2013. december 3.

Szerző:
B. Szabó Edina

Digitalizált anyakönyvvezetés

Várhatóan 2014 júliusától egy elektronikus rendszer­ben kiállított dokumentum fogja kiváltani a jelenleg négy anyakönyvi kivonatot. A születési, házassági, bejegyzett élettársi és halotti anyakönyv helyett így csak egy, elektronikus formájú okmányra lesz szükség.


Jól meg kellett gondolniuk a névváltoztatást igénylőknek a folyamat indítását, ugyanis nem egy esetben az alapos és gondos előkészítés ellenére is nehézkes eljárás nem csupán pénzben került sokba. Különösen a nem városi anyakönyvi hivatalhoz tartozó állampolgárok dolga nehéz efféle hivata­los ügyeik intézésében.
Egyebek között ezért is jó hír az, hogy tovább halad a meg­valósításban az a digitalizációs tervezet, amely az információs rendszerek egységesítését, közös adatbázis építését és elérhetőségét tűzte ki célul. Ennek egyik elemeként – a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye szerint –, mintegy 900 millió forintos uniós és állami forrásból megvalósuló informatikai fejlesztése eredményeként, az új anyakönyvi rendszer az országban bármelyik anyakönyvvezetőnél elérhető lesz.

Az országos elektronikus anyakönyvi közhiteles nyilvántartás létrejöttével remélhetőleg csökkenthetők az ügyfelek ügyintézéssel járó terhei, ezzel a felesleges vagy a hiányos tájékoztatáson alapuló plusz idő- és költségráfordítás is. Természetesen ezzel együtt egyszerűsödnek az anyakönyvi, az anyakönyvezésen alapuló, a személyes adatok nyilvántartását és azok változását érintő hatósági eljárások is.

A hatékonyság növelése mellett az adattakarékosság és a célszerűség is indokolja, hogy 2014 júliusától az adatok nyilvántartása nem papíralapon, anyakönyvi események alapján történik majd, hanem elektronikusan és személyhez kötötten. A papíralapú anyakönyvek digitalizálása folyamatos, például házasságkötéskor már digitálisan is rögzítik a házasulók papíralapú születési anyakönyvét. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretében megvalósuló fejlesztéshez szükséges hardverelemek már rendelkezésre állnak.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka