Kisvasút a Bezina-völgyben, új építésű nyomvonalon

Valamikor az 1800-as évek végén a Szob–Nagybörzsöny vasútvonalat kettős céllal hozták létre: egyrészt a szobi kőbánya anyagát juttatták le a nagyvasúthoz, illetve a Dunához, másrészt a hegy túloldaláról az esztergomi érsekség a kitermelt faanyag szállítására építette meg a keskeny nyomközű vasutat az Ipolypásztó (Pastovce, a mai Szlovákia területén található) nagyvasút elérésére. Trianon elvágta a túloldali elérhetőséget, és az 1920-as években épült meg az összekötés a vízválasztón keresztül a két szakasz egyesítésére.


A forgalom 50 év után, a Nagyirtás és Márianosztra közötti szakaszon 1978-ban egy baleset következtében megszűnt. A pályaszakaszt elbontották, a helyét erdő nőtte be.

A Bezina-völgy régi, romos hídja

Az Ipoly Erdő Zrt. turisztikai célú fejlesztésre elnyert pályázatával, kiemelt beruházásként, az egykori erdei vasút jogi nyomvonalán megkezdődhetett az újjáépítés.
A kivitelezést a Pálya-Vasút Kft. és a Bör­zsöny 2020 Kft. alkotta Ipoly Völgye Kisvasút Konzorcium a Transinvest-Budapest Kft. mérnöki felügyelete mellett végezte.

A vonalszakasz alapvetően erdei vasút, ez­által néhány erdei földúton lehetséges közúti megközelíthetőséggel. A nyomvonalon történő kis önsúlyú munkagépek, közúti járművek közlekedését a szerencsésen alakuló időjárás, a jellemzően kis mennyiségű csapadék, valamint a magas nyári hőmérséklet tette lehetővé. A régi nyomvonal földműve jellegzetesen szeletszelvény, bevágás és töltés. A meglévő földművet cserjék és fák borították, a vízelvezető árkok teljes egészében feltöltődtek, több szakaszon nagymérvű romlás, suvadás következett be. A keresztszelvény hiányos földműveit a hegy felőli oldalon a bevágás szélesítésével és töltéskiegészítéssel lehetett megfelelő méretre alakítani. Egy áteresz kivételével valamennyi eltömődött, sérült csőátereszt át kellett építeni, illetve 24 újat beépíteni a hidrológiai számításoknak megfelelően. A Bezina patak feletti átvezetésére környezetbe illő kőburkolással, új ágyazatátvezetéses vasbeton lemezhíd épült.

Az újjáépített híd

Néhány műszaki adat: kb. 6500 vágány­folyóméter vágányépítés új kisvasúti sínekkel, a vonalon nyombővítésnek megfelelő vasbeton aljakkal, az állomásokon új talpfákkal, 67 centiméteres aljtávolsággal, új zúzottkő ágyazattal. 24 darab, 80 centiméter átmérőjű hullámlemez acél csőáteresz a befolyási oldalán aknával, 8 csoport vezetősínes aszfaltburkolatú útátjáróval, 4 darab burkolt utasperonnal és 1 darab vasbeton lemezhíddal, valamint 5 csoport C kitérővel. A bevágási oldalon előregyártott beton árokburkoló elemekkel, illetve szabvány földárok építésével készült a vízelvezetés.

Vágányépítés Nagyirtáspuszta közelében

A vágány 760 milliméter nyomtávolsággal épült, az épített szakasz két vége között 202 méter szintkülönbséggel, a legnagyobb emelkedő 46,5 ezrelékes. A kiépítési sebesség 20 km/h, a legkisebb ívsugár 40 méter, az ívek átmeneti ívesek, illetve inflexiósan csatlakozó ellenívek.

Próbamenet a kész vágányon

A teljes építési hosszon minimális egyenes pályaszakasz található, R = 60 méternél kisebb sugarú ívekben vezetősínek beépítésével nőtt a biztonság. A létrejött beruházás a vonal mindkét végén új kiszolgálóépületekkel várja az utazóközönséget.
A pálya – tervezett – ünnepélyes meg­nyitójára idén májusban kerülhet sor, ezután a kirándulók a város zajától távol, a Börzsöny gyönyörű vidékén kapcsolódhatnak ki az új vasúti pályán, modern vasúti kocsikban utazva.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka