A honi szakemberek szerint mintegy másfél évtizede várat magára a vízgazdálkodás rövid és hosszú távú feladatait megalapozó, átfogó vízstratégia annak ellenére, hogy hazánk különleges földrajzi tulajdonságokkal rendelkező terület, hidrológiai és vízgazdálkodási szempontból a „legek” országa: a Föld egyik legzártabb medencéjének a legmélyén fekszik, alvizekben gazdag terület. Az országba érkező vízmennyiség alapján egyszerre jellemző a vízbőség és a vízhiány. Felszín alatti vizeink kihasználtsága már most 70 százalék, ami óvatosságra int, hiszen – az éghajlatváltozás miatt – ezek a készletek akár a felére csökkenhetnek.

Jellemző a vízkészletek egyenlőtlen eloszlása és az, hogy a felszín alatti vizek természetes vízminősége sok helyen nem felel meg az ivóvízszabványnak.
A legkritikusabb térség az Alföld és a Tisza-völgy. A problémák többsége – például a folyószabályozás hiányosságai, az árvizek, a belvizek, az aszályérzékeny területek, a szárazodás, a szűkös készletek, a Dunántúlénál gyengébb minőségű felszíni és felszín alatti vizek, az arzénkérdés – ezeken a területeken jelentkezik. Az éghajlatváltozás vízügyi szempontból nem elhanyagolható hatása, hogy – a prognózisok szerint – hazánk éghajlata mediterrán irányba tolódik el, vagyis melegebbé és szárazabbá válik. Várhatóan csökken a csapadékos napok száma, miközben nő a nagy mennyiségű csapadékok gyakorisága és a száraz időszakok hossza. Az éghajlatváltozás miatt az egyes alföldi régiókban a hasznosítható vízkészlet 2050-re az 50 százalékot is meghaladó mértékben csökkenhet.
A csatornázás és szennyvíztisztítás napjainkban eléri a 75 százalékot, a lakosság 10 százaléka – vagyis csaknem egymillió ember azonban – továbbra sem él a rákötési lehetőséggel. Jelenleg a lakosság mintegy 40 százaléka él olyan településen, ahol az ivóvíz minősége – eltérő szempontok miatt – kifogásolható.
Az egészséget közvetlenül befolyásoló paraméterek miatt nem megfelelő ivóvízminőség a lakosság csaknem 25 százalékát érinti. A legnagyobb gondot a víz természetes eredetű arzéntartalma jelenti, ami jelenleg 1,4 millió körüli lakost érint, 2,5 millióan pedig olyan vezetékes ivóvízhez jutnak, amelyben az ammóniumion mennyisége haladja meg a határértéket.
Probléma még a vízdíj képzésének anomáliája, ami miatt még mindig nincs egységesített forrásalap a nagy értékű, elöregedett ivóvízellátó és csatornahálózatok rekonstrukciójára. Az ivóvízminőség-javító és szennyvízprogram egyaránt befejezetlen, állapítják meg kötetükben a szerzők.

A víziközmű-törvény hiányában – a jelenlegi intézményi berendezkedést – a szabályozatlanság és az átláthatatlanság jellemzi. Szakmai és díjellenőrző felügyeleti szervezet híján mintegy 350 szolgáltató működik, köztük főleg a kisvállalatok szakmai és gazdasági innovációs potenciálja alacsony.
Az ellentmondó helyzetet súlyosbítja, hogy a víziközmű-vagyon kizárólagos állami vagy önkormányzati tulajdonban lehet, a privatizáció tehát kizárt, az üzemeltetés magánkézbe kerülése viszont megengedett.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az állami vízügyi szolgálat területi és központi irányító szervezeteit 1990 és 2009 között tizenkilencszer változtatták meg. A vízgazdálkodási törvényt 1995 óta 24, a környezetvédelmit 28 alkalommal módosították. A vízügyi igazgatási feladatokat – beleértve az árvízvédekezést – jelenleg 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság (Kövizig) látja el.
A stratégiai feladatok egyike a koncepcióváltás, és kiemelt figyelmet kell fordítani a súlyos intézményi válságra. Feltűnő, hogy még mindig a vizek gyors levezetése a meghatározó, holott napjainkban szinte minden érv a vízvisszatartásra és a -tározásra ösztönöz.
Mire elegendőek a vízkészletek? Az ivóvízigények a jövőben is biztonsággal kielégíthetők. A termálkarsztok fürdési célú felhasználása viszont alig fejleszthető. Az ipari vízigény jelenleg és a jövőben is biztonsággal fedezhető, feltéve, ha az ilyen fejlesztéseknél érvényesül az a szempont, hogy a vízigényes ipar, a vízben gazdag területeken – illetve azok közelében – létesül, s ha víztakarékos technológiát alkalmaznak. Az öntözés sehol sem okoz vízhiányt, sőt jelentős szabad készletek állnak rendelkezésre, az öntözés további vízigénye azonban, a területfejlesztési tervek hiánya miatt, nem becsülhető tovább.•