2013. január: jegyzet, portré, genomika, tudomány, atomenergia, innováció, disszemináció, zöldkörnyezet, hulladékgazdálkodás, megújuló energia, it
2013. január 8.

Szerző:
Dr. Nádasdy Bence, CIB Bank Strukturált Finanszírozás vezető

Zöldenergia: közvetlen támogatási rendszerek

A megújuló energiát használó erőművek elterjedését államilag sokféle támogatási forrással segítik. A külső támogatások kialakításánál azonban fontos, hogy azokat mind egymással, mind a piaci finanszírozhatósággal megfelelően összehangolják, hiszen a támogatott cél elérése így lehet csak biztosított. Cikkünk az Európai Unióban elterjedt két alapvető támogatási rendszer (kötelező átvétel melletti fix átvételi ár és zöldbizonyítványos rendszer) főbb sajátosságait ismerteti, illetve külső finanszírozhatóságát elemzi.


Az EU országaiban a megújulóenergia-projektek tér­nyerésének támogatására számtalan támogatási struktúra alakult ki az elmúlt években. A közvetlen támogatási eszközök között a kötelező energiaátvétel mellett alkalmazott fix (támogatott) átvételi ár meghatározott időszak alatt való alkalmazása, illetve a zöldbizonyítványos rendszer, vagy ezek valamilyen kombinációja a legelterjedtebb. A fix áron történő átvételi mechanizmusban a megújuló energiaforrásból való elektromos áramot vagy hőt támogatott – a piacinál kedvezőbb – áron veszik át (kötelezően), így javítva a beruházás megtérülését. A zöldbizonyítványos rendszerben a szabályozó ún. zöldbizonyítványt alkalmaz, amely általában egy kereskedett termék. A szabályozó az áramszolgáltatók számára írja elő azt, hogy az általuk értékesített áram (hő) milyen arányban kell, hogy zöldenergiából származzon (mennyi zöldbizonyítványt kell vásárolnia). Ez biztosítja a zöldbizonyítvány iránti keresletet. A zöldbizonyítványok „termelése” pedig a megújuló erőforrásokat alkalmazó erőművekben történik. A két mechanizmus közti különbséget foglalja össze az ábra.

A fixáras átvételi rendszer az elterjedtebb. Ezt a rendszert alkalmazzák például Németországban, Spanyolországban, Ausztriában vagy régiónkban, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, illetve hazánkban is. Zöldbizonyítványos rendszert vezetett be az Egyesült Királyság, régiónkban pedig Lengyelország és Románia.

Melyik rendszer a hatékonyabb?

Természetesen sokszor felmerül a támogatási rendszerekkel kapcsolatban a társadalmi hatékonyság kérdése. Egyértelmű választ nehéz erre adni. A fixáras átvételi rendszer hosszabb múltra tekint vissza, és jelenleg úgy tűnik, hogy az ezt alkalmazó országok jobban állnak a zöldenergia elterjesztésében (skandináv országok, Németország).
Ugyanakkor a fixáras rendszernél csak korlátozottan tudnak arra hatni, hogy egyrészről a legkisebb költségek mellett valósuljanak meg a megújuló energetikai beruházások, másrészről csak kevéssé tudja a mechanizmus szabályozni a megvalósuló beruházások számát. (Például ha „túltámogatják” a napenergiát használó erőműveket, akkor túl sok naperőmű épül. Ráadásul előfordulhat, hogy szélerőművekkel ugyanaz az energiamennyiség kisebb költségekkel lenne előállítható.)

Melyik támogatási rendszer olcsóbb a támogató számára?

A fixáras rendszer – egyszerűsége miatt – alacsonyabb tranzakciós költségeket eredményez. A beruházások lebonyolításához kevesebb szakértő bevonása is elegendő.
A zöldbizonyítványos mechanizmusban az energiaátvétel ugyanakkor magánpartnerek között történik, amihez közvetlen állami támogatás bevonása nem szükséges.

Melyik rendszer torzítja legkevésbé a piaci viszonyokat?

A zöldbizonyítványos rendszer a piaci mechanizmusokat próbálja leképezni. Elméletileg alkalmazásával elérhető az, hogy adott mennyiségben történjen a zöldenergia-termelés (ne legyen „túltermelés”). A mechanizmus lehetővé teszi azt is, hogy a zöldenergia előállítása valóban a legkisebb költségekkel történjen. Ennek megfelelően a piac működésébe csak korlátozottan avatkozik be.

Jogi kockázatok?

A zöldbizonyítványos rendszerben az energia, illetve a zöldbizonyítvány értékesítése leginkább magánjogi szerződések alapján történik, a szerződéses feltételek kialakítása elsősorban a magánpiaci szereplők szándékától függ.
Ezzel szemben a fixáras rendszerek átvételi árát, illetve az ahhoz kapcsolódó feltételeket az állami szabályozó határozza meg. Sajnos az elmúlt években számos fixáras átvételi mechanizmust használó tagország változtatta meg a támogatási árat vagy a zöldenergia-átvétel feltételeit „rajtaütésszerűen”, akár visszamenőleges hatállyal is (pl.: Csehország, Spanyolország, Bulgária). Ezek a lépések jelentősen megemelték a fixáras rendszerekkel kapcsolatos szabályozói kockázatokat.

Melyik mechanizmust egyszerűbb finanszírozni a piacról?

A finanszírozók általában nem kedvelik a kockázatot, illetve szeretnek olyan dolog előállítására pénzt adni, amelyre van valós piaci igény.
A fixáras átvételi mechanizmusok minimálisra csökkentik a beruházásokkal kapcsolatos piaci kockázatokat, hiszen az ilyen struktúrában megvalósult projektek cash flow-ja az átvételi időszak alatt jól előre jelezhető.
A zöldbizonyítványos rendszereknél ugyanakkor a beruházások cash flow-ja csak nagy bizonytalansággal, az energetikai piac alapos elemzése és tendenciáinak megértése után lehetséges. Ezt a piaci bizonytalanságot egyébként sokszor úgy küszöbölik ki, hogy vagy egy hosszú távú szerződést kötnek a zöldenergia előállítójával, vagy egyszerűen az a cég (áramszolgáltató) valósítja meg a beruházást, amelynek szüksége van megfelelő mennyiségű zöldbizonyítványra, ezáltal elfogadható szintre csökkentik a piaci kockázatot.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a fixáras rendszerek alkalmazása mellett egyszerűbb – és olcsóbb (volt) – a magántőke bevonása a szükséges beruházásokba. Ezek a finanszírozások általában nagy tőkeáttétellel (akár 80 százalékos hitelarány), hosszú lejáratú hitel nyújtásával (akár tíz év feletti futamidő alkalmazásával), projektfinanszírozási struktúrában valósultak meg.
Az utóbbi időkben a visszamenőleges hatályú szabályozói lépések azonban a fixáras rendszer esetén jelentős mértékben megemelték a szabályozói kockázat mértékét. A szabályozói kockázat ráadásul olyan kockázati forma, amit nagyon nehéz megítélni (és beárazni). Amíg a piaci kockázat valamilyen mértékben felmérhető, illetve kezelhető, mindez nem igaz a szabályozói kockázatra.
A szabályozó hatóságoknak tisztában kell azzal lenniük, hogy az ilyen típusú kockázatok akár teljes mértékben elapaszthatják a megújulóenergia-projektekre bevonható magánforrásokat.•

 
2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

2019. október – Közlekedésfejlesztési különszám

Hírlevél feliratkozás

Innotéka