2012. május 3.

Szerző:
B. Áron

AIB-Vincotte Hungary Kft. • vincotte.hu

Felkészültség, döntésképesség és pártatlanság

Az AIB-Vincotte Hungary Kft. Anyagvizsgáló és Állapotellenőrző Laboratóriuma számára az anyagvizsgálat nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy az adott berendezésről a tulajdonos számára olyan információkat tudjon szolgáltatni, amelyek alapján dönthet a továbbüzemeltetésről – fogalmazta meg dr. Gémes György András anyagvizsgálati üzletágigazgató.


A 140 évvel ezelőtt létrehozott belga társaság nevét alapító mérnökéről, Robert Vincotte-ról kapta, aki elsősorban gőzkazánok biztonságosabbá tételével, majd hajók és vasúti járművek meghibásodásának vizsgálatával, a hibák kiküszöbölésével foglalkozott. Magyarországon 2002-től működik a Vincotte képviselete, s kezdetben kizárólag a tanúsítási üzletág dominált.

Az indulás óta bővült-e a cég portfóliója? – kérdeztük dr. Gémes György Andrást.
– Az egyre bővülő ügyfélkör és az önmagunkkal szemben támasztott elvárásoknak megfelelően folyamatosan szélesítettük profilunkat. A cég idővel a minőség- és környezetirányítási rendszerek tanúsítása mellett a szakmai képzésekre, az anyagvizsgálatra, valamint a környezetvédelmi és munkabiztonsági szolgáltatásokra is specializálódott. A Vinçotte Akadémia a szakmai tevékenységeinkhez kapcsolódó tréningeken túl több mint száz, az Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ) besorolt szakma oktatásával foglalkozik. A környezetvédelmi részlegünk levegő-, víz- és talajvizsgálatok, illetve környezetvédelmi hatástanulmányok készítésére szakosodott. Munkabiztonság tekintetében pedig az egészen apró tűz- és munkavédelmi feladatok elvégzésén túl nagy beruházások teljes körű munkabiztonsági és egészségvédelmi felügyeletét is végezzük. Ami az anyagvizsgálatot illeti, 2009 óta veszünk részt roncsolásos és roncsolásmentes vizsgálatokkal, valamint az állapotértékelési tevékenységünkkel különböző projektekben. Laboratóriumunk a Nemzeti Akkreditáló Testület által elismert vizsgálólaboratórium, amely a széles körű hazai mellett nemzetközi szakmai kapcsolatokkal is rendelkezik.

Milyen ügyfélkörük van?
– Az anyagvizsgálat tekintetében tevékenységük döntő hányadát erőművi létesítményekben végzik munkatársaink az egész ország területén. Partnereink közé tartozik a Paksi Atomerőmű Zrt., ahol primer köri berendezések, reaktortartályok akusztikus emissziós vizsgálatával foglalkozunk, a Budapesti Erőműben pedig gázturbinák, hőhasznosító kazánok (HRSG) és gőzkazánok vizsgálatát végezzük, de jelen vagyunk például a Mátrai Erőműben is. A Vincotte klasszikus roncsolásmentes vizsgálatok mellett mechanikai vizsgálatok elvégzésére is képes, ráadá­sul számunkra az anyagvizsgálat nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy az adott berendezésről a tulajdonos vagy üzemeltető számára olyan információkat tudjunk szolgáltatni, amelyek alapján dönthetnek a továbbüzemeltetésről. Ehhez a tevékenységhez az anyagvizsgálat területén jártas kollégák mellett magasan kvalifikált mérnökökre is szükség van.

Egy-egy ilyen konkrét prognózishoz milyen háttér szükségeltetik?
– Tapasztalataim szerint a karbantartás tudatossá és tervszerűvé tételével lényegesen több információt lehet nyerni. Amennyiben hosszabb távú koncepció szerint, előre, logikusan felépített és szisztematikusan végrehajtott ellenőrzéseket tudunk végezni, akkor nemcsak 3-5 éves periódusokat lehet kijelölni, de olyan trendeket is meg tudunk határozni, amelyekből hosszabb távú következtetéseket is le lehet vonni.

A roncsolásmentes vizsgálatokat hogy lehet elvégezni erőmű méretű egységeknél?
– Miután ezek a létesítmények méretüket tekintve hatalmasak, az anyagvizsgáló kollégáknak a helyszínen kell elvégezniük a vizsgálatokat, ráadásul félüzemi körülmények között, ami munkabiztonsági szempontból kifejezetten nagy kihívást jelent. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy szakembereink több esetben önállóan dolgoznak, ami jó szakmai felkészültséget, határozott döntésképességet és megkérdőjelezhetetlen pártatlanságot követel meg tőlük.

Milyen előrelépési lehetőségekkel számolnak a régióban?
– Távlati terveink között szerepel egy kelet-közép-európai központ létrehozása, ahol laboratóriumi, anyagvizsgálati, anyagtudományi és élettartam-számítási feladatokkal foglalkoznánk. Reményeink szerint tapasztalatainkat Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Ukrajnában, Horvátországban és talán még Ausztriában is tudnánk kamatoztatni, azonban tény, hogy ez a bővítés egy hosszabb folyamat része, ugyanis az előrelépés alapvető követelménye a megfelelő személyi háttér megteremtése.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka