2015. január: jegyzet, portré, elektronika, robotika, tudomány, innováció, ipari automatizálás, építés, hulladékgazdálkodás, atomenergia, megújuló energia, zöldkörnyezet, it
2015. január 8.

Szerző:
Bencze Áron

Teljes pompában a Parlament éjszaka

Magyarország legnagyobb díszvilágítása 2014. augusztus ele­jére vált teljessé. Az Országház Kossuth tér felőli oldalának kivilágítása 764 darab lámpatest (nátrium, fémhalogén és LED lámpák) felhasználásával valósult meg. A fényforrások beállításának finom­hangolása egyenként, az éjszakai órákban, heteken keresztül történt – tájékoztatta lapunkat Békés László, a ki­vitele­zésért felelős KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. projektvezetője.


Noha már a 2000-es évek elején elkészült tanulmány­tervek hevertek a döntéshozók asztalán, a Parlament díszvilágításának megvalósítása éveken keresztül váratott magára, mígnem 2010 októberében befejeződött a harmincezer négyzetméteres épület déli homlokzatának teljes felújítása, és így szabaddá vált a dunai látképe. A 2011. augusztus 20-án felkapcsolt díszkivilágítás a teljes, 268 méter hosszú dunai traktusra kiterjedt, és magába foglalta a kőtornyok, a központi kupola, az alsó- és felsőházi termek tetőzetének, valamint az Országház lezáró tetőrészeinek részletes világítását is. „A Parla­ment tér felőli oldalának megvalósítása csak a Kossuth tér átépítése, valamint a többi homlokzat rekonstrukciója után kezdődhetett meg” – mondta Békés László.

Verseny a határidővel

Békés László

A KÉSZ projektvezetőjétől azt is megtudtuk, hogy míg a Duna felőli oldalon a homlokzat megvilágítása az árvízveszély miatt a Duna-parton elhelyezett oszlopokról történik, a tér felőli oldalon a tervezők ezt a megoldást nem engedték, ezért a világítást járófelületbe süllyesztett lámpákkal, illetve a növény­kazettákba süllyesztett fényvetők segítségével oldották meg, a főbejáratoknál az épület oldalfalára szerelt lámpatestekkel emelték ki a díszes homlokzat elemeit. Békés László szerint a kivitelezés legnagyobb kihívását a szűk határidő jelentette, ugyanis 2014 január­­jában döntöttek a nyári átadásról, miközben a Kossuth tér felújítása március 15-én fejeződött be. Ráadásul a díszvilágítás burkolat alá kerülő munkáit a térburkolat kivitelezési fázisában kellett elvégezni, hogy a későbbi kialakítás ne járjon burkolatbontással, és az ezzel járó többletköltséggel.
„Ennek keretében letelepítettük a komplett díszvilágítás energiaellátását szolgáló fővezeték-hálózatot, a földbe süllyesztett, speciális, vízmentes elosztószekrényt (hat pár alelosztó), és kialakítottuk a járdába kerülő lámpák védőcsövezését, kábelezését és a süllyesztett beépítő keretek elhelyezését, illetve a növénykazettákba kerülő reflektorok kábelezését” – avatott be a munka részleteibe Békés László. A projektvezető kitért arra is, hogy még a homlokzatokon és a tetőn elhelyezett lámpatestek megtáplálása is ezekből a föld alatti elosztószekrényekből történik. A látogatóközpont építése során a Duna és a tér felőli díszvilágítás megtáplálása össze lett vonva egy központi a komplett díszvilágítást ellátó főelosztó szekrénybe (a kivitelezés folyamán átkötötték a meglévő díszvilágítási hálózatot), így jelenleg már egy helyről kezelhető a teljes díszvilágítás. A díszvilágítás két, egymástól független áramszolgáltató által biztosított megtáplálással lett ellátva, hogy szolgáltatói hálózati hiba esetén legyen alternatíva.

Egyedi beállítások

A következő fázisban a földbe süllyesztett lámpatestek és a felszín fölé emelt, növénykazettának nevezett virágos terület oldalaira kerülő reflektorok beépítése valósult meg. Ezzel párhuzamosan a tetőre és a homlokzatokra kerülő lámpatestek kábelezése is elkezdődött. Békés László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez a feladat a Parlament műemléki volta miatt rengeteg egyeztetést és helyszíni bejárást igényelt. „Minden egyes lámpatest rögzítését és a kábelek elvezetését előzetesen egyeztettük, egyrészt hogy ne sérüljön a homlokzati kő, másrészt pedig, hogy a kábelek lehetőség szerint ne látsszanak” – érzékeltette a szakmai kihívás mellett sorra felmerülő problémákat a projektvezető. Az épület speciális volta miatt a homlokzati és tetőn elvégzendő feladatokat teljes egészében alpintechnikával oldották meg, így szinte minden lámpatest elhelyezése egyedinek tekinthető. Tovább nehezítette a kivitelezést az időjárási viszontagságok mellett a protokolláris rendezvények (külföldi és belföldi delegációk) miatti folyamatos leállások is.

A lámpatestek elhelyezése után a homlokzatokat a késő esti órákban külön szakaszokban kapcsolták fel, és minden lámpatestet egyesével állítottak be, a finomhangolások olykor több körben is változtak annak függvényében, mit kívánt meg az összkép.

Melegsárgától a fehérig

A Parlamentnek természetesen 2010 előtt is volt díszvilágítása, a „mini­malista” időkben csupán a kupola gazdagodott az éjszakai órákban is külön fényekkel, a legteljesebb kiépítettség idején pedig a kőtornyokat és a nagycsarnokot is fehér színnel világították meg. A fővárosban azonban egyre nagyobb teret hódító melegsárga megjelenése után az egységes látkép érdekében a történelmi épület színvilága is módosult. Előtétüvegek, fóliák és színesített lencsék segítségével a Parlament tornyait, szobrait és traktusait éjszakánként a melegsárga több árnyalata mellett fehérrel is színesítik.

Érdekesség, hogy a főbejárat, valamint a déli és északi traktus díszvilágítását kizárólag helyi fényekkel lehetett megoldani, az épület egészén pedig folyamatosan a minél kisebb kinyúlású karok alkalmazására törekedtek. Ennek köszönhetően nappali fényben szinte észrevehetetlenül illeszkednek a homlokzati képbe a felszerelt lámpatestek. A munka kiterjedtségét jellemzi, hogy az épület húsz tornyából csak hat nem kapott külön megvilágítást. Az erkélyek belső világítási hangsúllyal gazdagodtak, és az ezáltal keletkezett árnyékkúpokat az erkélytetők szélére szerelt lámpatestekkel akadályozták meg. A főbejárat előtti oroszlánszobrok világítását két-két, járófelületbe süllyesztett lámpatesttel valósították meg. Az északi és déli csarnok tetején álló vitézt fehér színű fénnyel világították meg, miközben a fényvető sugarak a kétoldalú kő csipkesort is súrolják. A rózsaablak pedig a padlástérből kapott belső megvilágítást.

Teljessé válhat a Kossuth tér díszvilágítása

„Az Országgyűlés Kossuth tér felőli oldalát összesen 764 fényforrás világítja meg. Ezek egy részét a térkövezetbe süllyesztették, más részüket a növényzetbe rejtették, vagy az Országház homlokzatára szerelték” – összegezte a második ütem eredményét Békés László. A világítótestek színszűrővel ellátott nátrium, fémhalogén és LED fényforrások, összteljesítményük 75,5 kilowatt, míg a korábban megépült Duna felőli világítást 682 lámpatest alkotja, 102 kilowatt teljesítménnyel.

A Parlament teljes díszvilágítása tehát összesen 1446 lámpatestből áll, ezek összteljesítménye 177,5 kilowatt. Ezzel mára az Országgyűlés épületének van Magyarországon a legnagyobb volumenű díszvilágítása. Ezt a címet korábban a Duna túlpartján álló Budavári Palota viselte hosszú időn keresztül. A Kossuth téri látkép egységessé tétele érdekében már konkrét tervek születtek arról is, hogy a következő években a környék minisztériumi épületei is hasonló díszkivilágítást kapnak. Békés László ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kábelezési munkák már meg is valósultak a Földművelésügyi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a Kúria leendő épületénél.•

 
Innotéka