2013. január 8.

Szerző:
Szegedi Imre

Egymásra utalva

Ilyenkor, év elején értékeljük a magunk mögött hagyott tizenkét hónapot, és el­gondoljuk, mit is szeretnénk elérni az előttünk álló 365 napban. Lapunk továbbra is az értékközvetítést vállalja a tudományban, az innovációban és a zöldgazda­ság­ban, mert hiszünk abban, hogy ezek a területek messze felette állnak a napi torzsalkodásnak, politikai játszmáknak. Naivak azért nem vagyunk, hiszen itt is a pénz az úr, de úgy látjuk, hogy ez az úr reagál a józan szavakra, és csupán eszköz a nemes célok elérésében.

Közel kétéves működésünk alatt számos olyan kezdeményezésről adtunk hírt, amely nem csupán egy tudományterület művelőinek lehet érdekes, hanem másoknak is. Egy biotechnológiai eredmény ötletet adhat egy orvostudományi kutatáshoz, egy fizikus felismerése egy vegyésznek is jól jöhet, egy innováció során szerzett tapasztalatok sok más innovátornak szolgálhatnak tanulsággal. Erősen reméljük, hogy kapcsolatok épülhetnek az Innotéka közvetítésével, hogy a mi törekvésünk másoknak is hasznos. Egymásra vagyunk utalva. Mi nem létezhetünk a magyar kutatók, fejlesztők eredményei nélkül, mint ahogy az intézetek munkatársainak is fontos, hogy eredményeiket minél többen megismerjék. Hol érdemes ezt megtenni? Mindent megteszünk azért, hogy először mi jussunk az Önök eszébe.

Noha kötelező pályázati elem, manapság még kevesen használják kommunikációs eszközként a disszeminációt, jóllehet ez az út egyedi lehetőséget kínál a támogatott fejlesztés és ezzel az adott márka erősítésére. A disszemináció min­den uniós kiírás elvárt eleme, amelynek teljesítése pályázati kötelezettség, elmulasztásával pedig a pályázó a támogatási összeg lehívását kockáztatja. S hogy mit érdemes disszeminálni? (Nyelvújítók igazán előállhatnának egy frappáns magyar kifejezéssel.) A kézzelfogható eredmények mellett érdemes bemutatni a tapasztalatokat és az áttételesen érvényesülő hatásokat is. Tudjuk, meglehetősen nehéz mérni a disszemináció hatékonyságát: hogy az információ valóban eljutott-e a kívánt célcsoporthoz, illetve hogy milyen volt a hatása. Gyakori megoldás önálló kiadványok megjelentetése – a lehető legalapvetőbb információkra koncentráló, figyelemfelkeltő szórólapoktól kezdve a több részletnek is teret adó kiadványokon át a tudományos alaposságú jelentésekig, netalán tanulmánykötetekig.
És itt van az Innotéka interdiszciplináris fórumként. Van helyünk a Nap alatt.•

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka