Inno-tér
2016. október 27.

A magyar-brit tudományos és innovációs együttműködés új perspektívái

A következő két évben az együttműködés a jelenlegi formában folytatódik, de a magyar fél azért kezdte el már most a tárgyalásokat, hogy a két ország tudományos kapcsolatai erősek maradjanak, bármilyen formát öltsön is a brit kiválás az EU-ból, mondta el Pálinkás József londoni tárgyalásait követően.


A jelenlegi, mintegy 200, az EU H2020 programján belül megvalósuló, brit-magyar részvételű kutatásfejlesztési és innovációs projekt-együttműködés mellett, új akár kétoldalú projektek és programok kialakításának feltételeiről is tárgyalt október 25-én Londonban Jo Johnson felsőoktatási, kutatási és innovációs államtitkárral Pálinkás József.

A találkozón az NKFI Hivatal elnöke javaslatot tett a magyar, cseh és román közös projektként megvalósuló ELI lézerkutató kapacitásainak hasznosítását célzó együttműködésre és további egyeztetésre annak érdekében, hogy brit kutatók szervezetten hozzáférhessenek a létrejövő infrastruktúrához.

A jövőbeli kétoldalú együttműködés fejlesztésének különböző lehetőségeit érintve a felek kitértek arra, hogy a H2020 programokban élenjáró brit kutatóhelyekkel számos együttműködést folytatnak magyar kutatók, a program egészét tekintve a második leggyakoribb partnerország Nagy-Britannia. A brit és magyar kutatóhelyek 200 projektben dolgoznak együtt jelenleg és csak a Cambridge-i egyetem esetében mintegy 5 millió euró keretösszegű projektekben tucatnyi magyar tag vesz részt nanotechnológiához, élelmiszerbiztonsághoz és az egészséges társadalomhoz kapcsolódó kutatásokban.

A brit kutatásfejlesztési és innovációs finanszírozási rendszer tervezett megújítása kapcsán Jo Johnson és Pálinkás József áttekintették a területet érintő kölcsönösen hasznosítható tapasztalatokat és jó gyakorlatokat.
Több olyan lehetőség is felmerült, melyekkel a brit egyetemeken tanuló hallgatók és a szigetországban dolgozó kutatók intenzívebben bekapcsolhatók a két ország tudományos és innovációs együttműködésébe, hangsúlyozta az NKFI Hivatal elnöke, kiemelve, hogy ez a közösség komoly szerepet játszhat a bilaterális kapcsolatok erősödésében.

Arra a kérdésre, hogy tárgyalásainak tapasztalatai szerint a Brexit, vagyis Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból milyen hatással lehet a Nagy-Britanniával folytatott tudományos együttműködésre az NKFI Hivatal elnöke elmondta, a magyar és a brit tárgyalópartnerek egyaránt biztosították egymást arról, hogy a két ország kutatási intézményeinek és egyetemeinek kapcsolatai a jövőben inkább erősödnek, semmint gyengülnének.

Forrás: NKFIH

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka