2016. július: portré, jegyzet, tudomány, agykutatás, genomika, nanotechnológia, egyetem, építés, innováció, gépipar, kiállítás/konferencia, fenntarthatóság, hulladékgazdálkodás, zöldkörnyezet, it

Körforgásos gazdaság: lineáris helyett cirkuláris modell

Szakértői anyagokban már évek óta szerepel, igazán ismertté azonban csak 2015 decemberében vált, amikor megjelent az Európai Bizottság ambiciózus csomagja Európa körforgásos gazdasággá alakulásáról. A „forradalmi” fogalmak tisztázása mellett két elismert hazai szakembert is megkérdeztünk: mi a véleményük az új kezdeményezésről, illetve annak hazai fogadtatásáról. A magyar modellváltás nem ígérkezik villámgyorsnak és olajozottnak…


Egyelőre csak szakpolitikusaink és a „zöld gondolattal” telítődött honfitársaink kapták fel a fejüket az utóbbi hónapokban igencsak elterjedt új fogalom hallatán, de ha az Európai Unió valóban komolyan veszi a saját ígéreteit, egy év múlva már a csapból is ez fog folyni.

Jó lesz tehát, ha megismerkedünk ezzel a kifeje­zéssel, hiszen ezt teszik az angolok (Circular Economy), a franciák (l’économie circulaire), a spanyolok (economia circular) vagy a környezettudatosság európai apostolai, a hollandok (circulaire economie) is. A szintén fenntartható csúcsokra törekvő németek nem hagyták magukat nyelvileg eltéríteni, ők Kreislaufwirtschaft-nak nevezik, amit mi, magyarok – némi „körkörös” bizonytalanság után – körforgásos gazdaságnak hívunk.
Elöljáróban csak címszavakban arról, mit is takar ez a fogalom: egyfajta radikális gazdasági váltóátállítást az egész Európai Unióban. Az évtizedes fogyasztói hedonizmus által kialakított „egyutas” vagy „lineáris” gazdaság (kitermel→gyárt→eldob) átalakítása fenntartható cirkuláris gazdasággá, ahol már a tervezésnél is az a cél, hogy ne keletkezzen hulladék. Vagy ha mégis, azt ne szemétként, hanem másodlagos nyersanyagként kezeljük. Elősegítve mindezzel kontinensünk energia- és alapanyag-függetlenségét, globális versenyképességét és nem utolsósorban bolygónk fenntartható fejlődését.

Átalakítani az egész uniót

Az Európai Bizottság (EB) hosszas tárgyalások, lobbiharcok, fölter­jesztett és visszavont javaslatok után 2015 decemberében végre a szélesebb nyilvánosság elé állt a körforgásos csomaggal. A rendkívül ambiciózus „package” nem kisebb célt tűz ki maga elé, mint hogy egész Európát (vagy legalábbis annak uniós részét) körforgásos gazdasággá alakítsa át, amelyben az erőforrások felhasználása fenntarthatóbb módon történik. Ennek érdekében tartalmazza a 2030-ig szóló cselekvési tervet, illetve a hulladékokról szóló felülvizsgált jogalkotási javaslatot.
A javasolt intézkedések a nagyobb mértékű újrahasznosítás és újrafelhasználás révén hozzájárulnak ahhoz, hogy az eddigi lineáris megoldás helyett szivárgásmentesen záruljon a termékek életciklusának köre. A tervek az összes nyersanyag, termék és hulladék legteljesebb körű hasznosításával és felhasználásával elősegítik az energiamegtakarítást és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, miközben előmozdítják a beruházásokat, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést is. A javaslatok a teljes életciklust lefedik: a termeléstől és fogyasztástól a hulladékgazdálkodáson át a másodlagos nyersanyagok piacáig.

Mi rejtőzik a csomag mélyén?
A csomag az általános indoklás mellett nyolc kiemelt intézkedést és a hulladékokról szóló új, felülvizsgált jogalkotási javaslatot is tartalmaz. A kiemelt programpontok egyik legfontosabbika a forrásbiztosítás a Horizont 2020 keretprogramból, illetve a strukturális alapokból. Az Európai Bizottság 2030-ig az élelmiszer-pazarlás felére csökkentését tűzte ki célul, és igen fontosnak tartja a másodlagos nyersanyagokra vonatkozó minőségi előírások kidolgozását is. A környezettudatos tervezés célja az energiahatékonyság mellett a termékek javíthatósága, tartóssága és újrahasznosíthatósága. Intézkedéseket kell hozni a műtrágya-felhasználással, a műanyagokkal, ezen belül a tengeri hulladékokkal kapcsolatban, és át kell gondolni a víz újrafelhasználását célzó intézkedéssorozatot is.

Ami pedig a hulladékokat illeti, a felülvizsgált javaslat kulcselemei a következők: az Európai Unióban 2030-ig el kell érni a települési hulladék 65, a csomagolási hulladék 75 százalékos újrahasznosítását, a lerakókban elhelyezett hulladék aránya pedig nem haladhatja meg a 10 százalékot. Teljes mértékben tilos lesz a szelektíven gyűjtött hulladékok lerakókba szállítása. Fontosnak tartják még a gazdasági ösztönzők és konkrét intézkedések kidolgozását, például az „ipari szimbiózis” kialakítása céljából, amikor az egyik ágazat melléktermékét a másik ágazat másodnyersanyagként használja fel.

A szkeptikusok szerint mindez persze nem több mint egy felturbózott, 2.0 hulladékgazdálkodási terv, amely kétségkívül hatásos eszközökkel hívja fel a figyelmet arra az egyre inkább elfogadottá váló tényre, miszerint a hulladék nem szemét, sokkal inkább értékes másodlagos nyersanyagforrás – de ezt már a „hulladékhierarchia” elvének elterjedése óta tudjuk.

A régóta közismert „hulladékpiramis” a modern hulladékgazdálkodás alapelveinek grafikus megjelenítése: hat szintre osztott háromszög. Annak képi ábrázolása, hogy a hulladékgazdálkodási tevékenységek nem egyenértékűek vagy egyenrangúak. A legjobb megoldás a hulladékkeletkezés elkerülése, vagyis a megelőzés (prevention), illetve az újrahasználat (re-use). Ez utóbbit megelőzheti az újrahasználatra való előkészítés (preparation for re-use) – például egy már hulladék státuszba került termék tisztítása, megjavítása és fogyasztói garanciával újra forgalomba hozása. Ha mindez nem lehetséges, szorgalmazni kell az újrafeldolgozást (re-cycling), és csak legvégső esetben lehet a hulladékot ártalmatlanítani, leggyakrabban elégetni (re-covery) vagy lerakni (disposal). Az ideális állapot tehát az lenne, hogy egyáltalán ne is keletkezzen végleges hulladék, de ez a rózsaszín környezetvédelmi álmok világa. A nyugat-európai gyakorlatban annyit viszont már kétségkívül elértek, hogy a hulladéklerakás valóban csak a legvégső esetben és néhány százalék erejéig jöhet szóba. Az összehasonlítás kedvéért: Magyarországon a települési szilárd hulladék mintegy kétharmadát még mindig hulladéklerakókba szállítják.

A szkeptikusokkal szemben viszont a csomag kidolgozói váltig állítják, hogy ennél sokkal többről van szó, a körforgásos gazdasági modell nem csupán a hulladék mennyiségének csökkentését és a környezet védelmét jelenti, hanem az európai gazdaság működésének mélyreható átalakulásával is együtt jár majd. Alapvetően új lehetőségek nyílhatnak az EU előtt, ha gyökeresen át- és újragondoljuk, miként termelünk, dolgozunk és fogyasztunk.
Persze az Európai Bizottság csomagkidolgozó illetékesei sem naivak. Tudják, hogy egyelőre csak a termelői szféra töredéke tekinthető igazán környezettudatosnak és jövőbe látónak, akik akár a rövid távú gazdasági érdekeiket is hajlandóak háttérbe szorítani a „nagy cél” érdekében. Ezért némi anyagi kompenzációt és „átállási jutalmat” is felvillantanak a szereplők előtt. Jut pénzügyi támogatás az európai strukturális és beruházási alapokból, ezen belül is hulladékgazdálkodásra mintegy 5,5 milliárd euró. A kutatásra és innovációra irányuló Horizont 2020 (H2020) keretprogram költségvetéséből 650 millió euró hívható le, de nemzeti szinten is várható sok beruházás a körforgásos gazdaságba.

Alapgondolat és végrehajtás

De nézzük is meg, mit szólnak elismert hazai szakemberek a körforgásos gazdaság eddigi európai fejleményeihez, illetve a hazai átvétel esélyeihez.
A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ) két évtizede a „zöldipar” szereplőinek legjelentősebb érdekvédelmi képviselője, több mint kétszáz tagja között természetesen megtalálhatóak a hazai hulladékgazdálkodás és -hasznosítás legjelentősebb cégei. Farkas Hildát, a KSZGYSZ ügyvezető igazgatóját már csak azért is volt érdemes megkeresni a témakörben, mert a PhD-jét hasonló témakörben szerezte meg, ráadásul 2005 és 2008 között dolgozott is Brüsszelben, az Európai Bizottság mellett.

– Személyes tapasztalataim alapján is mondhatom, hogy az EB bizony néha lassan és tétován dolgozik, de ha egyszer már megálla­podtak valamiben, az általában értelmes, épeszű dolog. Nagyon remélem, hogy ilyen lesz ez a körforgásos csomag is, amelyet kétéves előkészítés után tavaly decemberben hoztak nyilvánosságra. Hogy a végeredményt illetően egyelőre még nem vagyok tökéletesen meggyőzve, annak több oka is van. Az alapgondolat ugyan kétségkívül nagyon jó, előrevivő, de mint tudjuk, a fontos dolgok általában a gyakorlatban, a végrehajtás során dőlnek el, márpedig erről még nem sokat tudunk. A kétségeimet nem oszlatta el az a tény sem, hogy ami konkrét szám található az EB anyagában, az mind a hulladékgazdálkodásra vonatkozik, márpedig a csomag készítői számtalanszor és nagyon nyomatékosan kifejtették, hogy sokkal többről van szó, mint egy új, szigorúbb „hulladékos” jogszabályról. Véleményem szerint Európa körforgásos gazdasággá átalakítása nem képzelhető el az ipar hangsúlyos bevonása nélkül – arról viszont nem olvashatunk konkrétumokat, hogyan is képzelik el a „környezettudatos tervezést”, illetve melyik évtől kötelezik a nagy ipari szereplőket mondjuk a másodlagos nyersanyagok kötelező felhasználására. Természetesen itt nem diktátumokról, hanem gazdasági szabályozókról lehet csak szó – amilyen például a már bevezetett BAT (az elérhető legjobb technika) vagy az IPPC (integrált szennyezésmegelőzés és -csökkentés) volt.
Ami a hazai helyzetet illeti, a szakember szerint túlzott derűlátásra nincs okunk, még akkor sem, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk az elmúlt hónapok címlapokra kerülő hulladékgazdálkodási történéseit és botrányait. A háttérben ugyan már dolgoznak azok a miniszteriális munkacsoportok, amelyek a magyar véleményt fogalmazzák meg az EB csomagjára, de az államigazgatási szakemberek eddigi konferenciafellépéseiből és egyéb hivatalos megnyilvánulásából az derül ki, hogy még nem igazán tették magukévá a körforgásos gazdaság ideáját. Legjobb esetben is a magyar hulladékgazdálkodás továbbfejlesztéséről értekeznek, illetve megpróbálnak előzetes érveket keresni ahhoz, miért is nem tudja majd teljesíteni Magyarország a 2030-ra előírt hulladékmennyiség-csökkentést. Úgy tűnik, el kell még egy kis időnek telnie ahhoz, hogy a hazai döntéshozók megértsék: a körforgásos gazdaság elsősorban nem a hulladékokról, hanem a globális versenyképességről, a fenntarthatóságról, GDP- és munkahelynövelésről, vagyis Európa – és benne Kelet-Közép-Európa – jövőjéről szól.

Egy körforgásos szakember

Kissé más szemszögből nézi, de nagyrészt hasonlóképpen ítéli meg a témakör elvi és gyakorlati kérdéseit Kriza Máté, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány kuratóriumi elnöke. A közgazdász végzettségű szakember nem tegnap kezdte el „zöld” pályafutását: kezdeményezésére jött létre a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Közhasznú Egyesület, amelyet 2011-ig igazgatott is. A magánemberek által 2013-ban létrehozott alapítvány legfontosabb célja, hogy olyan fórumot és tudásközpontot alakítson ki, ahol a különböző szférák szakemberei megismerhetik a körforgásos gazdasághoz kapcsolódó hazai és nemzetközi ismereteket és tapasztalatokat.
– Nagyon sok felkiáltójellel kell kijelenteni, hogy a körforgásos gazdaság nem a hulladékokról szól – sokkal többről. Persze nagyon fontos, hogy a már létrejött hulladékot ne elégessük vagy lerakjuk, hanem újrahasznosítsuk vagy újra feldolgozzuk, ám ennél sokkal lényegesebb, hogy egyáltalán ne állítsunk elő hulladékot.

Ehhez viszont gyakorlatilag mindent újra kell gondolni, amit eddig természetesnek vettünk a klasszikus értékláncban a tervezéstől a gyártásig, a fogyasztástól a hulladékhasznosításig. Különösen a tervezési fázis tűnik gyenge láncszemnek, hiszen a „körforgásos dizájn” nem csupán az ergonómiára és az esztétikumra koncentrál, hanem ezeken túl arra is, hogy minél tartósabb és egyúttal javítható vagy átalakítható legyen a termék. A felhasznált anyagok pedig könnyen visszaforgathatók legyenek a technikai – illetve a természetes módon lebomló anyagok esetében a biológiai – körforgásba. És még egy „apróság”: az így előállított terméknek nemcsak újrahasznosíthatónak és környezetkímélőnek kell lennie, de gazdaságosnak is. Hiszen itt hosszú távon nem egy uniós vagy tagállami támogatásokra épülő, drága és soha meg nem térülő „zöld” rendszert szeretnénk kialakítani, hanem egy mikro- és makroszinten is működő, újszerű gazdasági és üzleti modellt. Az EU bizonyos rendelkezésekkel, szabályozókkal terelgetheti ugyan az egyes cégeket a helyes irány felé, de nem kényszerítheti őket. A cégeknek maguknak kell rájönniük arra, hogy a körforgásos gazdaság az ő szintjükön is életképes modell lehet: ha a hulladékgazdálkodás helyett anyaggazdálkodásban gondolkodnak, és kreatívan végigzongorázzák a lehetőségeket, akkor már rövid távon is gazdaságosan termelhetnek.

Erre szerencsére már egyre több nemzetközi példa is van a világcégek között. Az Umicore nevű belga, valaha klasszikus bányavállalat például a másodnyersanyag-gazdálkodás (arany, platina, germánium, kobalt stb.) egyik legnagyobbja lett a világon. A világhírű holland Philips „pay per lux” világítási ajánlata leveszi a beszerzési, karbantartási, javítási, minőségellenőrzési és hulladékgazdálkodási terheket a nagy cégek válláról: nekik csak az elhasznált fénymennyiséget (lux) kell kifizetniük, minden egyéb a világcég zárt, „körforgásos” rendszerében történik. A világ egyik legnagyobb gépgyártó vállalata, az amerikai Caterpillar is eltért a lineáris gazdaság „sell fast” vonu­latától. Már nemcsak arra koncentrál, hogy minél gyorsabban, minél több terméket adjon el: eleve úgy tervezi a gyártmányait, hogy azokat leselejtezés helyett idővel „update-elni”, korszerűsíteni lehessen. És hangsúlyozni kell: ezek nem amolyan zöld, altruista megoldások, hanem jól működő gazdasági modellek.
Ami a hazai helyzetet illeti, Kriza Máté diplomatikusan úgy fogalmaz: úgy tűnik, még hosszú ideig lesz feladata és létjogosultsága az alapítványuknak, de azért lát biztató jeleket is itthon. Legszűkebb környezetükben például azt, hogy igen nagy érdeklődés nyilvánult meg az áprilisi félnapos „körforgásos” konferenciájuk iránt, és egyre többen jelentkeznek Körforgásos Klubjukba is – úgy tűnik, a hazai cégek egy jelentős részét nem hagyja hidegen Magyarország és az öreg kontinens jövője.

Európa valós esélyei

Az elmúlt évtizedek fogyasztási és egyúttal „hulladékgyártási” világőrületét már sokszor, sok helyütt próbálták kordában tartani vagy visszaszorítani, viszonylag csekély eredménnyel. Cinikus megfogalmazások szerint ehhez legközelebb a hajdani kommunista országok hiánygazdaságai és a mai ijesztően szegény afrikai nemzetek állnak, ahol minimális a fogyasztás, ott a pazarlásra és a hulladékképződésre is kevés esély nyílik.
Az kétségtelen, hogy az egységesülő Európa a fogyasztási és túltermelési „versenyben” sajnos vagy szerencsére soha nem tudott méltó partnere lenni az abszolút csúcsnak számító Amerikai Egyesült Államoknak. Nem utolsósorban azért, mert ásványkincsekben és energiahordozókban jóval gyengébben volt-van eleresztve, mint az Újvilág.

A termelékenységben amúgy is jóval előttünk járó, ritkán lakott USA az elmúlt évtizedben például azt is megengedhette magának, hogy a környezetvédelmi szempontból legalábbis kétséges (robbantásos és vegyszeres) palaolaj-palagáz bányászat révén önellátóvá, sőt nettó exportőrré váljon a szénhidrogének világpiacán, míg Európa továbbra is ki van szolgáltatva a külső (főleg orosz) szállítóknak. Nem lehet követendő példa az egyre jobban előretörő Kína sem, hiszen ők a versenyképességüket elsősorban az alacsony munkabéreknek és szintén a környezettudatosság háttérbe szorításának köszönhetik.
Az EU illetékesei a világpiac kihívásait szem előtt tartva, ám a hagyományos európai értékekről, valamint a környezetvédelemről és a fenntarthatóságról sem lemondva egyre intenzívebben keresik a kiutat ebből a kényelmetlen versenyhelyzetből. Ebbe az irányba mutat a „zöldenergia” (elsősorban a szélerőművek és a fotovoltaikus napelemek) helyzetbe hozása – és ez a legújabb koncepció is a körforgásos gazdaságról.

A színfalak mögött
Az Európai Bizottság csomagja egyelőre még nem kötelező érvényű a tagállamokra nézve. Az EB legfőbb feladata ugyanis mindössze a jogszabályok kezdeményezése, a törvényeket az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament közösen hozza. Az EB csomagja tehát afféle jogalkotási javaslatként átkerült a másik két intézmény asztalára, onnan pedig az egyes tagországok illetékes minisztériumaihoz. Jelenleg a 28 tagország szakemberei vizsgálják a dokumentumokat, majd észrevételeiket megküldik az uniós bizottságokhoz. Az egyeztetések még hosszú hónapokig tarthatnak, így 2017 előtt nincs esély arra, hogy megszülessen a közös cselekvési terv.

Egyes szakmai ellenvetések szerint viszont a hulladékpiramis két legfontosabb részére, a megelőzésre, illetve az újrafelhasználásra már körforgásos csomag nélkül is jobban koncentrálhattunk volna, ám ezekre eddig még a legfejlettebb, legzöldebb európai országokban (a skandináv államok, Hollandia, Németország) is kevesebb figyelmet fordítottak. Amit persze korántsem lehet csak a véletlenek számlájára írni. Hiszen egy árutermelő kapitalista ország versenyhelyzetben lévő termelőüzemének menedzsmentjét, tulajdonosait és részvényeseit mégiscsak az inspirálja leginkább, hogy az adott termékből minél többet állítsanak elő és értékesítsenek. Ebből lesz profit és ebből lesz munkabér, amelyből a munkavállalók megvásárolhatják más cégek termékeit. Hogy ezzel a fogyasztók mit kezdnek majd, az már egy másik történet.
Nem szabad tehát lebecsülni a rövid távú gazdasági érdekeket és a lobbierőket, viszont szerencsére azt is tapasztalhatjuk, hogy a fenntarthatóság-környezetvédelem-zöldenergia gondolatköre meglepő gyorsasággal terjed Európa nyugati felén. Németországban, Skandináviában és Hollandiában már olyan szintre jutott a meggyőzés-meggyőződés, hogy a lakosság nagy része hajlandó a drágább termékeket, energiafajtákat felhasználni, ha mögöttük bizonyítottan a fenntarthatóság, illetve a globális klímavédelem áll. Erre a kollektív környezettudatosságra már valóban lehet alapozni egy hosszú távú körforgásos gazdasági koncepciót. Hogy ez a pozitív hullám a kontinens szegényebb és kevésbé környezettudatos kelet-európai részére – például Magyarországra – mikor jut el, azt viszont ma még sajnos megjósolni sem lehet.•

 
Innotéka