2012. december 4.

Szerző:
B. Szabó Edina

Új jövevény Kínából – tarol az Oppo Find 5

Az új sztár mobil a Távol-Keletről érkezik. Ebben semmi meglepő nincsen, hiszen köztudott, hogy szinte minden mobilgyártó Kínában készítteti a termékeit, ott dolgozik a legtöbb mobilfejlesztő szakember – bár az eddigi készülékek jórészt csak az alapszintet célozták meg.


Most viszont megérkezett az Oppo Find 5, amelyről kijelenthetjük, hogy megszorongathatja az ismert csúcskészülékeket is. Új képek és technikai információk láttak napvilágot, és bár nem tudni, hogy Európába is megérkezik-e a kínai mobil új generációs darabja, érdemes megismerkedni vele.

A készülék vékony és erős, mégis olcsónak mondható, úgyhogy komoly sikerek elé nézhet bárhol a világon.
Kijelzője 5 colos 1080 p-s (441 ppi-s kép­pont­sű­rű­ség­gel), a káva mindössze 3 milliméter. Az előlapot teljes egészében a megjelenítő foglalja el. A készülékház alumínium, benne a 12 megapixeles kamerához Sony gyártmányú érzékelő társul.

A készüléket 1,5 GHz-es Qualcomm Snapdragon S4 Pro négymagos processzor teszi már-már tökéletessé, amelyet 2 GB RAM egészít ki. A háttérben 16, illetve 32 GB áll rendelkezésre az adatok tárolására. Az akku 2500 mAh, maga a rendszer pedig természetesen az Android legújabb verziójára, a Jelly Beanre (4.1) épül. Az információk szerint az Oppo Find 5 különlegessége a készülék karcsúsága, mivel vastagsága mindössze 6,9 milli­méter. Ezzel jócskán megelőzi a 9,65 milliméteres Galaxy Note II-t, a 9,1 milliméteres HTC J Butterflyt és a 8,5 milliméteres LG Optimus Vut is.

Ha már az árát említettük, az bizony a másik erőssége lehet a piaci megjelenésben. A kínai mobil jenből átszámítva körülbelül 475, illetve 523 dollárba, vagyis körülbelül 100-115 ezer forintba kerül – bízzunk abban, hogy majd nálunk is meg lehet vásárolni. Ezt az is alátámaszthatja, hogy a hírek szerint GSM/UMTS verzióját is készítik, vagyis Európában is használható lesz. •


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka