2012. május 3.

Szerző:
Á. Bencze

KER-SZER Kft. • kerszer.hu

Új szemlélet, modern eljárások

Néhány hónapja újabb szereplővel bővült a roncsolásmentes anyagvizsgálatokkal foglalkozó szakma képviselőinek száma. Füzesséry Erik, a KER-SZER Kft. ügyvezető, műszaki igazgatója szerint fiatal, lendületes és rugalmas csapatuk kész arra, hogy új színt hozzon a piacra. Mint fogalmazott, szándékuk szerint a legmodernebb eljárásokat és vizsgálórendszereket szeretnék meghonosítani Magyarországon.


Tárolótartály vizsgálata MFL-módszerrel

„Év elején jelentünk meg a piacon, elsősorban a roncsolásmentes anyagvizsgálat és a mérnöki szaktanácsadás területén, azonban tevékenységi körünk ennél jóval összetettebb – körvonalazta a KER-SZER mozgásterét az ügyvezető igazgató, aki példaként a nyomástartó rendszerekkel (csővezetékek, zárószerelvények és biztonsági szelepek) kapcsolatos szaktanácsadást, az ellenőrzést, illetve mindezek hatósági engedélyeztetését (a tervek elkészítésétől egészen a végső használatbavételi engedélyek megszerzéséig) említette. Mint megtudtuk, a cég profiljába beletartozik a tárolótartályok, nyomástartó berendezések, csővezetékek, illetve mindezekből álló rendszerek, létesítmények gyártásához, üzemeltetéséhez, állapotértékeléséhez, időszakos vizsgálatához kapcsolódó műszaki szakértői, ellenőrzési, anyagvizsgálati tevékenységek végzése, sőt tervezése is. Füzesséry Erik ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy-egy veszélyes folyadékot tároló tartály vizsgálata lényegesen eltér a másfajta tartályokétól. Speciális eljárásra, az úgynevezett MFL-módszer (Magnetic Flux Leaking; mágneses fluxus szivárgás) alkalmazására van szükség, melyet egy brit műszer segítségével végeznek. A műszert jelenlegi kialakításában egyébként egy másik cég égisze alatt ugyanez a csapat használta először Magyarországon, és saját tapasztalataikat megosztva a gyártóval együtt fejlesztették tovább, a hélium jelzőgázas tömörségvizsgáló készülékhez hasonlóan. Az ügyvezető éppen ezért jelentős piaci részesedést vár a közös fejlesztéstől. A társaságnak mindezek mellett hatósági engedélye van technológiai berendezések tisztítására, hegesztés nélküli helyszíni szerelésére, valamint beruházások, karbantartások, projektek teljes körű műszaki ellenőrzésére és felelős műszaki vezetésére is az olajipar, a gázipar és a bányászat területén.

Technológiai berendezés nagynyomású vizes tisztítása

„A belföldi munkák nagy részét az első években alapvetően a szénhidrogén-ágazatból és a hagyományos, továbbá a megújuló energiát termelő erőművektől várjuk a külföldre történő piacnyitás mellett” – mondta az ügyvezető igazgató. A KER-SZER az elmúlt hónapokban letette névjegyét a hulladékfeldolgozás, az alkohol- és a bioetanol-gyártás piacán, de tavasztól partnercéggel, az AIRWolf Bt.-vel közösen egy egészen más területen, a légi járművek karbantartásához kapcsolódó hatósági vizsgálatokban is szerepet vállal. „Ezen nem honvédségi vagy légitársaságok repülőgépeit kell érteni, hanem polgári és mezőgazdasági kisgépeket, elsősorban helikoptereket” – fűzte hozzá magyarázatképpen.

Tárolótartály roncsolásmentes vizsgálata

Az ügyvezető igazgató szerint egyik legnagyobb előnyüket a munkatársaik jelentik. „Fiatalos, rugalmas, kreatív csapat vagyunk, ezért választottuk mottónknak a »Tudjuk, Akarjuk. Megoldjuk!« szlogent, melyet weblapunk is hirdet.” Áttörést szeretnének elérni a szakmában, és a legmodernebb eljárásokat, illetve vizsgálórendszereket kívánják meghonosítani.

Technológiai berendezés nagynyomású vizes tisztítása

A cégnek a megcélzott szegmensek igényét kielégítő komplett laboratóriuma van, melyet folyamatosan igyekszik fejleszteni és bővíteni, a későbbiekben pályázati források bevonásával is.
„Most még újak vagyunk a piacon, a hagyományos utak a telítettség miatt nem feltétlenül lesznek járhatók – ismerte el Füzesséry Erik –, éppen ezért teljesen új iparágakat is meg fogunk célozni. A kiszemelt piaci szegmens szereplői jellemzően külföldi tulajdonban vannak, ezért az innovatív megoldásokra reményeink szerint sokkal nyitottabbak lesznek.” Az ügyvezető igazgató a jövőre vonatkozó terveikkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a KER-SZER egy olyan jogosultságot készül megszerezni, melyre korábban idehaza még nem volt példa. Ennek fejleményeiről folyamatosan tájékoztatja weblapjuk és személyes twitter oldalának látogatóit.•


 
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka