2018. április 4.

Szerző:
S. I. K.

Innovációs Nagydíjat kapott a Richter gyógyszere

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat – 2002 és 2005 után immáron har­mad­szor – a Richter Gedeon Nyrt. vehette át az Országház Felsőházi termében rendezett március végi ünnepségen. A magyar gyógyszercég ezúttal a cariprazine (Vraylar/Reagila) néven ismert új originális gyógyszer kifejlesztéséért, gyártásáért és forgalmazásáért érdemelte ki az elismerést.


A Magyar Innovációs Klub 2017. november 23-án, a Magyar Tudo­mányos Akadémián tartott ülésén hirdette meg a 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat. A Magyar Innovációs Alapítvány kuratóriuma közel 300 szakmai és tudományos szervezet, kamara, felsőoktatási intézmény segítségét kérte a pályázati felhívás terjesztésében, illetve a jelölésekben – az Innotéka magazin évek óta médiapartnerként támogatja a kezdeményezést. A 2018. február 14-i határidőre 29 pályázat érkezett a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára. Minden pályázatot három zsűritag értékelt. A bírálóbizottság – a formai és a tartalmi szempontokat is alaposan mérlegelve – 19 pályázatot minősített 2017-ben megvalósult, eredményes és sikeres innovációnak.

A zsűri döntése alapján a 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjban a Richter Gedeon Nyrt. részesült, a cariprazine (Vraylar®/Reagila®), egy új, originális magyar gyógyszer kifejlesztéséért, gyártásáért és forgalmazásáért.
A 2017. évi Ipari Innovációs Díjat a Mol Nyrt. érdemelte ki az XXL Diesel – speciális, csökkentett emissziójú üzemanyag kifejlesztéséért a nehézgépjárművek számára.
A 2017. évi Agrár Innovációs Díjat a KITE Zrt. kapta az időjárás-független starter trágyázási rendszerért.
A 2017. évi Környezetvédelmi Innovációs Díjban a Gremon Systems Zrt. részesült a Trutina – növény súlymérésen alapuló, növényaktivitást valós időben megmutató, technológiai döntéstámogató rendszerért.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2017. évi Innovációs Díját a Kőröstej Tejfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. vehette át gyártástechnológiájában és csomagolásában innovatív sajtkrém és tejalapú élelmiszer-készítmény kifejlesztéséért és nemzetközi piacra történő sikeres bevezetéséért.
A Magyar Innovációs Szövetség 2017. évi Startup Innovációs Díját a Shapr3D Zrt. érdemelte ki a Shapr3D, 3D tervezőalkalmazásért.
A bírálóbizottság „kiemelt elismerésben” részesítette a Phylazonit Technológia pályázatot benyújtó Agrova Kft. innovációs teljesítményét, míg további tizenkét innovációs teljesítmény dicséretet kapott.

A Magyar Innovációs Szövetség 1991-ben alapította az Innovációs Nagydíjat. Az évente egyszer kiadott elismerést azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások kaphatják, amelyek a díjátadást megelőző évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az eddigi huszonöt pályázati felhívásra összesen beérkezett 1157 pályaműből 997 volt megvalósult, sikeres innováció, közülük 196 kapott különböző innovációs díjat.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka