2015. december 2.

Szerző:
Bencze Áron

Kéményspecialisták

A HoneyKomp tűz- és törésálló szendvicslemez, a Kompanel tűz­gátló faajtók és válaszfalak, valamint a FuranFlex kémény­bélelési technológia mellett még számos, cégen belül fejlesztett terméket exportálnak a világ harminc országába. Kecskeméthy Gézát, a Kompozitor Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatóját a vállalat sikereiről kérdeztük.


A kémények bélelése esetében korábban elsősorban acélt vagy alumíniumot használtak világszerte. Hogyan jött az ötlet, hogy más anyaggal kísérletezzenek?

– Az évtizedeken keresztül működő állami Műanyagipari Kutató Intézet nem sokkal a rendszerváltás után megszűnt. A nagy szilárdságú szálakkal erősített műgyantákkal, úgynevezett kompozitokkal foglalkozó részleg mérnökei ezért magánvállalkozásban folytatták tevékenységüket. A Kompozitor Kft. első komolyabb megrendelője az Ikarus volt, amely a buszok gyenge tartású és könnyen gombásodó, falemezekből álló padlózatát erősítette műanyag lemezzel. A kéményekkel egy véletlen folytán kerültünk kapcsolatba: a cég akkori telephelyével szemközti ház tűzfalán egy kémény elhasználódásának külső nyomai látszottak. A kéményekben keletkező savas kondenzátum ugyanis nem kíméli a be­tont, a maltert, de még a rozsdamentes acélt sem. Miután a kéményjavítók kiszedték a szétkorhadt alumíniumcsöveket, jött az ötlet, hogy fémek helyett a lényegesen jobb korrózióállóságú műanyagokból is lehetne kémény béléscsövet készíteni.

Mennyire volt egyszerű betörni a piacra ezzel az újítással?

– Néhány sikeres kísérlet után szabadalmat nyújtottunk be 1993-ban, azonban az ÉMI (akkori nevén Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézet) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mindössze három évvel később adta meg a magyarországi alkalmazásra az engedélyt. Ez azért is volt hatalmas siker, mert a világon először hazánkban adtak szabad utat olyan kéménybélelő anyagra, ami nem fémből, kerámiából vagy betonból készült, hanem szerves anyagot is tartalmazó, úgynevezett kompozitból.

Mit kell tudni a FuranFlex anyagáról és szerkezetéről?

– A FuranFlex anyaga üvegszálakból szőtt szövet, melyet sok komponensből álló mű­gyanta keverékkel itatnak át. Ebből az anyagból készülnek különböző átmérőjű és hosszúságú csövek, ám a műgyanta ekkor már nem folyékony, de még nem is szilárd halmazállapotban van. A kompozit anyagú lágy cső külső felületének vékony, műszálas szövetből készült burkolata biztosítja és védi a kompozit csövet a szállítás és beépítés folyamán előforduló külső hatásoktól.

A FuranFlex-technológiát bemutató makett

Az általunk kifejlesztett technológia a mai napig az egyetlen olyan eljárás, ahol a kéménybélés beépítéséhez nincsen szükség falbontásra, a munka néhány óra alatt elvégezhető, bármilyen kazánhoz és kéményhez használható, és beépíthető 80 méter magas és akár egy méter átmérőjű kéménybe is. A 2,2 milliméter vastagságú FuranFlex szilárdsági tulajdonságai megközelítik a fémekét, hőállósága tartósan 450 °C.

Hol találkozhatunk ezzel a technológiával?

– Az elmúlt években részt vettünk egyebek között az Országház kéményfelújításánál, de az akár 80 méter magas kéményekhez alkalmas technológiát használták fel a dorogi veszélyesanyag-égető és a BÉM Borsodi Érc, Ásvány- és Nyersanyag Feldolgozó Mű kéményénél is. Elsőként a svéd piacra sikerült kijutnunk, majd Skandináviában kezdtünk el terjeszkedni. A folyamatot az nehezítette, hogy minden országban egyenként kellett elindítani az engedélyeztetési procedúrát. Csak 2004-ben nyolc különböző nemzetközi díjat gyűjtött be a Kompozitor Kft., és mára a kontinens tagállamai mellett Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban is forgalmazzák a termékeinket. A cég legnagyobb külföldi piacai: Olaszország, Svéd- és Finnország, valamint Anglia. A vállalatunk maga képezi ki a külföldi partnereket, akiknek jogosítványuk lesz arra is, hogy a technológiát tovább terjesszék. A béléscsövekre huszonöt év garanciát vállalunk. Európában eddig több mint ötmillió méter FuranFlexet építettek be – közel húsz év alatt hibajelenség nem fordult elő.

A Kompozitor Kft. fejlesztőinek köszönhető a FuranFlex RWV szintén a korábbi béléscső előnyös tulajdonságaiból indul ki. De miben jobb nála?

– Olasz és svéd partnereinkben fogalmazódott meg az igény erre a speciális termékre. Az általuk ismert éttermek szellőzőkürtőjében lerakódó zsírmolekulák ugyanis fokozott tűzveszélyt jelentettek az üzemeltetés során. Fejlesztésünk alapkoncepciója az volt, hogy a technológia előnyeit megtartva, az új béléscső a kéménytűz különböző eseteinél is biztonságot nyújtson. A FuranFlex RWV gyorsan népszerűvé vált a szellőzőjáratok, illetve a fafűtéses kályhák kéményeinek béléscsöveként. A számos minősítő vizsgálat közül talán a spanyol Afiti nevű cégnél elvégzett teszt szemlélteti legjobban a kifejlesztett termék hőállóságát: a 62 percig tartó, 1000 °C feletti terhelés után nem a béléscső ment tönkre, hanem a vizsgálóberendezés károsodott a magas hő hatására.

A cég termékpalettáján márványlapokra vonatkozó fejlesztésekkel is találkozunk. Mit kell tudni ennek az előnyeiről?

– A márvány és egyéb értékes kőlapok ára folyamatosan nő, ezért a falak burkolására csak vékony, 10 milliméter vastagságú lapok alkalmazása gazdaságos. Az ilyen vastagságú márványlapok azonban könnyen eltörnek, ezért a hátsó oldalukat, ami az épület falához illeszkedik, meg kell erősíteni. A megfelelő erősítést úgy lehetett elérni, hogy egy úgynevezett alumínium méhsejt maganyagú, üvegszál-műgyanta fedőlemezű szendvicspanelt ragasztanak a márványlapra. Tűz esetén azonban a ragasztógyanta (epoxi) elveszti szilárdságát, elég, a márványburkolat lapjai menthetetlenül leesnek, a méhsejt panel alumíniumlamellái pedig elolvadnak. Egy márványpaneleket gyártó cég, az EDM-Paris, a Párizsban évente megrendezett kompozitok kiállításán, a JEC Europe-on vette fel a kapcsolatot velünk, az egyik bemutatott termékünk, a HoneyKomp tűzálló szendvicspanel kapcsán.

Mi keltette fel a franciák figyelmét?

– A HoneyKompra azért figyelt fel a francia EDM vezetője, mert ez a nagy hőállóságú méhsejt-kompozit szendvicspanel megoldhatja az épületek márványlapokkal történő burkolásának, tűzállóságának nehézségeit. A rendkívül könnyű, hajlékony alumínium méhsejt panel mindkét felületére a 0,3 milliméter vastag üvegszövet-műgyanta kompozit fedőlemezt ragasztó nélkül, hővel történő sajtolással rögzítik. Ezt a nagy szilárdságú, hőálló, 6–25 milliméter vastag szendvicspanelt, melyet a Kompozitor Kft. gyárt, a part­nercég ragasztja a kő- és márványlapok felületére egy általunk kifejlesztett speciális anyaggal.

A HoneyKomp-Stone, a nagy hőállóságú méhsejt-kompozit szendvicspanel

A HoneyKomp szendvicspanel alumínium méhsejt belső maggal, kompozit fedőlemezzel, márvány- vagy kőlapra ragasztva megfelel az A2-es osztály (éghetetlen) követelményének. A vékony kőlapokból készült falburkoló rendszer előzetes neve: HoneyKomp-Stone.

Szintén kutatómérnökeik leleményességét bizonyítja a nagy hő- és lángállóságú Icopreg, amely egy adalékanyagokkal jelentősen módosított, fenol-furán alapú gyantával előimpregnált, üvegszálas prepreg kompozit is…

– Az Icopreg kikeményített állapotban nagy szilárdságú szerkezeti anyag. A műanyagok között a korábban említett hő- és láng­állósága mellett kiváló a korrózió- és vegyszerállósága is. Önmagában nem ég, füstképződése minimális, és az egészségre ártalmatlan. A még lágy, alakítható állapotban lévő prepreg anyagot különféle panelelemekre, hozzáadott ragasztóanyag nélkül, préselve olyan szendvics­szerkezetet kapunk, ahol a fa maganyagot a fedő 1-4 kompozit réteg (felhasználási körülményektől függően) védi a külső hatásoktól. Az Icopreg fedőlemez könnyen festhető, és bármilyen dekorációs réteggel ellátható. Ebből a konstrukcióból a többi között szállodák (például a Gresham, a Hotel Intercontinental) fából készült ajtóihoz szállítottunk lemezeket, amelyektől az ajtók tartósan képesek meg­fékezni a lángokat tűz esetén, de gyártottunk „vandálbiztos” lemezeket a kisföldalatti szerelvényeinek padlózatához és az ajtókhoz is.

A Gresham Szálló részére gyártott tűzgátló ajtók egyike
Úgy tudom, külön ösztönzőrendszert dolgoztak ki az innováció motiválására. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Amennyiben bármelyik fizikai dolgozónknak újítási ötlete támad, ami beépíthető a termékbe, vagy egyszerűsíti a gyártási folyamatot, akkor ebben az esetben a cég részesedést fizet a nyereségből. Mindenki előtt nyitva áll az irodám, és örömmel tölt el, hogy ez az ösztönzés valóban hatékonynak bizonyult az elmúlt években. Nem véletlen a cég mottója sem: „Soha nem másolunk, csak újat alkotunk!”

Jelenleg harminc országba exportálják termékeiket. Új piacok szóba jöhetnek még?

– Természetesen mindig keressük a lehetőségeket: megkezdődtek a tárgyalások a Dél-afrikai Köztársasággal, Kongóval és Zimbabwével is.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka