A fák társas lények
A fák nem csak passzív kölcsönhatásban vannak egymással, ennél sokkal több sejlik a felszín alatt. Peter Wohleben és Susanne Simard dokumentumfilmje úgy mutatja be a fákat, ahogy még soha nem láttuk. Mindketten évtizedek óta tanulmányozzák a fák közötti kommunikációt: a tudós, akinek a kutatásai és eredményei úttörő jelentőségűek, és az ismert erdész, aki sokat tett a múltban az erdők egészségének megőrzéséért, és rengeteg tudományos kutatással a háta mögött úgy beszél a fákról, mintha emberek lennének.
A filmben feltárják a különböző módszereket, amelyekkel a fák kommunikálnak a gyökereikkel szimbiózisban élő gombák hálózatán keresztül. A konvencionális elképzelésekkel szemben azt állítják, hogy a fák szociális lények, van családjuk, vannak barátaik, szeretik a társaságot, kommunikálnak egymással, kémiai figyelmeztetést küldenek a szomszédjaiknak rovartámadás esetén. Fájdalmat és félelmet éreznek, emlékeznek, és a szülők, az „anya fák” törődnek az utódaikkal, úgy növekednek, hogy ne vegyék el egymástól a fényt. A fák szeretnek egymáshoz közel állni és ölelkezni, az idősebbek olyanok, mint az öreg házasok – mindez nagyon lassan történik.
Vannak, akik megkérdőjelezik a növényi életnek ezt a fajta humanizálását, természetesen nem kizárva annak lehetőségét, hogy a fák kommunikálnak egymással, ami nyilvánvalóan nagyon különbözik attól, ahogyan az emberek vagy az állatok lépnek kapcsolatba egymással. Wohleben a kritikákra reagálva egy interjúban elmagyarázta, azért használ ilyen emberi fogalmakat, mert a tudományos nyelvet nem értik meg az emberek, nem érinti meg őket, mert hiányzik belőlük minden érzelem, az ő célja pedig a fák szeretetének átadása.•
