Inno-tér
2018. március 14.

Döntött a 26. Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága

A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a társaság kapja, amely a 2017. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg.


Az évente kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált.

A felhívásra az idei évben 29 pályázat érkezett.

A 19 fős, tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló zárt bírálóbizottság a formai és a tartalmi szempontokat alaposan mérlegelte, és a 2018. márciusi zsűriülésen kiválasztotta a legjobbnak ítélt pályázatokat. A bírálóbizottság tagjai hosszú előzetes értékeléseket követően az ülésen hozták meg a döntésüket. Az értéklelés szempontjai között döntően az elért többleteredményt figyelembe véve, odaítélte a díjakat, valamint kiválasztotta a MISZ Startup Innovációs Díjában részesített pályázatot is.

A bizottság ebben az évben is a kiemelkedő - sőt az utóbbi évek talán legjelentősebb innovációs teljesítményeit -, elsősorban a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, és a feldolgozó ipar területéről részesítette díjazásban.

Az ünnepélyes díjátadásra, a hagyományoknak megfelelően, március 28-án kerül sor az Országházban.

Forrás: MISZ

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka