Egyre több ágazatban vannak jelen a startupok

Jóllehet továbbra is az IT-megoldások a legnépszerűbbek, egyre több startup nyit új ágazatok felé. Biztosítási csalások kivédése, automatizált beltéri gazdálkodás, biztonságos közösségimédia-használat tiniknek – csupán néhány megoldás a Start it @K&H inkubátorprogramba legutóbb be­került nyolc csapat innovációja közül.


„A magyar kreativitást és vállalkozó szellemet jól mutatja, hogy közel negyven csapat jelentkezett részletes, angol nyelvű pályázatával, többnyire informatikai megoldásokkal, de az eddig nem annyira jellemző területeken is, mint a mezőgazdaság, a rendezvényszervezés és az oktatástechnológia, egyre több az innovatív ötlet. Mindez alátámasztja véleményünket, hogy a hazai startupok egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a gazdaságban, és alapvető motorjai lehetnek a növekedésnek, hiszen évről évre több ágazatot hódítanak meg és inspirálnak innovatív szemléletmódjukkal” – mondta Németh Balázs, az inkubátorprogram vezetője.

A pályázati lehetőség lezárultával a legjobb 16 csapat mutatta be ötletét a kiválasztás döntő napján a Pitch Day-en. Az előadott prezentáció, valamint a csapat elkötelezettségét és piaci potenciálját is vizsgáló szakmai zsűri – többek között a PwC és az Unilever felsővezetőinek – véleménye alapján nyolc új csapat került be a Start it @K&H inkubátorba, és kezdheti meg a legalább fél éven át tartó közös munkát a dedikált iparági mentorokkal. A startupok lendületes fejlődése érdekében folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak az alkotó szellemű közösségi térben, nem utolsósorban pedig bekerülnek a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is.

Az inkubátorba bekerült nyolc új startup
  • Az Agro-Inno teljesen automatizált hardvermegoldást kínál a beltéri gazdálkodáshoz: a gép segítségével a mindennapi felhasználók otthoni körülmények között termelhetnek gyümölcsöket és zöldségeket. A csapat célja, hogy a kontrollált környezetben történő zöldségtermesztés elterjesztésével szélesítsék a hazai agrárpiacot és az önellátó közösségek kialakítását. Az eszköz képes beállítani a megfelelő fényt és hőmérsék­letet, emellett biztosítja a szükséges tápanyagokat és öntözést is.
  • A bedrock.farm automatizált megoldása kifejezetten éttermeknek állít elő egész évben kiemelkedő minőségű fűszernövényeket, ehető virágokat és gyógynövényeket. Beépített szenzorokkal folyamatosan kontrollált, állandó körülményeket biztosít a növények számára. Könnyű és gyors telepítési feltételeivel a bedrock.farm segítségével az éttermek rengeteg szállítási feladatot és költséget spórolhatnak meg.
  • Az ExaMe alapítói olyan alkalmazást fejlesztenek, amelybe a kiadók pdf vagy docx formátumban tölthetik fel érettségire felkészítő könyveiket. Ezáltal a felhasználók egy olyan felületen érhetik el a felkészüléshez szükséges összes anyagot, amelyet kifejezetten a mobiltelefonos használatra optimalizáltak.
  • A Mongo egy olyan oktatási applikáció, amely a 10–14 éves gyerekeknek nyújt megoldást a mobileszközük és a közösségi média megfelelő és biztonságos használatához, valamint szüleiknek ennek ellenőrzéséhez.
  • A NASIM csapata szuperegészséges vegán édességeket gyárt. Édességeik „mindenmentesek”, azaz nem tartalmaznak glutént, laktózt, cukrot, pálmaolajat, valamint mesterséges színezéket és tartósítószert sem.
  • A Roomly.io egyszerűen használható online felületet kínál az ingat­lanok, helyiségek – kifejezetten rövid időre tervezett – bérléséhez. A startup fejlesztése ideális megoldást nyújt szobák vagy akár ren­dezvényhelyszínek lefoglalásához is.
  • A TicketNinja kulcsrakész megoldást szállít a rendezvényszervezőknek: személyre szabott felületén nemcsak a jegyeladást, hanem a programnaptár kezelését, a regisztráció és a beléptetés feladatait, de akár a számlázást is elvégezhetik a szervezők, akár több nyelven is.
  • A VCU fejlesztése a biztosítási csalások elkerülését segíti videós arc­elemzésével. Mesterséges intelligencián alapuló algoritmusuk három különböző komponens (mimika, hangszín és szövegkontextus) egyidejű analízisével tud dönteni egy adott biztosítási kárbejelentés valóság­tartalmáról.

Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora így már 25 startuppal folytatja tovább működését, hogy innovatív ötletükből piacképes termék vagy szolgáltatás váljon.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka