2016. november 8.

Szerző:
S. K.

Találd fel magad!

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) október elején 26. alkalommal hirdette meg középiskolások számára az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt a 2016/2017-es tanévre.


A z esemény vendéglátójaként Antal Csaba, az Ericsson Magyarország Kft. technológiai és innovációs igazgatója nyitóbeszédében kiemelte, hogy a középiskolás fiatalokat most, a legfogékonyabb korban kell ösztönözni, hogy merjenek belevágni a felfedezésekbe és valósítsák meg az ötleteiket. Fontosnak tartotta megemlíteni a szeptember végén megrendezett Kutatók Éjszakáját, amely a MISZ által delegált fiatalok körében is rendkívül népszerű volt.

A szervezőbizottság elnöke, Pakucs János jelentette be a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny meghirdetését és feltételeit. Főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van saját ötletük a megoldásra is. Beszélt a nemzetközi versenyek fontosságáról, valamint a MISZ által ezekre a rendezvényekre delegált fiatalok sikereiről.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében Palkovics László államtitkár, a verseny fővédnöke szólt a felsőoktatás és a magyarországi kutatás-fejlesztés helyzetéről. Azt is elmondta: fontosnak tartja, hogy növekedjen a természettudományok iránt érdeklődő fiatalok száma, amit a jövőbeli életpálya pozitívvá tételével lehet elérni. Egykori kutatóként a Gartner-görbe segítségével felvázolta egy ötlet útját a termékké válásig: „Az innováció hosszú és rögös folyamat, nem minden szakasza lelkesítő, de ez viszi előre világunkat.”

Mint minden évben, a verseny három korábbi díjazottja bemutathatta munkáját, és beszélt sikereiről.

Az EU Fiatal Tudósok Versenyén Brüsszelben az idei döntő száz projektje közül – a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik első helyezettje – Udvardi Péter kutatómunkája különdíjban részesült

Szabó Gábor, a MISZ elnöke zárszavában hangsúlyozta, hogy november végéig a kreatív ötleteket kell benyújtani, jövő év tavaszán, a második fordulóban azonban már működőképes eszközöket, befejezett projekteket kell prezentálni.

26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny (2016/2017-es tanév)

Kik indulhatnak? Egyénileg vagy kétfős csapatba szerveződve pályázhat minden, 1996. október 1. és 2003. augusztus 31. között született fiatal, aki még nem kezdte meg felsőoktatási tanulmányait. Határon túli magyar fiatalok is pályázhatnak.

Mit lehet nyerni?
I. díj:  (max. három) havi 30 000 Ft-os ösztöndíj egy évig,
II. díj:  (max. három) havi 20 000 Ft-os ösztöndíj egy évig,
III. díj:  (max. négy) havi 10 000 Ft-os ösztöndíj egy évig,
a fiatalok szakmai, tudományos továbbfejlődésének támogatására.

A legfiatalabb díjazott megkapja a Siemens Zrt. 100 ezer forintos, egyösszegű Junior Ösztöndíját is. A legjobb határon túli pályázó a Magyar Innovációs Szövetség egyösszegű, 100 ezer forintos ösztöndíját nyeri el.

Az első és második helyezett fiatalokat segítő egy-egy középiskolai tanár egyszeri, 100 ezer forintos ösztöndíjban részesül.

Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 1–3. helyezettjei 30 többletpontra jogosultak a felsőoktatási felvételi eljárás során.

A legjobb három pályázat lehetőséget kap 2017 szeptemberében Észtországban, az EU Fiatal Tudósok Versenyén való részvételre, ahol további értékes pénz- és különdíjakat lehet nyerni (3500–7000 euró).

A versenyen kiválasztott tehetséges fiatalok további nemzetközi versenyen, utazásokon vehetnek részt.

Mivel lehet nevezni? Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, illetve tudományos munka eredményével.
Továbbá pályázni lehet a National Instruments myDAQ nevű termékének újszerű, máshol nem használt vagy publikált mérési vagy adatgyűjtési eljárásának kidolgozásával, illetve konkrét gyakorlati feladatok megoldására irányuló alkalmazással is.
A versenyen bármilyen egyéb versenyre vagy pályázatra készített pályamunkával, illetve műszaki alkotással is részt lehet venni.

Hogyan kell jelentkezni? A kidolgozandó vagy megoldandó feladat maximum kétoldalas vázlatát doc formátumban kell eljuttatni 2016. november 28-án, 15 óráig beérkezően az innovacio@innovacio.hu e-mail címre.
A nevezésnek tartalmaznia kell: a kiválasztott kutatási vagy fejlesztési témát, a megoldásra irányuló javaslatot, az elérendő célt, a konkrét megvalósítás módját;
továbbá: a résztvevő(k) nevét, születési idejét, lakcímét, telefonszámát, e-mail címét, nyelvtudását; iskolájának (munka­helyének) nevét és címét; a konzulens vagy felkészítő tanár nevét, lakcímét, e-mail címét és telefonszámát.
Részletes felhívás és a pályázattal kapcsolatos bővebb információ az innovacio.hu portálon olvasható.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka