2013. január 8.

Szerző:
B. Szabó Edina

Hivatalos Facebook alkalmazás Androidon

Végre megérkezett a Facebook saját alkalmazása. Sokáig tartott, mert a cég korábban a platformfüggetlen html5 megoldás felé tervezte a hangsúly eltolását, ám ez nem bizonyult sikeresnek.


Miután Mark Zuckerberg döntött arról, hogy erőteljesebben koncentrál a mobil felhasználók igényeire, az alkalmazások újjáéledése először az iOS-en kezdődött, s erre már augusztusban megjelent a legújabb Facebook változat. Ennek javított kiadása jó hatással volt a cég megítélésére is, felhasználói négycsillagos minősítéssel értékelték. Az iOS változattal szemben viszont az Android alkalmazásra jóval többet kellett várniuk a facebookozóknak, a késlekedésre pedig nem volt hivatalos magyarázat.

A Facebook korábban egy hibrid alkalmazást adott ki, amely leginkább a cég html5 alapú mobil oldalát használta. Ehhez nem kellett ugyan nagyobb fejlesztői gárdát foglalkoztatni, és persze a frissítést is könnyebben megoldhatták így. Ám ami kényelmes volt a cégnek, erősen korlátozta a felhasználói élményt.
A html5 ugyanis jócskán csökkentette egyes felhasználóknál a sebességet, viszont növelte a töltési időt. Ezért aztán, na meg a mobilfelhasználók számának növekedése miatt, a Facebooknak alkalmazkodnia kellett a felhasználói igényekhez, így megváltoztatta mobilstratégiáját. A most kiadott Android alkalmazást újra az alapoktól építették fel, és szinte azonnal hatalmas népszerűségre tett szert a Google Play boltban.

Az eddigi értékelések szerint az új közösségi alkalmazás jóval gyorsabb, akár a hírfolyamot, akár a képek betöltését vesszük. A képekről nem árt tudni, hogy az alkalmazás azokat rögtön a használt eszköz memóriájába tölti le. Ezzel mindenképpen csökkentik a felhasználók által felesleges várakozással töltött időt, akik a megosztások között nyert értékes másodpercek miatt minden bizonnyal többször fogják megnyitni az alkalmazást. Ez pedig több reklámfelület elérését teszi lehetővé…•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka