2014. július: jegyzet, portré, tudomány, egyetem, biotechnológia, lézer, disszemináció, it, logisztika, innováció, megújuló energia, urbanisztika
2014. július 4.

Szerző:
Szegedi Imre

Becsüljék a mérnöki tudást!

Én olyan mérnököket szeretnék, akiket megtanítanak gondolkodni, akik a saját szakterületükön bármilyen feladatra felkér­hetők – nyilatkozta magazinunknak Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke. A posztra 2013-ban másodszor megválasztott szakember elnökségének eddigi eredményei közül a szervezet működésének rendbetételét és a továbbképző rendszer megújítását emelte ki. Legalább ilyen kihívás a mérnökök társadalmi megbecsültségének erősítése.


Hány tagja van a kamarának?

– A rendszerváltozás előtti időszak nagyvállalati rendszerének pozitív hozadéka is volt. Itt elsősorban a műhelymunkára és a tervek ellenőrzésére gondolok. Ahol én felnőttem, az is egy briliáns műhely volt. Ugyanakkor az a rendszer tobzódott a bürokráciában, és kiiktatta az értelmes szakmai versengést. A szakmai érdekképviseletet felvállaló kamarát 1989-ben kezdtük szervezni, egy év alatt ötezres taglétszámot értünk el. Jelenleg 19 ezer tagunk van, ezen felül 14 ezer olyan jogosítottat tartunk számon, akik a szakma gyakorlásának jogosítványát tőlünk kapják, de ez nem jár kötelező kamarai tagsággal.

Barsiné Pataky Etelka

Kötelező kamarai tagságot azon területek képviselőire írtak elő, akik Európa-szerte, és így hazánkban is a közösség számára fontos, a közösséget szolgáló építmények – hidak, vasút, vízügyi létesítmények – tervezését, kivitelezését végzik. Az ő esetükben indokolt megállapítani a működési szabályokat – természetesen egyeztetve a mindenkori kormányzattal –, amelyek alapján kimondható, hogy egy adott szakember alkalmas-e egy önálló építési terv kidolgozására, vagy még csak egy bedolgozói mérnöki munkát bízhatnak rá. A 2008-as gazdasági válság súlyos csapást mért a hazai mérnöktársadalomra. Az építőiparral kapcsolatban álló mérnökök közül sokan elvesztették munkájukat, kényszerűségből pályát változtattak. Két évvel ezelőtt a korábban tagdíjat fizetők tizenhét százalékát töröltük, mert tőlük nem érkezett befizetés. Nagy valószínűséggel ők már nem térnek vissza hozzánk, végleg eltűntek a piacról. Ugyanakkor igen örvendetes, hogy megjelentek a modern technológiával dolgozó dinamikus, rugalmas új cégek. Ők jelentik számomra a biztató jövőt.
Kamaránk felépítésére a kettős rendszer jellemző, hiszen a megyei szervezeteken túl húsz tagozatunk is működik. Ezek közül több nem az építésügyhöz tartozik, tehát olyanok is csatlakoztak hozzánk, akiknek elvileg ez nem lenne kötelező. Tagozataink között így megtalálhatók az energetikusok, a gépészmérnökök, a környezetvédelmi szakemberek, sőt a szénhidrogéniparban dolgozók csoportja is.

Milyen a kamarai tagság összetétele? Hogyan tudják, hogyan próbálják megszólítani a frissen végzett mérnököket? Ezt azért kérdezem, mert kiemelt feladataik közé tartozik, hogy értéket és új ismereteket adó képzéseket kínáljanak a kollégáiknak.

– Bizonyos területeken minimális a szakmai utánpótlás, generációk hiányoznak. Mindenképpen ilyen a vizes szakma. A vízüggyel kapcsolatban lévő mérnökök a rendszerváltozástól számított tíz-tizenöt éven keresztül rengeteg bírálatot kaptak, elsősorban a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszert övező politikai vita miatt. Nem tartoztak a politika kedvencei közé. Ez idő alatt nem működött az a hívó szó, hogy legyél vizes mérnök. Napjainkban azonban olyan sok az árvízvédelemmel, belvízvédelemmel összefüggő feladat, hogy a pályán maradt szakemberek már nem győzik. Nagyon sok jól képzett vízügyi mérnökre lenne szükség, mégpedig belátható időn belül, mert rengeteg kiváló szakember ment, illetve megy hamarosan nyugdíjba. Arról nem is beszélve, hogy a vízépítéssel kapcsolatos mérnöki, műszaki termékeink iránt igen jelentős a külföldi érdeklődés. Vízügyi tagozatunk sokat vállalt annak érdekében, hogy a fiatalok körében népszerűsítse ezt a szerintem nagyon szép szakmát, ezért már a középiskolákban erre a pályára próbálják terelni a fiatalokat. De visszatérve a kamarára, ha azt kérdezi, hogy miképpen jelennek meg nálunk a fiatalok, a kép vegyes. Kisebb, két-három fős cégek esetében a munkatársaknak nincs idejük a kamarai munkára. Nagyobb cégektől a fiatalok is nagyobb számban érdeklődnek az itt folyó munka iránt.

Hogyan lehet például helyreállítani a vízépítő szakma renoméját? Tudjuk, hogy a rosszul tematizált vízlépcsővita évtizedekre vissza­vetette a szakmát, pedig a Kárpát-medence közepén a víz és a hozzá értő mérnök munkája az egész társadalom számára érték.

– Kitartó, a politikai ellenszélben is helyt­álló mérnökök kellettek ahhoz, hogy a szakma megmaradjon. Szerencsére sokan vállalták ilyen helyzetben is a szakma képviseletét. És egyébként mondjon bármit a politika, a víz és annak hiánya, nagy úr. Amit az elmúlt évtizedekben megértünk árvizek és aszályok terén, minden felelős embert elgondolkoztatott, hogy vajon helyesen vélekedünk-e erről a szakmáról. A politikusok is ráébredtek, hogy időnként öntözni kell, máskor a belvizet kell elvezetni, az árvizet pedig a gátak között levezetni. Ennek az a feltétele, hogy legyenek erre alkalmas szakemberek. A víz bebizonyította, hogy változtatni kell a politikusok hozzáállásán. Ezért mondom, hogy helyreállítható, sőt, már helyre is állt a vizes szakma becsülete. Én nem aggódom miattuk.

Idén tavasszal merült fel a kötelező kamarai tagság ötlete. Mi a véleményük erről a kezdeményezésről?

– Mélyen ellenezzük. A Magyar Mérnöki Kamara – tagjai nevében – határozottan tiltakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslata, a kötelező iparkamarai tagság ellen. Elsősorban azon tagjaink nevében tiltakozunk, akik egyéni vállalkozók, vagy betéti társaságot, azaz személyegyesítő társaságokat működtetnek, és melyeknek tevékenységét szakmai kamarai tagsággal rendelkező mérnökök végzik. Az ebben a vállalkozási formában dolgozó mérnököket az MKIK javaslata kettős kamarai tagságra kötelezné, ami elfogadhatatlan. Arra kértük a kormányt, hogy ezt a tervet alapos előkészítéssel vizsgálja felül annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a többszörös fizetési kötelezettség. Ennek keretében legyen figyelemmel azokra a mérnöki szellemi szolgáltatásokat végző vállalkozásokra is, melyeknek tevékenységüknél fogva a szakmai kamaránál nyilvántartásban kell lenniük.

Második elnöki ciklusát tölti a kamara élén. Tavalyi újraválasztása után arról beszélt, hogy az MMK a mikro- és kisvállalkozások intézményesített együttműködésének segítésére olyan megoldást dolgozott ki, amellyel a mérnöki tervezőcégek a jövőben sikeresebben tudnak majd pályázni, munkához jutni. Mi ez a megoldás, és milyen a hatása?

– Vidéken azt tapasztaltuk, hogy igen sok a három-négy fős mérnökcég, amelyek nem tudnak komoly közbeszerzéseken részt venni – a munkákat elviszik az orruk elől a nagyobb vállalkozások. Ezért kidolgoztunk egy támogatási rendszert, amelyben ezek a kisebbek (miközben megőrzik önállóságukat) egy-egy feladatra összeállnak. Ez lehet szakmán belüli erőkoncentráció (például az épületgépészek között), és lehet szakmák közötti (statikus, épületgépész, energetikus) összefogás. A program beindulásához a gazdasági élet pezsdülésére és néhány jogszabály megalkotására van szükség. Emellett forrás a network létrehozásához, mert anélkül, hogy ismernék egymást a lehetséges szereplők, nem lehet együttműködni. Ennek érdekében egy nagyon jól működő e-mérnök rendszert hoztunk létre, amely ügyfélkapus megoldással segíti az érdeklődőket, ám ennek továbbfejlesztett változata kell a célok eléréséhez. Ehhez szintén pénz kell. Több, mint amennyivel jelenleg rendelkezünk.

A kamara kidolgozta a mérnökműhelyként szolgáló mentori rendszert, amelynek elindítását a tavalyi évre tervezték. Meg­valósult ez a terv, s ha igen, mik az első tapasztalatok?

– Ebben a programban a koncepció részletes kidolgozásáig jutottunk el. Ahhoz, hogy be tudjuk indítani ezt a programot, ugyancsak pénzre van szükség. Az új kormánytól azt reméljük, hogy az uniós források egy csekély részét e nagy ívű mentori program beindítására pályázhatjuk meg. Az egyetemeken és a mérnöki cégeknél mi meg tudjuk keresni azokat a szakembereket, akik konzulensként segítenék a szakmai programok végrehajtását, de a második fokozatra pénz kell. Mert az joggal várható el, hogy ha egy vállalkozás helyet ad a diplomamunkáját nála kidolgozó egyetemistának, akkor ezért a szolgáltatásért ő pénzt kapjon. Ha beindul a mentori program, ahogy például már beindultak a mesteriskolák, akkor dinamikusan fejlődő, jó útra terelődne ez a szakma.

Az MMK lépéseket tett a mérnöki munka jobb megfizetése érdekében is. A minimum és a maximum tervezői munkadíj jogszabályi rendezése a testület kezdeményezése volt, és bő egy éve dolgozik azon, hogy a szükséges jogszabály elkészüljön. Hogy áll ez a jogszabály?

– Az igazat megvallva, nem ez a mi siker­történetünk. A jogszabálytervezet elkészült, ám a kormány nem fogadta be. Az ügy részletezése nélkül csak annyit mondok el, hogy a kabinet nem akart még egy frontot nyitni a brüsszeli bürokratákkal. Nem tudták, hogy Brüsszel hogyan reagál egy ilyen elképzelésre, ezért félretették ezt a koncepciót. Nagyon remélem, hogy nem végleges a mellőzés. Más megoldást kellett keresnünk. Miután Brüsszel lehetővé tette, hogy a közbeszerzésekben ne csak a legkisebb ár alapján ítéljenek oda egy fejlesztést, hanem a leggazdaságosabb megoldást is választhatják a döntéshozók, ezért arra szeretnénk biztatni a politikát, hogy vállalja fel a kissé drágább megoldás támogatását. Azért, mert az olcsóság nem jelent minden esetben minőséget. A minőség a mi olvasatunkban azt jelenti, hogy a mérnök munkáját is tisztességesen megfizetik. Számomra ez a megoldás a szimpatikus. Sokkal jobb, mint az eredetileg tervezett minimális és maximális ár bevezetése. Normálisan működő köz­beszerzés esetén, megfelelő jogi környezetben, ez a megfelelő megoldás. Az említett, januárban elfogadott brüsszeli irányelv alapján hazánknak egy új közbeszerzési jogszabályt kell átültetnie saját jogrendjébe. Ez azért fontos nekünk, mert lehetővé teszi a személyes kompetenciák megjelenítését a közbeszerzéseknél. A kamarai jogosítványok egyikeként mi a legkiválóbb kollégákat minősíthetjük, használhatjuk például a „különösen gyakorlott” minősítést. Ha ezt a minősítést a közbeszerzésekbe is bevihetnénk, az ugyancsak előrelépést jelentene.

A közelmúltban elindították a Mérnök Vállalkozói Kollégiumot azzal a céllal, hogy támogassák a különböző mérnöki vállalkozások működését, exportpiaci pozícióit, valamint szervezeti és együttműködési formáinak fejlesztését. A pénzügyi-gazdasági válság éveiben különösen fontos feladatuknak tekintették a mérnöki tevékenységek megbecsültségét, elismertségének támogatását mind a köz-, mind a magánszférában. Ennek egyik módja az újfajta partnerség kialakítása az állami és önkormányzati beruházókkal, megrendelőkkel. Milyen eredményeket hoztak ezek a kezdeményezések?

– A kollégium segítségével létrehozott munkacsoportokkal készítettük elő a 2014– 2020 közötti uniós források felhasználásával kapcsolatos javaslatainkat. Ebben a vonatkozásban három workshopot is tartottunk, amelyek alapján megfogalmazott javaslatainkat eljuttattuk a Miniszterelnöki Hivatalhoz. Meggyőződésünk, hogy ezek a javaslatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az uniós pénzekből finanszírozott fejlesztések mindig elkészüljenek a megadott határidőre, a megadott anyagi kereten belül és a megfelelő minőségben. Ennek a javaslatnak a jelentőségét emeli, hogy június elején ki­derült: az építésügy a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá került. Javaslatainkat eddig értő módon hallgatták meg.

Mit mutatnak az adatok, hány magyar mérnök megy külföldre dolgozni? És mi a tapasztalatuk: végleg kint maradnak, vagy idővel hazatérnek?

– Nem ismerek arról hiteles statisztikát, hogy hány mérnökünk dolgozik külföldön. Egyébként én magam is úgy kezdtem a pályámat, hogy egy évet külföldön dolgoztam. Az a hamburgi év pályám egészére meghatározó volt, mert érdemben bekapcsolódhattam az ott folyó munkába. Ezért magam is támogatom a fiatal szakemberek külföldi továbbképzését, gyakorlatszerzését. Azt is megértem, ha valaki nem jön haza, de én nem ezt a pályafutást támogatom. Az én életem példa arra, hogy itthon is érhet el sikereket egy mérnök. És nem vagyok egyedül. A mérnöki szakma egy nyitott világ. A mi versenytársaink a több ezer szakembert foglalkoztató angol és német mérnöki irodák. Nekünk nagyon tehetségesnek és kiváló tudásúnak kell ahhoz lennünk, hogy ilyenek mellett a pár száz fős cégeink labdába rúgjanak.

Ön szerint a hazai felsőoktatás követi a piaci igényeket? Ha igen, bizonyos szakmákban miért van hiány mérnökökből? Ha nem, min kell változtatni?

– A kamara meghívottként részt vett a felsőoktatási kerekasztal munkájában. Ezeken a megbeszéléseken mi egyértelműen a profiltisztítást javasoltuk, ugyanis több olyan mérnöki szak van, amelynek szakembereit több helyen képzik az országban. Csakhogy ez a képzés nem minden esetben megfelelő színvonalú, az erők szétforgácsolódnak. Kicsi ez az ország ahhoz, hogy ezt megengedjük magunknak. Nem lesz könnyű annak meghatározása, hogy hol milyen képzés folyjon, de mindenképpen változtatni kell a jelenlegi helyzeten. Ahogy korábban említettem, van igény BSc szinten képzett mérnökre, de meggyőződésem, hogy a jelenleginél jóval több MSc szintű fejlesztőmérnököt igényel a magyar gazdaság. Én olyan mérnököket szeretnék, akiket megtanítanak gondolkodni, akik a saját szakterületükön bármilyen feladatra felkérhetők. Ez azt feltételezi, hogy az egyetemekre magas szintű tudással kerülnek be a hallgatók, s nem megy el egy félév arra, hogy egyetemi szintre hozzák a frissen felvett diákok tudását. Németországban, Francia­országban és másutt ezerszámra képezik a versenytársakat, akik nagyon komolyan veszik az egyetemi tanulmányaikat. Emelt szintű matematikaérettségi nélkül szerintem senki se kerülhessen be műszaki egyetemre, mert ha a képzésük egy része a felzárkóztatásra megy el, akkor az egyetemi tanulmányaik lesznek hiányosak.
A kamaránál úgy látjuk, hogy az elmúlt években népszerűvé lett kétszintű képzés bizonyos szakmákban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Lehet egyetlen munkafolyamatra alkalmas mérnököt képezni, de a fejlesztőmérnökök képzéséről, ami számomra az ötéves oktatást jelenti, sem mondhatunk le. Egy cég nem a jó kapcsolati tőkéjének köszönhetően marad életben, nem is a támogatások jelentik a biztos jövőt, hanem az, hogy végre egyre többen jönnek rá arra, hogy fejlesztőmérnök nélkül nincs termék. Ha nincs fejlesztőmérnöki tudás, akkor a működés a jelenről szól, a jövő megalapozatlan. A hangsúly a fejlesztőmérnökökön, az ő képzésükön van. Sokat segítene, ha az egyetemre kerülő mérnökpalánták legalább egy világnyelven beszélnének, mert – az intézményben egy másik nyelvet is elsajátítva – könnyebben követhetnék a külföldi szakirodalmat.

Lehet, hogy éppen az ilyen képességű mérnökök hiánya miatt születik évek óta kevés magyar szabadalom?

– Nem hiszek abban, hogy a magyar kevésbé kreatív, mint egy-két évtizede. Inkább arról van szó, hogy nagyon sok szakember külföldi tulajdonú kutatóközpontokban dolgozik, ahol az általuk elért innováció nem magyar, hanem az anyacég nemzetiségének megfelelő állam szellemi termékeként jelenik meg a nemzetközi statisztikákban. Ugyan­akkor ezekkel a cégekkel a hazai fejlesztőknek fel kell venniük a kapcsolatot, mert lehetnek olyan rések, feladatok, amelyek a hazaiaknak nyitnak lehetőséget. Egyébként a szabadalmakon túl az egész innovációs láncolattal küszködünk, ahogy egész Európa küszködik. A sikeres fejlesztések mögött általában fejlesztőműhelyek állnak, ahol sok, egymásra épülő lépés eredményeként születik meg a végtermék. Különböző szakmák összefogásából jönnek létre új produktumok. Ilyen inspiráló közeget hazánk eddig nem tudott megteremteni. Miközben lángbetűkkel az égre írtuk a mérnök szót, a működését segítő rendszereket és támogatási lehetőségeket nem biztosítottuk.

A mérnökképzés mennyire segíti a hazánkban működő autógyárakat? Milyen szerepet játszanak a hazai autóipari cégek életében a magyar mérnökök?

– Ezeknek a cégeknek sok üzemmérnökre van szükségük, ennek érdekében jelentős összeget fektetnek be a hazai felsőoktatásba is. Elég, ha valaki megnézi, hogy az Audinak köszönhetően mi mindennel gyarapodott a győri Széchenyi István Egyetem. Új tanszékek születtek, elsőrangúan felszerelt laborok jöttek létre. Amiben hiány mutatkozik, az a magyar beszállítói kör. Jobb lenne a helyzet, ha több fejlesztőmérnökünk dolgozna a szóba jöhető cégeknél.

Megfelelő szerepet játszanak a mérnökök a társadalom életében? Ön mondta egy alkalommal, hogy a kamarának részt kell vennie a közéletben, mert ha nem hallatja a hangját, nem lesz képes a tagság érdekeit érdemben érvényesíteni. De miért figyeljenek a kamara véleményére?

– Nem játszunk a súlyunknak megfelelő szerepet a társadalom életében. Ennek az is az oka, hogy a mérnökök, számomra érthetetlen okból, jelentős távolságot tartanak a közszerepléstől, a közélettől, a politikától. Pedig sokkal több helyen lenne szükség a mérnöki gondolkodás képviseletére. Egy mérnök agyát hosszú éveken keresztül arra csiszolják, hogy minden esetben a megoldást keresse. Erre van rászorítva. Ez a mentalitás nem biztos, hogy a politikában, a közéletben sikeres attitűd, pedig szükség van rá.

A kormány tavaly úgy döntött, hogy a 2014–2020 közötti uniós ciklusban induló nagyobb beruházásoknál „állami szolgáltatásként”, „állami kapacitással” készüljenek a mérnöki tervek. „Nem hiszem, hogy ideológiai alapon akarnák állami fennhatóság alá terelni a magyar mérnököket, inkább arról van szó, hogy az Európai Unió által finanszírozott projektekkel foglalkozó apparátus egyes tagjai azt gondolták, hatékonyabb lehet a beruházások levezénylése, ha a tervezőmérnökök is alattuk dolgoznak” – nyilatkozta ön. Illetve azt is, hogy lát még esélyt az állami fennhatóság elkerülésére, személyes kapcsolatait is beveti, hogy módosítsák a kormányrendeletet, és kamarai szinten is egyeztetnek a kormányzattal. Mit sikerült elérni ezen a téren?

– Minden lehetséges fórumon tiltakoztunk ellene.

Elképzelhető olyan helyzet, amikor azt mondja, hogy feláll, mert nem sikerült az elképzeléseit megvalósítani?

– Amikor egyszerű mérnökként ezt a fel­adatot elvállaltam, azt mondtam, hogy a problémák megoldására szerződök. Lehet, hogy ez nem sikerült minden egyes esetben, de törekszem a megoldásra. Ezért kértek fel, ezt várták tőlem. A körülmények természetesen akadályozhatják ezt a munkát, de akkor egy másik utat keresek. Azt elképzelhetet­lennek tartom, hogy megfutamodjak.

Merre tovább, kamara? Milyen kamarát szeretne átadni a következő elnöknek?

– A Magyar Mérnöki Kamara elnöki posztját több alkalommal is betöltheti ugyanaz az ember. Azt azonban eldöntöttem, hogy én több elnöki ciklust már nem vállalok. Amikor letelik a megbízatásom, egy fiatal, ambiciózus mérnöknek szeretném átadni ezt a feladatot. Egy biztos, hogy az elmúlt négy év során alapjaiban megváltoztattuk a kamara működését. Szakmai kérdésekben például érdemi vitákat folytatunk, de ha valami mellett elkötelezzük magunkat, azt a külvilág felé egységesen képviseljük.
A kül­világ nem látott bennünket vitázni. Alapjaiban megújítottuk a továbbképzési rendszerünket, rendeztük a költségvetésünket. Innen egyetlen forint sem megy ki úgy, hogy mögötte ne lenne valamilyen termék. Működésünkre nem kérünk állami támogatást, ám ha egy feladattal megbíznak, arra elfogadunk támogatást. Az előttünk álló két év főleg a tudásról szól. Abszolút új alapokra helyezve megújítottuk a korábban bejáratott továbbképzési rendszert. A bajor rendszert átvéve elértük, hogy mérnökeink évente legalább hat órában ismerkedjenek meg a legújabb eredményekkel, ezt a szakmai továbbképzést kötelezővé tettük. Ennyi időt minden mérnök nyugodtan rááldozhat a fejlődésére. Legutóbb a hidászok továbbképzésére a világ legjobb mérnökét, egy francia szakembert hívtunk meg. Ezzel a formával szélesítjük, tesszük naprakésszé kollégáink tudását. Ezt szeretném minél nagyobb tartalommal megtölteni. Másik célom: elérni, hogy a mérnöki tudást ténylegesen meg­becsüljék Magyarországon. Ettől ugyanis még nagyon messze vagyunk. Ez lesz az igazán nehéz feladat.•

 
Innotéka