2013. május: jegyzet, portré, tudomány, innováció, startup, egyetem, agrárium, zöldkörnyezet, atomenergia, hulladékgazdálkodás, disszemináció, elektronika, biztonságtechnika, it, nanotechnológia
2013. május 2.

Szerző:
Bogdán Zoltán

MTA Energiatudományi Kutatóközpont Környezetfizikai Laboratóriuma • energia.mta.hu

Vizsgálat egy minden gyanún felül álló kőzet ügyében

A Paul Scherrer Intézettel (PSI) együtt dolgozni egész Európában komoly presztízst jelent. Ezért volt különös jelentősége a svájciak kifejezett ragaszkodásának, hogy a nagy aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésének programjában közösen kutas­sanak az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Környezetfizikai Laboratóriumával. A hároméves közös munka részleteit dr. Török Szabina laborvezető ismertette.


A svájciak rendkívül szigorúan veszik a hosszú távú környezetvédelmet és a nukleáris biztonságot, ezért komoly anyagi áldozatokra is hajlandóak. Noha nem tagjai az Európai Uniónak, pénzügyileg mégis támogatják az uniós országokban zajló, előrevivő alapkutatásokat – mint amilyen például Csille­bércen zajlik. Persze az önzetlen segítségen kívül a közös kutatási téma is összeköti a két kutatóhelyet: Svájcban az öt atomerőműből kikerülő nagy aktivitású hulladékokat ugyanúgy agyagkőben gondolják végérvényesen elhelyezni, mint nálunk. Csak éppen az övéket Opalinus agyagnak, a miénket pedig Bodai Agyagkőformációnak hívják – a Nyugat-Mecsekben fekvő Boda község után.

Röntgenmikronyaláb célkeresztjében a bodai agyagkő

Persze nem véletlenül esett a svájciak választása a volt Atomenergia Kutatóintézet laborjára, hiszen az itteni munkatársaknak év­tizedes tapasztalataik és jelentős tudományos eredményeik vannak a különböző mikroszkopikus anyagvizsgálati módszerekben, különösen ami a röntgenspektroszkópiai méréseket illeti.

– Fizikusok és kémikusok vagyunk, tehát nem mi fogjuk eldönteni a végleges lerakó helyét – fogalmaz dr. Török Szabina –, sőt még csak azt sem tudjuk megmondani, melyik kőzetréteg marad nyugalomban a következő ezer vagy tízezer évben. A mi feladatunk, hogy ennek a bizonyos agyagos kőzetnek a „szorpciós kapacitását” vizsgáljuk meg, vagyis hogy mely ásványok játszanak döntő szerepet az ember által előállított úgyne­vezett radionuklidok irreverzibilis megkö­tésében. Gondolom, ez elég ijesztően hangzik a nem szakembereknek, pedig csak különböző geokémiai modelleket állítunk föl, hogy az agyagban tárolt nagy aktivitású hulladék „vándorló” ionjai semmilyen körülmények között ne kerülhessenek kapcsolatba a bioszférával a következő pár száz vagy pár ezer évben.

A vizsgálatokat nehezíti, a kutatói kíván­csiságot viszont igencsak felkelti az a tény, hogy az agyag hihetetlenül heterogén anyag.
Maga az agyagkő nemcsak a radioaktív ionokat elnyelő tulajdonságai miatt került a kutatói érdeklődés középpontjába, hanem azért is, mert kis porozitású, csekély víz­áteresztő képességű kőzet. Nagy mennyiségű vizet képes felvenni a kristályrácsok és a mikronméretű szemcsék közé, ettől megduzzad, és szinte „saját testével” zárja el a víz útját. Ez azért fontos, mert mai tudásunk szerint a radioaktív szennyeződés csak egyetlen úton-módon kerülhetne nemkívánatos kapcsolatba az élővilággal: ha valamilyen víz kioldaná.

Svájc egyébként jóval előttünk jár a végleges tárolókat illetően. Elfogadtak több potenciális területet a végleges elhelyezés számára, társadalmi egyeztetéseket folytattak le, meghozták a szükséges törvényeket, pénz is van elég – már csak a tudomány véglegesítő pecsétjére várnak. Ehhez járulhat hozzá a magyar laborral közös hároméves kutatás, amelynek egy részét az Energiatudományi Kutatóközpontban, a többit pedig a PSI-ben és németországi szinkrotron laboratóriumokban végezték el. Feltétlenül biztató, hogy a csillebérci labor komoly eredményeket tudott felmutatni például a megkötődésért felelős ásványi fázisok azonosításában.

A svájciak hozzáállására jellemző, hogy a szerződésben szigorúan előírták az eredmények publikálását. Ezek nem svájci vagy magyar titkok, az emberiség javát szolgálják, tehát nyilvánosak.
2013 októberében lejár a három év. Vajon lesz folytatás?
Ha a svájciak arcára gondolunk, amikor sokadszorra szembesültek a magyarországi bürokrácia útvesztőivel, azt kell mondanunk, hogy a projekt jövője jelenleg bizony „agyaglábakon áll”. Ha viszont a tudományos együttműködés zökkenőmentességét és eredményeit vesszük, akkor lesz folytatása ennek a kutatási témának.•

Az egyik legismertebb fizikusról, a svájci atomprogram „atyjáról” elnevezett Paul Scherrer Intézet (PSI) az alpesi ország legnagyobb és leghíresebb műszaki és természettudományos kutatóintézete. A német határ és Villigen kisvároska mellett, az Aare folyó két partján terül el. Különösen nukleáris és nanotechnológiai kutatásairól híres, több részecskegyorsítója is van.
 
Innotéka