2015. január 8.

Szerző:
Solymosi János űrtechnológiai igazgató

Hazai űrtávközlési eredmények

A BHE Bonn Hungary Kft. hosszú évek óta meghatározó szereplője a magyar űriparnak. Tevékenységünk első­sorban az űrtávközléshez kapcsolódik. Fejlett technológiákon alapuló fedélzeti kommunikációs berendezéseink egyre keresettebbek a nemzetközi piacon.


A BHE fejlesztette és gyártotta a VesselSat–1 és VesselSat–2, amerikai tulajdonban lévő műholdak szoftverrádiós technológián alapuló fedélzeti digitális modulátorát, mely új modulációs és kódolási eljárások alkalmazásával a szokásosnál tisztább jeleket állít elő. Ezáltal a kommunikációs csatorna áteresztőképessége megnövekedett, hibamentes adatátvitel érhető el vele.

A közelmúltban az indiai űrügynökség (ISRO) sikeresen Mars körüli pályára állította a bolygó környezetét vizsgáló kutatószondáját. A BHE fejlesztette azokat az S- és Ku-sávú, úgynevezett háromcsa­tornás fáziskoherens vevőberendezéseket, amelyek segítségével a földi mélyűri vevőállomások 32 méteres átmérőjű parabola­antennáikkal veszik a szonda által 300 millió kilométer távolságból küldött, igen gyenge jeleket. Ez egyben az eddig elért legnagyobb távolság, amit magyar kommunikációs berendezés valaha is áthidalt.

S-sávú háromcsatornás fáziskoherens vevőberendezés, amivel az ISRO mars szondájának a jeleit veszik több mint 300 millió kilométer távolságból
A Ku-sávú háromcsatornás fáziskoherens vevőberendezés, amivel az ISRO mars szondájának a jeleit veszik több mint 300 millió kilométer távolságból

Tavaly decemberi hír, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) Zvezda moduljának külsejére 2014. június 19-én felszerelt S-sávú kom­munikációs egységet teljes kommunikációs protokollal üzembe helyezték. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a Zvezda és Pirs modulok folyamatos adat és kommunikációs kapcsolatban legyenek a földi irányítóközponttal. A kommunikációs egység lelke a BHE által fejlesztett és gyártott BPBS28 mikrohullámú erősítő. A tele­metriaadatok szerint a teljes kommunikációs lánc hibátlanul működik. Ez nagyon jó referencia a magyar cégnek és egyben az egész hazai űriparnak.

A Nemzetközi Űrállomáson (most már üzemszerűen) dolgozó mikrohullámú erősítő, ami az ISS kommunikációs rendszerének a része

A BHE Bonn Hungary Kft. az egész régióból egyedüliként kapott megbízást az Európai Űrügynökség (ESA) által finanszírozott két, új fejlesztésű műhold teljes fedélzeti kommunikációjának a megvalósítására. Ezzel a projekttel a BHE lett a luxemburgi székhelyű műholdintegrátor legnagyobb alvállalkozója, megelőzve ezzel több neves európai és tengerentúli céget.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka