2012. március 6.

Szerző:
Buzafalvi Győző

„Hungarikumnak tekintem a Vízgazda rendszert!”

Országh József Belgiumban élő nyugalmazott professzor rendszere, amelyet ő „Vízgazdának” nevez, egyszerre kínál megoldást az értékes és pótolhatatlan víz takarékos használatára, a környezet állapotának megőrzésére, valamint a költségtakarékosságra. Mindezt úgy, hogy szinte alig, vagy egyáltalán nem kell lemondanunk a civilizációs kényelmi vívmányokról.


Országh József

Február közepén, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gömörszőlősön nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott Országh József a fenntartható vízönellátó rendszeréről. A helyszín a miskolci Ökológiai Intézet Alapítvány Információs Központja volt, amely a professzor rendszeréhez hasonló, fenntartható megoldások bemutatására, népszerűsítésére épült a jelenleg is tartó KEOP 6.2.B projekt keretében. A gömörszőlősi kísérletről készített film felkeltette Országh professzor érdeklődését, felvette a kapcsolatot az Ökológiai Intézet Alapítvány igazgatójával, Gyulai Ivánnal, így merült fel a látogatás és az előadás ötlete. A korát meghazudtolóan energikus professzor készségesen adott interjút az Innotékának.

Miközben Földünkön aggasztó mértékben fogy az iható víz mennyisége, és sok millió ember iszik szennyezett vizet, a fejlett országokban elképesztő mértékben pazaroljuk, szennyezzük az ivásra alkalmas tiszta vizet. Mit tehetünk ennek az önpusztító szemléletnek a megváltoztatása érdekében?
– Tény, hogy az emberiség nagy része ivóvízben tisztálkodik, mos (még autót is), ivóvízzel takarít és ivóvízzel működteti a WC-ket. Utóbbi célra megy el egy háztartás vízfelhasználásának jó egyharmada: évenként és fejenként húszezer liter! Ez az állapot nyilvánvalóan nem tartható fenn sokáig, még akkor sem, ha – mint tesszük – homokba dugjuk a fejünket. Meggyőződésem, hogy a víz- és a biotömeg-gazdálkodás egymástól elválaszthatatlan, és mindez bizonyos mértékig összefügg a Föld klímaváltozásaival és az emberiség energiaproblémáival is. Mindig a környezet és a lakosság érdekeit szolgáltam. Minden javasolt műszaki megoldásnál figyelembe kell venni a víz befolyását, a szén, a nitrogén és a foszfor nagy természetes körforgásait. Ennek ismeretében kijelenthető, hogy a fenntartható szennyvízkezelés és a szerves hulladékokkal való gazdálkodás is szorosan összefügg: a kettőt együttesen kell végezni. Elméletemet egy – külföldön már sok helyen alkalmazott – gyakorlati rendszerben valósítottam meg: ez a „Vízönellátó” rendszer. A rendszer alkalmazásával egy családi ház teljesen függetleníthető a vizes közművektől.

Ez nyilvánvalóan sérti a közműszektor érdekeit, emiatt ma nem könnyű a megvalósítás. E rendhagyó vízgazdálkodási rendszer lényege a csapadékvíz sokrétű felhasználása, és a (házi) szennyvíz újszerű és ésszerű kezelése. Ez az egyszerre költségkímélő és környezetkímélő rendszer megvalósítható akár egy átlagos kiskerttel rendelkező (100 négyzetméteres) családi házban is. Elemei kaphatóak a kereskedelemben, ráadásul nem drágák. Létrehozása nem igazán műszaki probléma, inkább azon múlik, mennyire vagyunk képesek változtatni a vízhez való viszonyunkon. Fel kell hagynunk a fogyasztói társadalom „mindent a szemétládába” és „mindent a szennyvízcsatornába” szemléletével. Egy ilyen házban a család elsősorban vagy kizárólagosan azt a vizet használja, ami a felhőkből a tetőre esik. Kezelés és megfelelő szűrés után az esővíztárolóból kiemelt víz fontossági sorrendben: ivásra, főzésre, tisztálkodásra, mosogatásra, mosásra, takarításra és esetleg kertöntözésre szolgál a háztartásban. Fontos része a rendszernek a szennyvízkezelés. A ma általánosan használatos WC helyett komposztáló toalettet használnak, amivel a veszélyes és a drágán, sok energia felhasználásával semlegesíthető fekáliás szennyvíz helyett a talajba minden további nélkül visszajuttatható komposzt állítható elő, amely segít megőrizni a talaj termőképességét. A fekáliával nem szennyezett háztartási szennyvizet mi, szakemberek „szürke szennyvíznek” nevezzük, ez nagyon könnyen, házilagos módszerekkel is megtisztítható olyan mértékig, hogy – az ivás, főzés kivételével – újra használható a háztartásban. A víztakarékosság, az esővíz felhasználása, a komposztáló toalett használata persze kiválthat némi idegenkedést, mégis úgy vélem: az önellátó vízrendszer egyebek között azért számíthat sikerre a nyitott gondolkodásúak körében, mert nem jelent teljes lemondást a civilizációs kényelmi vívmányokról sem.

Mi volt az oka annak, hogy fantáziát látott az esővíz hasznosításában?
– Az egykori Belga Kongóban, ahol az 1970-es évektől tizenöt esztendeig éltem és dolgoztam, született meg az esővíz-hasznosítás ötlete. A lakásokban ugyan ott volt a vízvezeték, ám a csapokból mégsem folyt a víz, csak éjfél után egy-két órát, hogy begyűjtsék a kádakba. Közben a trópusi eső zuhogott, tehát vízhiányról egyáltalán nem beszélhettünk. Kutatásaimat az esővíz-hasznosítás területén Zaire laboratóriumaiban kezdtem el 1971-ben, és folytattam a belgiumi Mons – ahol ma is élek – egyetemének természettudományi karán. 1983-ban közreműködésemmel építettünk egy 5 kilovoltamperes naperőművet Zaire-ban, Katanga tartományban. A felújítható energiaforrások nemzetközi szervezete, az ACCT szakértőjeként 1983 és 1988 között részt vettem Zaire és Burundi vidékfejlesztési programjában. 1989-től 2004-ig a belgiumi Vallónia vízügyi kormánybizottságának vezetőségi tagjaként tevékenykedtem. A csapadék- és természetesvíz-minták elemzése alapján hamar kiderült, hogy természetes körforgása folyamán a víz akkor a legtisztább, amikor a felhőkből leesik. Még erős levegőszennyezés mellett is. Műszaki, technikai oldalról foglalkoztatott, hogy miként hasznosítható az esővíz egy házban. Az elméleti háttere eléggé bonyolult, de gyakorlati megvalósítása egyszerű. Belgium Európában, sőt talán a világon is az első az esővíz-hasznosításban. Ezen a téren sok a hasonlóság Magyarország és Belgium között, jóllehet kint már az 1950-es években is volt a falvakban vezetékes ivóvíz. Sok kis vízelosztó társaság jött létre, melyek csekély önköltséggel működtek. Ez a tevékenység beépült az önkormányzatok szolgáltatásába, a szegények ingyen kapták. Fillérekbe került a városokban is. Az 1970-es évek legelején, politikai okokból, a belga liberálisok és szocialisták a közszférában „fogyókúrát” rendeltek el, mert szerintük sok volt az állami és közigazgatási alkalmazott.

Azt hirdették, hogy a magáncégek sokkal hatásosabban képesek bármilyen feladatot elvégezni, mint a hivatalok. A vízzel viszont nem foglalkoztak, mert szinte ingyen volt. A fordulat 1976-ban következett be, amikor Nyugat-Európába beköszöntött a 20. század legszárazabb nyara. Három hónapon át egy csepp eső sem esett, és ez kihatott a vízellátásra is. Az önkormányzatoknál jó irányban indultak el: az új házaknál is kötelezővé tették a háromezer literes esővíztárolók létesítését. Belgium háromszor-négyszer olyan sűrűn lakott, mint Magyarország, össze kellett kötni a hálózatokat. Az önkormányzati vízelosztó vállalatok egy nagyobba olvadtak bele. A vízfogyasztás alig növekedett, a víztartalékokból kiemelt víz mennyisége viszont egyre több lett. A föld alatti víztartalékok 60 százaléka elveszett, nem jutott el a fogyasztókhoz, de ezt is meg kellett fizetniük. Sok volt ugyanis a meghibásodott, összetákolt vezeték, mindennapossá váltak a cső­törések. A víz ára egyre emelkedett, a lakosság pénztakarékosság miatt mindinkább kezdte az esővizet használni.

Az ön nevéhez fűződik a Teleső rendszer megvalósítása és elterjesztése. Mi ennek a lényege?
– A Teleső nem más, mint a TELjes ESŐvíz-hasznosítás rövidített neve, ami a francia Pluvalor pontos fordítása. A Teleső rendszer nem kereskedők által értékesített szolgáltatás, hanem a kereskedelemben vásárolható elemekből bárki által megvalósítható házi vízönellátó berendezés. A boltokban árusított berendezésektől abban különbözik, hogy tudományos alapjait egyetemi laboratóriumokban, a valóban fenntartható vízgazdálkodás elvei szerint dolgozták ki.

A rendelkezésre álló műszaki megoldások kiválasztásánál a környezet kímélésén túl az egyszerűség, a megbízhatóság és a költségek minimálisra csökkentése volt a fő szempont. Ez lehet az oka annak, hogy eddig egyetlen magyarországi cég sem tartotta érdemesnek a forgalmazását: elhelyezésével, becslésük szerint, nem lehet elég pénzt keresni. A Teleső rendszer a szélesebb körű Önellátó Házi Vízrendszer egyik eleme. A Teleső rendszerben tárolt és kezelt esővíz minden háztartási felhasználásra alkalmas, még ivóvíz előállítására is. Általában az esővízből nyert ivóvíz minősége magasan meghaladja a városi vizekét; főleg az egészség megőrzése szempontjából. A Teleső rendszer vízmegtakarítása tagadhatatlan, de fő célja a fogyasztó egészségének a megőrzése. A törvényileg szavatolt ivóvíz hosszú távon ezt gyakran nem biztosítja. A gyermekeket különösen, de a felnőtteket is könnyen érheti egészségkárosodás a klórral kezelt víz miatt. Másrészt sokak tapasztalata alapján mondom, hogy a klórral és más vegyi anyagokkal nem kezelt, természetesen lágy (vízkőmentes) vízben való fürdés, zuhanyozás sokkal kellemesebb, mint a hagyományos városi víz használata.

Eljárása minden bizonnyal sikeres.
– Szó sincs róla. Belgiumban nemcsak a vízművek, az egészségügyi szervek szakemberei, hanem úgyszólván minden vízzel foglalkozó szaktekintély veszélyesnek tartja az esővíz ivását, valamint konyhai és fürdőszobai felhasználását. Az Aquawal (Vallónia vízmű vállalatainak szövetsége – a szerk.) szakemberei még mosásra sem tanácsolják. Számos hivatalos közleményben és a médiában is szinte kizárólag ez az álláspont jelenik meg. Az önkormányzatok hozzáállása már sokkal rugalmasabb. Több községben és városban szorgalmazzák, sőt anyagilag támogatják az esővíz házi felhasználását. Belgiumban 750 ezer ember fürdik esővízben, és több mint százezer issza. Meg kell jegyeznem, az esővíz természetesen csak alapanyag, amit víztározókban gyűjtenek össze, ahol szűrik, kezelik, ellenőrzik. A Budapesten „szétosztott” vizet is a Dunából emelik ki, de mielőtt a csővezetékekbe kerül, ugyanúgy a törvény által előírt szabványnak megfelelően szűrik, ellenőrzik, kezelik. Visszatérve Belgiumba, Vallóniában a családok városivíz-fogyasztása már tíz éve csökken. A vallon családok napi vízfogyasztása napjainkban személyenként csupán 114 liter körüli. Ez európai rekord, hiszen a kontinensen a közepes vízfogyasztás körülbelül 180 liter. Belgiumban – Franciaországgal ellentétben – jogi szempontból a magánszférában mindenki arra használja a begyűjtött esővizet, amire akarja. Ebbe senki nem szólhat bele. Sajnos, a középületekben és közterületen az esővizet csak vécéöblítésre és takarításra szabad használni. Egészségi szempontból a Teleső rendszert használó családoktól egyre több visszajelzést kapok. A klórral fertőtlenített városi vízről az esővízre való áttérés után nemcsak az allergiás, hanem a vírusos megbetegedések is számottevően csökkennek. A teljes eső­víz-hasznosítás egészségi hatásainak tanulmányozására mind nagyobb az igény. A hivatalos orvosi körökben jellemző módon még elzárkóznak egy járványtani összehasonlító tanulmány elkészítésétől.

Honnan meríti az energiát, hogy még hetvenöt évesen is ilyen fiatalos lendülettel küzd elképzelései megvalósításáért?
– Lehetséges, hogy ez tartja bennem a lelket. Úgy űzöm ezt a tevékenységet, mint egy hivatást. Meggyőződésem, hogy a hosszú távon is fenntartható víz- és energiagazdálkodáshoz, élelmiszer-termeléshez meg kell valósítani a Vízgazda rendszert. Vannak ebben szövetségeseim. Franciaországban is egyre többen érdeklődnek iránta, főleg a nagyvállalatok vezetői. Két követőm saját családomban is van: Farkas fiam építész, György állatorvos. Farkas például Belgiumban tervezett egy százágyas szeretetotthont, ahol a bentlakók esővizet fogyasztanak, és ezzel évente legalább 36 ezer eurós megtakarítást érnek el. A Vízgazda rendszert úgy tekintem, mint egy hungarikumot. Rendkívül szomorú lennék, ha nem Magyarországon valósítanák meg, mert akkor nem ide járnának tanulmányozni a világ minden tájáról.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka