Előnyben a közösségi közlekedés

Több és pontosabb információ, rövidebb menetidő, kiszámítható közlekedés – ez a három legfőbb eredmény, amit az IQSYS Zrt. által Sopronban, a Kisalföld Volán Zrt. számára szállított komplex közlekedésinformatikai rendszer nyújt. Az irányítástechnikai meg­oldás – amely az autóbuszokba szerelt ipari számítógépre és annak perifériáira épül – a forgalomirányítást, a jegy- és bérletértékesítést, valamint a tájékoztatást forradalmasítja.


Fejlett technológia a járműveken

A számítógép a GPS műholdakkal megvaló­sított kommunikáció alapján azonosítja a pozíciót, ezt az adatot GPRS technológia segítségével néhány másodpercenként továbbítja a központi szerverre, amely feldolgozza ezeket és – akár térképen, akár úgynevezett vonaldiagramon – megjeleníti a diszpécserek munkaállomásain, akik így valósidejű felügyeletet tudnak megvalósítani a teljes flotta felett. A munkaállomásról lehetőség van egyebek között különféle utasítások vagy szöveges utastájékoztató információk küldésére a járművek felé – ilyenkor ugyancsak a GPRS technológia áll rendelkezésre. Ha a diszpécser és a busz vezetője beszélni kívánnak egymással, vagy a diszpécser tájékoztatás céljából szólni szeretne az utasokhoz, ezt normál GSM-hívásként, a rendszer integrált részeként tudja megtenni.

A rendszer részei
  • központi hardver- és szoftverelemek
  • 28 helyi jármű fedélzeti számítógépei és utastájékoztató eszközei
  • 5 helyközi jármű fedélzeti jegykiadó számítógépei (pénztárgépei)
  • 10 megállóhely dinamikus utas­tájé­koz­tató kijelzője
  • 7 jelzőlámpás csomópont vezérlőberendezése
Rekasi Tibor vezérigazgató

A járműfedélzet azonban nem csak az előbb említett ipari PC-ből áll, ennek közvetlen tartozéka egy járművezetői interfész, amely színes LCD kijelzőből és nyomógombokból áll, de ha távolsági buszról beszélünk, akkor része a pénztárgép is. A kijelző és a billentyűzet a bejelentkezésre, a menetrendi eltérések vagy a napi feladatsor (járatok) kijelzésére szolgálnak, a szoftver része a pénztárgépi funkció is. Miért is érdekes ez utóbbi? A GPS adatoknak köszönhetően például nem kell a sofőrnek bajlódnia a megálló beírásával vagy kikeresésével, sőt, mivel a berendezés ismeri az aktuális járat megállóhelyeit, egy listából lehet kikeresni, meddig kíván jegyet vásárolni az utas. Ezzel a jegykiadás egyszerűbb és gyorsabb lesz; kevesebbet kell állni a megállóban, rövidebb a menetidő. De más perifériák is vannak a buszon: ilyenek például az utastájékoztató kijelzők, melyek a jármű elején, oldalán és hátulján elhelyezkedve információt adnak a járatszámról és az útvonalról, a belső (utastéri) kijelző pedig a többi között a következő megállót írja ki, ezek vezérlése automatikus az aktuális járat és a GPS adatok alapján. A kijelzőkkel biztosított információkat akusztikus utastájékoztatás egészíti ki, amelynek kezelésével szintén nem kell bajlódnia a vezetőnek – az ipari számítógép, a kijelzők vezérléséhez hasonlóan, ezt is megoldja. A fedélzeti számítógéphez csatlakoznak az infrakapus utasszámláló eszközök is, ezek a berendezések a járművek ajtóihoz szerelve figyelik a le- és felszálló utasok számát. Szintén része a fedélzeti számítógépnek a jelzőlámpás csomópontokat vezérlő rádióadó.

Információáradat a megállóhelyeken, buszok irányítják a jelzőlámpákat

A komplex rendszernek vannak telepített egységei is: a megállóhelyi dinamikus kijelzők a központi szervertől kapják félperces frissítéssel a következő járatok indulási időpontjait, ezzel mindig pontosak, hiszen a GPS pozíció alapján a valódi időpontok is ismertek. A diszpécserek pedig a buszokhoz hasonlóan a megállóhelyekre is tudnak szöveges vagy hangos információkat küldeni. A táblák igény esetén „beszélnek” is, azaz a kijelzőn megjelenő információt akusztikusan is megismétlik – tehát mind a járműveket, mind a megállóhelyeket illetően az esélyegyenlőségre is gondoltak a tervezők.

A járművek gyorsabb haladása érdekében úgynevezett zöldút-kérés funkció is a rendszer része. A járművekről érkező jelek alapján az erre alkalmas kereszteződésekben a lámpa azonnal szabad utat ad, esetleg néhány másodperccel később vált pirosra. A jármű természetesen a GPS adatok alapján tudja, mikor kell „szólni” a csomópontnak.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka