„A gazdasági növekedésben a tudomány szerepe olyan új területek vizsgálatát tette szükségessé, mint hogy a tudomány és annak intézményrendszere miként illeszkedik az egyetemekhez, milyen az együttműködés e két szféra között, hogyan kapcsolódnak a szabadalmak, valamint a kutatás-fejlesztés a termelő-szolgáltató szférához? A program egyik célja a globalizált világ keretei közötti tudást előállító folyamatok alaposabb megismerése. Az így kapott ismeretek hasznos információkkal szolgálnak a globalizációnak a vállalatok szervezeteire gyakorolt hatásairól, például a tudás felhasználására és a termelékenységi, foglalkoztatási és versenyképességi következményekre. Célunk a tudomány, az innováció és a termelés közötti interakció egységes keretben való elemzése. Olyan kérdéseket tettünk fel, hogy mik a fokozódó verseny lehetséges hátulütői? Milyen hasonló globalizációs tendenciák figyelhetők meg a két szektorban Ázsia térhódításának nyomán? Milyen mértékben gyorsult a kutatási szektorban előállított ismeretek átadása a termelő és szolgáltató vállalatoknak?” – foglalta össze magazinunk számára a program céljait Halpern László, aki szerint keresik a gyakorlati tapasztalatokat, és megpróbálnak új magyarázó, értelmező modelleket felállítani. A kutatás nemzetközi vezetőjétől megtudtuk: számos elemzés elkészült már, de az 1,1 millió euróval támogatott kutatás 2012. május végén fejeződik be, a zárójelentés júliusra lehet meg.

Halpern László

Az MTA Közgazdaságtudományi Intéze­tének helyettes vezetője szerint az innováció – a gazdasági növekedésben betöltött szerepének megfelelően – egyre nagyobb hangsúlyt kap az elméleti közgazdasági és a gazdaságpolitikai elemzésekben. Elsősorban a fejlett országok törekednek arra, hogy feltárják az innováció szerepét. Ennek érdekében olyan nagyméretű, vállalati szintű adatbázisokat hoznak létre, amelyek lehetővé teszik a vállalati innovációs folyamat, az innovációs döntések és azok hatásának statisztikai vizsgálatát. Az ezekkel az adatbázisokkal készülő elemzések segítik az elemzőket, a döntés-előkészítőket és a gazdaságpolitikai döntéshozókat abban, hogy tisztában legyenek a vállalatok innovációs tevékenységét segítő vagy gátló tényezőkkel, továbbá azzal, hogy az innovációs folyamat mely pontján és milyen formában juthat szerephez az innovációt előmozdítani igyekvő gazdaságpolitika.

Az nyilvánvaló, hogy a globalizációnak hatékonyság- és termelékenységnövelő hatása kell, hogy legyen – ezt számtalan korábbi vizsgálat feltételezi, de globális szinten eddig nem készült ilyen vizsgálat. Így arra sincs válasz, hogy világszinten a növekedésben milyen szerepet játszik az innováció. Az is egyértelmű, hogy a vállalatok akkor lépnek előre, ha felhasználják a K+F+I eredményeket, de ez csak akkor lehetséges, ha maga a vállalat is innovatív. Arról azonban nincsenek elemzések, hogy a cégek saját eredményeiket építik be, vagy külső megbízásokat adnak, s az ott született fejlesztéseket használják. Érdekes eredmény annak felismerése, hogy a fejlett világban a feldolgozóipar termelékenységnövekedése nem úgy ment végbe, hogy újabb és újabb vállalatok léptek be, hanem a meglévő cégek a legkevésbé termelékeny egységeiket felszámolták, eladták, fejlődő országba telepítették.

Ha globális szintű anyag még nincs is, magyar felmérés már készült. Halpern László és Muraközy Balázs Innováció és vállalati teljesítmény Magyarországon című, 2010-ben a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában elsőként elemezte a vállalatok innovatív viselkedését, valamint az innováció és a vállalati teljesítmény közötti összefüggést. Tapasztalataik szerint hazánkban 2002 és 2006 között 10 százalék körül volt a folyamatosan kutató-fejlesztő vállalkozások aránya. Ugyanebben az időben Németországban 40, Franciaországban 35, Nagy-Britanniában 27, Spanyolországban pedig 20 százalék körül alakult ez a mutató. Az innovációs eredmény terén nincs ekkora különbség: 2006-ban a mintába került hazai vállalkozások 20,8 százaléka vezetett be termék-, 20,1 százaléka eljárásinnovációt. Ez az arány közel van a nagy-britanniaihoz, de jelentősen elmarad a németországitól, ahol ez a két arány 42, illetve 55 százalék. Az is kiderült, hogy a hazai innovatív vállalatok árbevételének kisebb része származik az új termékekből, mint Nyugat-Európában: a 25 százalékos magyar arány elmarad a Német­országra, Nagy-Britanniára és Spanyolországra jellemző 30 százalék körülitől. Összességében tehát az innovatív ráfordítások és eredmények terén jelentős különbség van a magyar és a nyugat-európai vállalatok között.

Az innovációs ráfordítások és a termék-, valamint eljárásinnováció közötti összefüggést vizsgálva az eredmények gyengébb kapcsolatot mutatnak a K+F és az innováció között, mint a nyugat-európai vállalatokról közölt becslések. Ennek egyik oka az lehet, hogy a K+F-en kívüli innovációs ráfordításoknak kiemelt a jelentőségük a magyar vállalatok innovációs folyamatában – a magyar innovatív vállalatok 40-50 százaléka nem folytat K+F-et –, ez azonban azzal jár, hogy jóval kisebb a magyar vállalatok innovációs teljesítménye, mint a nyugat-európaiaké. Ugyanakkor Halpern László szerint szükség van az innovációra, hiszen az innovatív vállalatok lényegesen termelékenyebbek. Hasonló összefüggés mutatható ki az innováció és az exportteljesítmény között is. Az innovatív vállalatok jóval több piacot érhetnek el, és nagyobb értékben exportálnak, mint nem innovatív társaik. Ez a kapcsolat megerősíti a korábbi eredményt – az innováció nagyban hozzájárult az exportorientált növekedéshez.

Hazánkban a vállalat mérete, a nemzetközi verseny és a szellemi tulajdonjog védelme szintén erősen befolyásolja a kutatás-fejlesztési ráfordításokat. Az innovációs erőfeszítések alapvetően azon is múlnak, hogy az innovációt egyáltalán szükségesnek tartják-e a vállalatvezetők. A pénzügyi támogatások inkább csak azon vállalatok ráfordításait befolyásolják, amelyek egyébként is kifejtenének valamekkora innovációt.

Halpern László szerint a kutatás-fejlesztési támogatásokkal szemben hazánkban két eltérő vállalati magatartásminta figyelhető meg. Egyes vállalatoknál csak akkor folyik kutatás-fejlesztés, ha sikerrel szerepelnek valamilyen pályázati kiíráson – azaz kizárólag állami forrásokból kutatnak. Más cégeknél ugyanakkor az állami támogatás csupán rásegít az egyébként is folyó fejlesztésre. Magától értetődően ebbe a körbe tartoznak a gyógyszercégek, az informatikai vállalkozások, a járműipari cégek. Utóbbiaknál azonban arra nincs adat, hogy az állami pénzt ugyanolyan hatékonysággal használják-e, mint a saját forrásokat?

Alapvető kérdés, hogy ki kit keres meg: a vállalatok a fejlesztőket, vagy a fejlesztők kopogtatnak a cégeknél nagyra érdemes ötleteikkel? Átfogó tanulmány erről sem készült, de részeredmények már születtek. Például a program kutatói azt elemezték, hogy az innovációban érintettek miként hivatkoznak az általuk használt szabadalmakra. Az informatikai vállalatok általában saját szabadalmaikat használják, az élelmiszeriparban a saját fejlesztéseken túl az egyetemek és az akadémiai intézetek jelentős számú újítása is beépül. Egyértelmű, hogy a cégek figyelemmel kísérik a fejlesztőhelyeken folyó munkát, és ha érdekes eredménnyel találkoznak, felveszik a kapcsolatot a kutatókkal. Az egyetemeken is mind gyakrabban jönnek létre spin-off vállalkozások, amelyek eladható termékig viszik az ötletet, s természetesen a várható haszonból is részesednek.

Az innovációs verseny olykor hátrányokkal is jár. Az egyik szélsőség, ha nincs verseny, azaz nincs rivális, amely elhódíthatná az adott vállalkozás vevőit, akkor az a cég elkényelmesedik. Nem lesz érdekelt termékei megújításában. A másik véglet, amikor iszonyatosan nagy a verseny, amikor egymást tapossák a cégek. Ilyenkor nincs idő új termékek kifejlesztésére. Az ideális helyzet az, ha a verseny nem öldöklő, ha van idő a fejlesztésre, sőt azt meg is követelik a felhasználók. Amikor a cégek tudják, hogy a piac megtartásának, bővítésének alapja a folyamatos innováció, akkor felmérik az igényeket, próbálják meghatározni a jövőt. A verseny országonként és a határokon belül, ágazatonként is eltérő. A magyar gazdaság fejlődésének egy része hazai eredmény, jelentős hányada viszont külföldön előállított szellemi termék. De ez is innováció, hiszen összességében a magyar gazdaság fejlődését segíti.

Mi, magyarok annak az elemzését is vállaltuk, hogy milyen hatást gyakorol az innováció, a kutatás-fejlesztés a piacon. Egyik hatás az új technológiák megjelenése, ami mindenképpen hat a foglalkoztatásra, annak szerkezetére. Fontos kérdés, hogy a tudomány és az innováció fejlődése következtében a szakképesítést nem igénylő munkát helyettesítő technológiák alkalmazása milyen hatással lehet a foglalkoztatásra. Másik kérdés, hogy a munkavállaló miként készülhet fel erre, illetve az oktatási rendszer miként készítheti fel az embereket az új technológiáknak való megfelelésre. Ezekre a kérdésekre még nincsenek válaszok.

Azt is elemezték, hogy miként befolyásolja egy adott vállalat termelékenységét a külföldről beszerzett berendezés. (Arról még nagyon keveset tudnak, hogy egy adott vállalat – azonos tudásszintet feltételezve – miért részesíti előnyben a külföldi tech­­noló­giát a hazaival szemben.) A magyar kutatók annak néztek utána, hogy az im­port­gép hogyan hatott a vállalat termelé­kenységére, illetve miként változott a gépet kezelő szakember fizetése. Kiderült, hogy többet keres az, aki importgépen dol­gozik. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen a drágább kül­föl­di gépnek növelnie kellett a vállalati termelékenységet, s ezt a növekményt a cégvezetés a gépkezelőnek honorálta. További vizsgálatot igényel annak meghatározása, hogy ugyanolyan tudású magyar eszköz esetén mennyivel emelkedne a szakember fizetése.

Az eddigiekből is kitűnik, hogy a program menet közben jóval több kérdést vetett fel, mint amennyire eredendően válaszolni szerettek volna.•