Forradalmian innovatív NI-megoldások

A csúcstechnológia területén működő National Instruments; NI Hungary Kft. vezető gyártója a számítógép-műszerezésű hardver- és szoftvertermékeknek, melyeket mérnökök, kutatók, fejlesztők alkalmaznak szerte a világon az ipari mérés és automatizálás, illetve az oktatás és kutatás területén. A tíz évvel ezelőtt alapított debreceni vállalat kezdetben csak a gyártással foglalkozott, ami olyan sikeres volt, hogy ez rövidesen arra késztette a Texasban 1976-ban bejegyzett anyacéget, hogy más tevékenységeket is áttelepítsen az alföldi városba – tudtuk meg Ábrahám László ügyvezetőtől.


Milyen tevékenységeket folytat hazánkban a National Instruments?
– Jelenleg több mint ezer főt foglalkoztatunk, a termelés mellett számos központunk is nálunk kap helyet, ilyen az európai és az amerikai disztribúció, itt működik a termelést támogató mérnökségen kívül a K+F mérnökség egy része, és áttervező mérnökségi csoportunk is a debreceni vállalatot erősíti. Rendszerintegrátor csapatunk pedig kulcsrakész megoldásokat nyújt vevőinknek. Gyártáshoz nem kapcsolódó tevékenységeink például a fejlesztéssel foglalkozó IT központunk, illetve Service Centerünk is. Nálunk az innováció kicsit más, mint az átlagos hazai vállalatoknál, ugyanis az árbevételünk 12-18 százalékát fordítjuk kutatás-fejlesztésre, és naponta 2-3 új terméket vezetünk be. Tavaly a Figyelő TOP 200 listán a 102. helyen végeztünk, és úgy gondolom, hogy a 87 milliárd forintot meghaladó 2010. évi árbevételünkkel idén még előkelőbb helyen fogunk szerepelni.

Milyen területeken alkalmazzák az NI-termékeket?
− Például a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, a svájci CERN kutatóközpontban NI vezérlőegységek segítségével tartják pályán a részecskéket. Ezenkívül több nyugat-európai magfúziós kísérletnél dolgoznak a mi rendszereinkkel. Európában és Amerikában néhány nagy lézerprojektnél szintén a mi vezérlőrendszereinket használják. Amire talán a legbüszkébbek vagyunk, hogy kifejezetten oktatási célokra is fejlesztettünk néhány eszközt; ilyen a NI ELVIS (Educational Laboratory Virtual Instrumentation Suite) intelligens virtuális laboratórium vagy az NI myDAQ egyszemélyes hordozható laboratórium, amellyel a középiskolás diákok, illetve az egyetemi hallgatók otthon tudnak méréseket végezni, és az eredményeket interneten küldhetik el a tanáruknak. Ez az eszköz forradalmasíthatja mind az oktatást, mind a mérést. Ugyanúgy, mint az autóipart egy másik termékünk, mely lehetővé teszi, hogy a gépkocsi vezérlőrendszerének fejlesztése során az autó kipróbálásához nem kell megépíteni a járművet, mivel az NI hardveres szoftverelemeivel modellezni lehet az autó többi részét, ezáltal jelentősen csökkenthető a fejlesztési idő és költség.

Mit tartana a legfontosabb lépésnek az innováció elősegítésére Magyarországon?
− Először is fontos lenne szétválasztani a valódi és a látszatinnovációt. Elég sok pénz folyt el különböző csatornákon úgy, hogy megélhetési innovátorok szívták el az erőforrást. A kormányváltást követően a folyamat lefékeződött, ami átmenetileg az igazi innovátoroknak is nehéz helyzetet okozhat, de nem biztos, hogy rossz, mert a kalandorok valószínűleg máshol próbálnak majd szerencsét. Nagyon fontos lenne az is, hogy a kutatóhelyek és az egyetemi kutatólaboratóriumok jó kapcsolatot építsenek ki az iparral, hiszen az innováció a társadalom számára akkor válik hasznossá, ha olyan szolgáltatás vagy termék születik belőle, amely árbevételt eredményez.

Milyennek látja a cégük jövőjét?
− Egy éven belül elérjük a végső mennyiségi kapacitásunkat, ezt követően inkább minőségi változások lesznek; egyre bonyolultabb és még nagyobb hozzáadott értéket tartalmazó termékeket fogunk gyártani, amellyel az árbevételünk is nőni fog. Egy kiválósági gyártóközponttá – angolul Center of Excellence – szeretnénk fejlődni. Ennek érdekében már ma is sokat teszünk; a költséghatékony Lean menedzsment módszer segítségével és a munkatársak bevonásával igyekszünk az összes veszteséget kiiktatni tevékenységeinkből. Így sokkal hatékonyabban tudunk majd fejleszteni, és a döntéseket is könnyebb lesz megvalósítani a jövőben.•

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2010. évi Innovációs Díjában, valamint az Iparfejlesztési Közalapítvány 2010. évi Szervezeti Innovációs Díjában részesült az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. az általa kifejlesztett hordozható egyszemélyes laboratóriumért.

 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka