Negyedszázados katalizátor

Nemcsak a magyar ipar kihívásaira keresik a választ, de egyfajta iránytűként is szolgál a hazai gazdaság szereplői számára az idén 25 éves Bay Zoltán Kutatóközpont. A több mint 200 vállalati partnerrel rendelkező kutató­hálózat ügyvezető igazgatóját, Grasselli Norbertet az elmúlt évek eredményeiről és az előttük álló legfőbb feladatokról, célkitűzésekről kérdeztük.


1993. január 21-én milyen célokat fogal­mazott meg az akkor alakuló Bay Zoltán Alapítvány?

– Már a rendszerváltás előtti években megkezdődött a hazai ipari kutatóintézet-hálózat szétesése, folyamatosan bezárták az intézményeket, és egyre nagyobb igény jelentkezett egy új szervezet létrehozására, amely hídképző intézményként szolgál a kutatási eredmények hasznosítására. Az alapítvány mintegy egymilliárd forint alaptőkét kapott az államtól, ám ezt követően önfenntartó gazdálkodásba kezdtünk, tavaly már közel hatmillió eurós árbevételt realizáltunk. A megerősödött intézethálózat fontos szerepet tölt be a magyar felsőoktatásban is, egyre több fiatal kutató szerzi meg itteni munkájával a doktori fokozatot. Az elmúlt 25 évben több mint 150 nemzetközi projekt valósult meg közreműködésünkkel, jelenleg is 38 kutatás zajlik.

Grasselli Norbert
Milyen típusú igényekkel keresik meg a Bay Zoltán Kutatóközpontot?

– Elsősorban az ipari problémákra keresünk válaszokat, ami az egészen egyszerű anyagvizsgálati hibától a teljesen új anyagfejlesztési szükségletig terjed. Néhány éve kifejlesztettünk például, kedvező fizikai tulajdonságainak köszönhe­tően, a vegyiparban (katalizátorok, hőtá­roló eszközök) és az egészségügyben (csontimplantátum) egyaránt fel­hasz­nál­­ható fémhabot. A járműfejlesztés terén elért legjelentősebb szakmai sikerünket pedig a Flike jelenti, amely az ember által irányítható drónbicikli prototípusa. Emellett mérnökeink és kutatóink a legújabb trendeket próbálják meghonosítani Magyarországon, egyfajta iránytűként szolgálva a magyar ipar számára.

Melyek azok a trendek, melyek megkerülhetetlenek lesznek a tudományban az elkövetkező időszakban?

– A következő néhány év irányait első­sorban az Ipar 4.0 és a körforgásos gaz­daság témakörei fogják meghatározni. Láthatóan ez a két terület némileg át fogja írni a jelenlegi tudományos struktúrát: napjainkban az ipar ugyanis már kifejezetten megrendelőként jelenik meg, konkrét elképzelései vannak az űripartól az anyagfejlesztésen keresztül egészen a járműiparig. És ezek az igények egyre komplexebbek lettek, interszektorális megközelítésre van szükség. Azaz nem egy adott tudományág segítségét kérik, hanem egy-egy megrendelésen egyszerre dolgozik biológus, vegyész, kohász és informatikus.

Kutatóközpontunk standja az Automotive Hungary – Autótechnika 2017 kiállításon
Hogyan lehet az innovációt, a kutatási eredményeket kézzelfoghatóvá tenni az átlagember számára?

– Bay Zoltán, kutatóintézetünk névadója szerint „az emberi kultúrának a tudomány az alapja, ezért kell a legszélesebb körben terjeszteni”. Ennek szellemében mi is nagy hangsúlyt fektettünk az elmúlt évtizedben arra, hogy a tudomány társadalmi jelentőségét széles körben kommunikáljuk. A Kutatók Éjszakájának 12 éve vagyunk főszervezői, idén pedig egy külön előadás-sorozattal jelenünk meg a Csodák Palotájában is, hogy még szélesebb közönség számára mutassuk be az elmúlt 25 év eredményeit.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka