Evolúció és együttműködés
Az első földi életformák közvetlen elődei önmaguk sokszorosítására képes kémiai rendszerek (molekuláris replikátorok) lehettek. Sikerük nagyban függött a másolás sebességétől, hiszen amelyik rendszer gyorsabban építette fel saját másolatát, számbeli fölénybe került a lassabb változatokkal szemben. Ez a mechanizmus azonban egy szinten túl gátolja az élőlények komplexitásának növekedését. Ehhez nyithat új utat az együttműködés.
A korai molekuláris replikátorok együttműködéséhez arra volt szükség, hogy csoportjaik valamiképpen elváljanak a környezetüktől – kompartmentekbe tömörüljenek. Ha azonban a kompartmentek működtetéséhez szükséges genetikai információt maguk az egyedi replikátorok tartalmazzák, tehát – hosszabbak lévén – lassabban másolódnak, hogyan juthattak el idáig a gyorsabb replikátorok versengése mellett? Ebből a paradoxnak tűnő helyzetből mutatnak kiutat a Science-ben megjelent új cikkükben Szathmáry Eörs és kutatótársai.
Modellkísérleteikkel bebizonyították, hogy a molekuláris replikátorok komplexitásának növekedése már akkor is lehetséges, ha újra és újra apró kompartmentek jönnek létre a replikátorokat tartalmazó közegben, mint például felverődő apró víz- vagy olajcseppek, melyek újra egyesülnek. Másik feltétel, hogy valamilyen szelekciós folyamat hat ezekre a kompartmentekre. Ha ez a két feltétel teljesül, megjelenhetnek és fennmaradhatnak olyan tulajdonságok, melyek az ideiglenes kompartmentek közösségét segítik.•