2018. szeptember: portré, jegyzet, agrárium, genomika, kémia, tudomány, lézer, innováció, energiagazdálkodás, közlekedés, építés, vízgazdálkodás, zöldkörnyezet, biztonságtechnika, it, ipari automatizálás
Inno-tér
2018. március 29.

Elindult az idősügyi infokommunikációs program

A program keretében az idén százezer 65 év feletti állampolgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását hatszor két órában.


Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte: mindannyiunk életét gyökeresen változtatja meg a digi­talizáció, a kormányzat célja pedig az, hogy ebből mindenki minél több előnyt emelhessen át a maga életébe. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években komoly, több esetben az uniós ütemterveknél is gyorsabb infrastruktúra-fejlesztés valósult meg itthon. Az internet áfájának 27-ről öt százalékra csökkentésével mérséklődtek az előfizetési díjak, emellett számos olyan program indult, amelyekkel a felhasználói ismereteket terjesztik. Ezek eredményeként a 79 százalékos uniós átlag fölé emelkedett hazánkban az internethasználók aránya, ugyanakkor a kormányzat folytatja a körbe lépéshez szükséges ismeretek oktatását elősegítő programok támogatását. Mindezekkel a Magyarországon élőknek jó esélyük van arra, hogy az elsők között alkalmazzák az ötödik generációs (5G) mobiltechnológiát.

A program bemutatása alkalmából egyebek között az is elhangzott, hogy kiemelten fontos foglalkozni azzal, hogy miként részesülhetnének az idősek is minél nagyobb számban és mértékben az informatika vívmányaiból, hiszen napjainkban az ország lakosságának 19 százaléka 65 évnél idősebb, ám 2030-ra ez az arány 25 százalékig emelkedhet.•

 
Inno-tér
Innotéka