Inno-tér
2019. június 8.

Akadémia fiatal kutatóknak

A tudományos kiválóság elősegítése, motiváció felkeltése és fenntartása a tudományos pálya iránt, tehetséggondozás és mentorálás, a tudományos pályán érzékelhető egyenlőtlenségek enyhítése – ezekért a célokért küzd a Fiatal Kutatók Akadémiája.


Képek forrása: mta.hu/Szigeti Tamás

A Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) története 2016 nyarán kezdődött. Akkor indult meg az az előkészítő munka, amelynek eredményeként 2017-ben a Magyar Tudományos Akadémia 188. közgyűlésén első alkalommal megrendezték a Fiatal Kutatók Fórumát. A Fórum adott lendületet az első olyan nagyszabású felmérésnek Magyarországon, amely a 45 év alatti fiatal kutatók helyzetét elemezte. Az 1760 szakember által kitöltött kérdőíves felmérés legfőbb megállapítása az volt, hogy a tudományos pályát választókat leginkább a felfedezés izgalma és a tudományos elhivatottság motiválja, de a jelentős mértékű pálya­elhagyás megelőzéséhez fontos lenne a bérek további emelése, a kutatási források bővítése és az infrastruktúra fejlesztése.

A Fiatal Kutatók Fórumával egy időben megkezdődött egy „Fiatalok Akadémiájá”-nak létrehozását előkészítő munka. Az MTA-n belül senki nem kifogásolta az új szervezet megalapítását, hiszen egy ilyen testület fontos erőforrása lehet az egész magyar tudományos életnek. Idén januárban a Fiatal Kutatók Eseti Bizottsága megválasztotta a 24 induló tagot, márciusban pedig az MTA Elnöksége támogatólag jóváhagyta az FKA megalakulását. A legfeljebb 60 fős testületbe 40 – kisgyermeküket nevelők esetében 45 – év alatti, PhD-val rendelkező köztestületi tagok kerülhetnek öt évre.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka