2011. október 5.

Szerző:
Czene Ákos

Sínhegesztéstől a polimer kompozitokig

A MÁV-THERMIT Hegesztő Kft. több mint tíz éve keretszerződések­-kel rendelkezik a legjelentősebb vasúti karbantartási munkálatok elvégzésére Magyarországon. A társaság által végzett szolgáltatá­-sok területén piaci részesedésük 85-90 százalékos. Lőkös László ügyvezető igazgatót az elmúlt évek fejlesztéseiről kérdeztük.


A MÁV-THERMIT Kft. 1995-ös megalakulása óta vesz részt a MÁV pályahálózatának karbantartásában és felújításában, tevékenységével pedig nagyban segíti a pályahálózat színvonalának megtartását és emelését. Milyen elvárásoknak kell megfelelniük?
– A folyamatos megbízások minőségügyi, technológiai és szervezeti, illetve adminisztrációs fejlesztéseket eredményeztek a cég életében. Társaságunk nagy súlyt fektet a lehető legmagasabb minőség elérésére, minőségügyi rendszerét éppen ezért az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány, valamint a MÁV Zrt. PÜ PLF VMR v3.1 szerinti követelményeknek megfelelően alakította ki.

A hegesztési technológiában a legnagyobb előrelépést az Euro tégely 2 rendszerre történő teljes átállásunk jelentette, de komoly fejlesztést végeztünk a szigetelt kötések területén is. Cégünkhöz fűződik az MTH-S és MTH-P kötések magyarországi bevezetése, melyek mindegyike előszigetelt fémheveder, és a helyszínen vannak felszerelve vagy beragasztva. Évek óta a rendszergazdái vagyunk az MGV (Magyar Görgős Váltóállító) szerkezetnek, azonban a nemzetközi fejlődési irányok alapján kísérleteket kezdtünk az aljközben elhelyezett görgők helyett a sínszékbe épített megoldással, és a Széchenyi István Egyetem által végzett vizsgálatokkal alátámasztott eredmények alapján megszereztük az új görgő ÉME engedélyét, majd a MÁV bevezető rendeletét.
Az utóbbi időben a polimer kom­pozitok alkalmazása olyan területeken is megkezdődött, mint a hidak javítása, tervezése, közlekedésépítés. Önök milyen szempontok alapján döntöttek a felhasználásuk mellett?
– A polimer kompozitok mellett szól kiemelkedő ellenálló képességük a korrózióval és agresszív közeggel szemben. Gyakran erősebbek, mint az acél, mégis könnyű a szerkezetük, és lehetőség nyílik az anyag tulajdonságainak tervezésére is. A MÁV-THERMIT a modern polimer kompozit termékek egész sorát forgalmazza. A Green Track környezetvédelmi gyűjtőtálca- és csurgalékelvezető rendszerrel a vasúti vágányzónában összefüggő és vegyszerálló burkolatot lehet kialakítani az elcsurgó anyagok összegyűjtésére és elvezetésére. A tálca olyan kialakítású, hogy bármelyik felépítményi rendszerhez alkalmas annak átalakítása nélkül. Létesítésével megoldódik a környezet terhelésének és szennyezésének csökkentése, károsodásának megelőzése úgy, hogy a vasúti felépítményi szerkezeti elemek is védelmet kapnak, nem károsodnak.

A Green Bridge rendszerrel a vasúti acélhidakon zaj- és rezgéscsökkentő járófelületet és lépcsőzetet lehet kialakítani. Ez a struktúra beépíthető acél-, fa- és vasbeton szerkezetekbe egyaránt, a rögzítési módszer mindegyik változathoz kidolgozott, létesítésével a környezet zaj- és rezgésterhelése jelentősen csökken.

MTH-AP polimer kompozit heveder

Újszerű megoldást kínálunk a kábelépítést tervező és kivitelező vállalkozások és a vasúttársaságok számára a különféle méretű MTH-AP polimer kompozit kábelcsatorna-elemek hazai bevezetésével is. Ezek a kábelcsatornák alkalmazhatók vasútállomásokon, illetve vasúti műtárgyakon a különböző elektromos és biztosítóberendezési kábelek biztonságos átvezetésére. A csatornák elhelyezhetők a talajban vagy a felszínen is.
Milyen karbantartási munkálatokban tudták az említett fejlesztéseket hasznosítani?
– 1997 óta végzi társaságunk a MÁV teljes hálózatán a karbantartási és felújítási tevékenységhez tartozó aluminotermikus hegesztéseket, a feltöltő hegesztést, a helyszíni ragasztott-szigetelt illesztések beépítését, a sínkenők karbantartását, a görgős csúcssínemelő berendezések beépítését. Az ezredfordulótól pedig már a BKV sínhegesztési igényeit is ellátjuk. A megalakulás óta eltelt időszakban dolgozóink több mint százezer hegesztést hajtottak végre, beépítettek több mint 6500 darab ragasztott-szigetelt illesztést, illetve jelentős mennyiségű egyéb pályafenntartási munkát (feltöltő hegesztés, aljjavítás, sínkenő karbantartás, görgős váltóállítók beépítése) végeztek el.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka