre van szükség. Az új szervezeti és működési szabályzat elfogadásával minden munkatárs számára egyértelmű kereteket jelöltünk ki. Indulhat az újjáépítés. Feladataink bővülnek, mert hatósági jogkört kapunk. Az innovációs alapba való befizetés vagy be nem fizetés mindenki számára létkérdés. A cégek meg akarják spórolni a befizetést, a kormányzat viszont minden forintra odafigyel. Külön iparág alakult az innovációs befizetéssel kapcsolatos ügyeskedésre. A mi feladatunk lesz a jövőben annak eldöntése, hogy ha egy adott cég azt mondja, hogy innovációra költene és azért nem fizet az alapba, akkor mi eldönthetjük, hogy az a tevékenység valóban innováció-e? A jövőben mi véleményezzük, hogy a vállalkozások által tervezett innováció valóban az-e? Ezzel tisztább lesz a „víz” az innovációs „pohárban”.
Milyen jövőképpel foglalta el a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöki székét?
– Ennek a hivatalnak nagyon fontos szerepe van a jelenlegi gazdasági helyzetben, hiszen az innováció lehet az egyik kitörési pont gazdaságilag a munkahelyteremtésben, akárcsak a múltból örökölt, szürkeségből való kitörésben. Lényegesnek tartom, hogy a munkatársaknak újra van értelmes munkájuk és céljuk. Hiszem, hogy az új célokhoz források is teremtődnek. Ha hatékonyan dolgozunk, akkor az rövid időn belül a gazdaság egészében érzékelhető változást hoz. Ennek olyan hozadéka is lehet, hogy a magyar kutatóknak, fejlesztőknek érdemes itthon maradniuk.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka