Megfékezett energia

Innovatív megoldások segítségével kívánja villamos vontatású járművei fel nem használt fékáramát ismét hasznosítani a BKV. Az ebben a témában kiírt ötletpályázattól 35-40 százalékos megtakarítást várnak a közlekedési társaság vezetői. A fejlesztésben a Nemzeti Inno­vációs Hivatal szakértői támogatóként vesznek részt.


A Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) között még 2012-ben jött létre egy keretmegállapodás. „Ennek értelmében a hivatal segítséget nyújt azon innovatív megoldások és technológiák megismerésében, bevezetésében, amelyek a járműpark üzemeltetését pénzügyileg hatékonyabbá, technológiailag pedig magasabb színvonalúvá teszik” – sorolta az együttműködés előnyeit Horváth Csaba, a NIH főtanácsadója. A közösségi közlekedés világszerte nagy költségigényű, az üzemeltetők érthetően igyekeznek gazdaságosabb megoldásokat találni. A BKV Zrt.-nek jelentős a járműparkja, annak fenntartása, üzemeltetése komoly kihívást jelent a vállalat számára. „A növekvő energiaárak arra ösztönzik társaságunkat, hogy innovatív műszaki megoldásokat keressünk” – mondta Nemecz Gábor, a BKV Zrt. Beruházási és Műszaki Fejlesztési Főosztályának vezetője, kiemelve: egy olyan innovatív és viszonylag alacsony költségen megvalósítható energiatároló rendszer megvalósításán dolgoznak, amely lehetőséget nyújt a fel nem használt fékáram tárolására, illetve a hálózatba való visszajuttatására akkor, amikor éppen szükség van rá.

Jelenleg a BKV villamos vontatású járműveinek több mint fele képes visszatáplálni a fékezési energiát a vontatási hálózatba: az Alstom metrók, a Combino, a TW6000-es, a korszerűsített Tatra villamosok, valamint a teljes trolibusz járműpark. A további járműbeszerzésekkel ez az arány emelkedni fog. A rekuperációra képes járművekkel már most is jelentős hálózati energiamegtakarítás érhető el, például a Combino villamosoknál is 27 százalékos. Nemecz Gábor szerint egy megfelelő energiatároló rendszer segítségével számottevően nagyobb megtakarítás lenne realizálható. Elmagyarázta, hogy fékezéskor – a veszteségeket leszámítva – hasonló nagyságrendű energia visszanyerésére van lehetőség, mint amennyi a jármű indításához szükséges. Jelenleg a visszatáplált áram kizárólag akkor hasznosul, ha a rendszeren belül egy másik jármű azonnal felhasználja, azaz ha a visszatáplálással egyidejűleg indul vagy gyorsít.

A vontatási célú villamosenergia-felhasználás éves szinten közel hétmilliárd forint, ezért minden egyes százaléknyi energiamegtakarítás összegszerűen is jelentős, márpedig a fejlesztéssel akár a 35-40 százalékot is elérhetik. A nyertes pályázóval hosszú távú együttműködést tervez a BKV, és lehetőséget is biztosítanak gyakorlati megvalósításra. A későbbi szerzői jogi viták megelőzése érdekében elvárják, hogy a kutató szerzői jogvédelmet szerezzen be találmányára a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalnál. Nemecz Gábor azt is elmondta, hogy igény esetén konzultációt is biztosítanak (beadási határidő 2015. február 15.).

„A pályázattól a BKV Zrt. olyan új műszaki megoldásokat vár, amelyek gazdasági, üzemeltetési és fenntartási szempontból is alaposan átgondoltak” – jelölte meg az elvárt irányokat Nemecz Gábor, és hozzátette, hogy elsősorban a vontatási szakaszra épülő rendszerben gondolkodnak, de nem zárják ki a járművön megvalósított energiatárolást sem. Horváth Csaba főtanácsadó úgy fogalmazott, körültekintő szakmai munkára volt szükség, mivel egy olyan technológiai kihívásról van szó, amelyre nincs még komplex megoldás a világon, így az komoly exportpotenciállal is rendelkezik. Ráadásul a rendszer értékesítése esetén – a feltalálóval megosztva – a hasznosítás után jogdíjbevételt is szerezhet a közlekedési társaság. A BKV és a NIH sikeres fejlesztés esetén egyebek között más elektromos közlekedéssel rendelkező városok, vasútüzemek érdeklődésére és nemzetközi érdeklődésre egyaránt számít. Horváth Csaba kitért arra is, hogy a NIH a járműpark élettartam-meghosszabbítása, valamint a jármű- és síndiagnosztika területén is együttműködik a BKV-val, és reményeik szerint a következő közös projekt az Európai Unión belül is kiemelt prioritást élvező elektromobilitás területén valósulhat meg.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka