2011. május 5.

Szerző:
Láng György Géza

Hasznosítható tudásbázis

Az iparnak és az egyetemnek is létfontosságú, hogy a tudományos eredmények mihamarabb hasznosuljanak a gyakorlatban – vélekedik dr. Sugár Péter, a veszprémi Pannon Egyetem stratégiai igazgatója. E cél érdekében konferenciát is rendeztek a közelmúltban Technológiai transzfer folyamatok és lehetőségek a Közép-dunántúli régióban címmel.


 A Pannon Egyetem kiemelt stratégiai céljának tekinti a technológiai transzfer hatékonyabbá tételét, az innováció elősegítését, az együttműködést a gazdaság szereplőivel, közülük is elsősorban a régió vállalkozásaival, amelyek a fő meghívottjai voltak ennek a konferenciának.
– Hatékony eszközei az innovációnak például a klaszterek – mondja dr. Sugár Péter. – Az említett konferencia szervezője is az Ökopolisz Klaszter volt. Egyetemünk pedig nyolc klaszternek az alapító tagja, ebből öt már akkreditált, tehát jól működő klaszter.

Az nyilvánvaló, hogy az iparnak miért érdeke, hogy hasznosítsa az új felfedezéseket. Ön azonban az egyetem számára is létfontosságúnak minősítette ezt. Miért?
– Röviden szólva azért, mert csak az oktatásból már nem lehet megélni. Egyetemünk viszont olyan jelentős kutatási potenciállal rendelkezik, amit igen jól lehet értékesíteni. Fontos azonban, hogy ez az értékesítés szervezetten, az egyetem számára is hasznosíthatóan történjék.

A kutatás és az értékesítés viszont két külön szakma. Hogyan készül fel erre az egyetem?
– E cél elérése érdekében hozunk létre egy tudás transzfer irodát, amelynek feladata ennek az egyetemi tudásnak az értékesítése és értékesülésének segítése. Ez utóbbin azt értem, hogy olyan környezetet, olyan körülményeket kell létrehoznunk, amelyek segítik mind a kutatók, mind az egyetem, mind az ipari partnerek számára ezt a tudás transzfert hatékonyabbá tenni.

Festo-labor és Oktatóközpont a Pannon Egyetemen

Tervezzük az egyetem területén egy tudásközpont kialakítását is. Ekörül jelenleg sok minden még képlékeny állapotban van, annyi azonban bizonyos, hogy szükségünk van olyan tudásbázisok létrehozására, mint amilyen például a Festo akkreditált képzőközpontja, amelyet 2010 őszén avattak fel. A pneumatikus elemek gyártásában a világ vezető cégcsoportja a képzéseit, továbbképzéseit ettől kezdve Veszprémben tartja. Több hasonló laboratórium kialakítását is tervezi az egyetem. Főleg dunántúli, az autóiparban és az automatizálásban érintett cégek jöhetnek szóba partnerként. Ezeknek a bázisoknak egyrészt van egy kézzelfogható anyagi hasznuk, hiszen bevételi forrást jelentenek, másrészt fontos szerepük lehet abban, hogy az egyetemi oktatók és hallgatók megismerjék a tudomány gyakorlati alkalmazásának igényeit.

És mi az előnyös ebben az ipar számára?
– Említettem már az egyetemen felhalmozott tudást, amelyhez így közvetlenebb hozzáférésük lehet. Mondanék egy friss, konkrét példát. Szegedről érdeklődtek, hogy az egyetem rendelkezik-e a talajvíz arzénmentesítésére vonatkozóan valamiféle tapasztalattal. Utánanéztem, és találtunk erre vonatkozó konkrét eredményeket, sőt próbaüzem is megvalósult éppen a Dél-Alföldön, ahol a mai napig magas a talajvíz arzéntartalma.

Az új kormányzati törekvések között szerepel ennek a problémának a megoldása, lesz tehát pénz rá, és az egyetem valószínűleg értékesíteni tudja ezt a speciális tudását.
Ám ma már nemcsak a tudás képvisel értéket az egyetemen, hanem az is, hogy különböző európai uniós támogatások kihasználásával jelentős módon megújult az eszközparkunk. A legmodernebb mérési, diagnosztikai eszközökkel rendelkezik az egyetem, célszerű tehát ebben az irányban is nyitnunk és lehetővé tennünk partnereink számára, hogy különféle méréseket, ellenőrzéseket itt nálunk végezzenek, végeztessenek el.

Az arzénes víz esetében minden bizonnyal a vegyipari egyetemi előélet okán találtak rá önökre. A továbbiakban azonban az innováció kulcskérdése lehet, hogy az ismeretek hatékonyan eljussanak minden érdekelt félhez!
– Az intézményi kereteit ennek a már említett tudás transzfer iroda teremtheti meg. Másrészt ezen a területen is hasznosulhat az, hogy az egyetem és az ipar között élő, napi kapcsolat van.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka