Elszállítják a 2003-ban megsérült betokozott fűtőelemeket

A legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett, üzleti tervét túlteljesítve, története legsike­resebb évét zárta 2012-ben a Paksi Atomerőmű Zrt. – hangzott el a vállalat februári budapesti tájé­koztatóján. Tavaly a hazai villamosenergia-termelés 45,89 százalékát biztosította az atomerőmű. A nettó árbevétel 184,2 milliárd forint volt, 5,5 százalékkal több, mint egy éve. Egy kilowattóra áramot 12,28 forintért állítottak elő, 5,3 százalékkal drágábban, mint 2011-ben. Az atomerőmű az egyes blokk 1982-es üzembe helyezése óta összesen 382,6 terawattóra villamos energiát termelt.


„Az MVM-csoport legjelentősebb energiatermelője, a Paksi Atomerőmű Zrt. tavaly a legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett teljesítette céljait mind biztonsági, mind gazdasági szempontból” – foglalta össze a 2012-es év legfontosabb eredményeit Baji Csaba, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának elnöke, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki szerint az Európai Unió által elrendelt Célzott Biztonsági Felülvizsgálat is bizonyította: a Paksi Atomerőmű biztonsági szempontból Európa egyik legjobb erőműve, amely a biztonsági követelmények maximális betartása mellett minden eddiginél több, 15 793 gigawattóra villamos energiát termelt tavaly – ez a kiemelkedő eredmény a létesítmény közel 90 százalékos teljesítménykihasználtságának köszönhető. Ezen a téren a Duna-parti létesítmény a világon működő 446 atomerőművi blokk teljesítményéből számolt átlagnál jobb eredményt ért el.

Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szerint az idei év legfontosabb feladatai között szerepel a kettes blokk üzemidő-hosszabbítására vonatkozó engedélykérelem előkészítése. Ennek a blokknak az esetében 2014-ben jár majd le az eredetileg tervezett harmincéves üzemidő, így a további üzemeltetéshez szükséges dokumentumokat ez év végéig nyújtják be az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH). A hátralévő hármas és négyes blokkon is folynak a szükséges előkészítések. Az első blokk üzemidő-hosszabbításra vonatkozó kérelmét négy évvel korábban küldték meg az OAH-nak, abban bemutatták, miként szeretnék üzemeltetni a blokkot. Az e programon alapuló működtetés a biztonságos üzemelés garanciája.

„Az idei feladatok közé tartozik a kettes blokk pihen­tető­me­den­cé­jében lévő, 2003-ban megsérült, 2006–2007-ben hermetikus tokokba helyezett üzemanyag elszállításának műszaki előkészítése is” – mondta Hamvas István, akitől magazinunk azt is megtudta: ahhoz, hogy elszállíthassák a 2003-ban megsérült üzemanyagot, szigorú nemzetközi szabályoknak kell megfelelni. Ezek teljesítése, illetve az engedélyek beszerzése fontos feladat, mert csak ezután tehetik szállítókonténerbe a sugárzó anyagot tartalmazó tokokat. Kérdésünkre, hogy miért kell elszállítani, hiszen a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolójában is elhelyezhetnék, Hamvas István azt felelte: az atomerőmű vezetése úgy véli, az a legjobb megoldás, ha elszállítják a betokozott fűtőelemeket. A hazai energetika 1993-ban elfogadott stratégiája is azt mondja ki, hogy idehaza tároljuk a kiégett fűtőelemeket, de fenntartjuk az elszállítás lehetőségét. A 2003-ban megsérült harminc fűtőelem azonban eltér a kiégett fűtőelemektől.

Tíz éve, 2003. április 10-én történt az az erőművi baleset, amelynek megoldását, felszámolásának idejét sokáig maguk a paksiak sem tudták. Előbb 8-12 hónapot mondtak, végül három és fél évet kellett várni a munka elkezdéséhez. A rosszul tervezett tisztítótartályban lévő harminc fűtőelem – összesen 3,6 tonna sugárzó anyag – hűtése leállt, a túlhevült anyag szétesett. Hosszas előkészítés után a nagyobb fűtőelemdarabokat, illetve a tartórácsokat lefűrészelték, majd hermetikusan záródó tokokba helyezték – a munkával nem siethettek, hiszen a világon egyedülálló problémát kellett úgy megoldani, hogy közben az atomerőmű blokkjai működtek. A tartály alján lévő port speciális porszívóval összegyűjtötték, és szintén tokokba tették. A betokozott fűtőelem 2007 óta volt a kettes reaktor mellett.

Hamvas István elmondta, az egyes blokk esetében a húszéves üzemidő-hosszabbítás alapját jelentő szükséges átalakításokat elvégezték. „Ez a blokk sohasem volt olyan »fitt«, mint most, és »fittebb«, mint a másik három. Ennek ellenére mindig van feladat, mert mindig találunk olyan elemet, amit korszerűsíteni lehet. Biztonságnövelő intézkedésekre is mindig szükség lesz, mert nincs olyan helyzet, amikor azt mondhatjuk, hogy minden feladatot elvégeztünk. Az atomerőművet úgy kell üzemeltetni, hogy minden lehetséges problémát időben felismerjünk és időben tudjunk intézkedni.”•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka