Inno-tér
2017. szeptember 13.

Felelősséget, felelősen!

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szeptember 11-én megalakította hét főből álló Fenntarthatósági Tanácsát, egyúttal megválasztotta társelnökeit Pogány Éda Glória és dr. Radácsi László személyében. A szakértői kör életre hívásával az egyetem támogatást kap fenntarthatósági stratégiájának gyakorlati megvalósításához.


A felelős gondolkodás a BGE tradicionális értékei közé tartozik és jelenleg is stratégiájának fókuszában áll. Az egyetem idén májusban megalkotta a teljes szervezetén átívelő fenntarthatósági stratégiáját, amelynek mentén felelős felsőoktatási intézményként tudatosan felméri, kezeli és kommunikálja saját társadalmi-gazdasági-környezeti hatásait, a tapasztalatokat pedig beépíti működési, kutatási és oktatási stratégiájába.

A stratégia gyakorlati megvalósítása érdekében az egyetem vezetése Fenntarthatósági Tanács létrehozását kezdeményezte, a legkiválóbb szakértők bevonásával, akik társadalmi munka keretében látják el megbízatásukat.

A mai napon első alkalommal összehívott ülésen a Tanács tagjai megválasztották Pogány Éda Glóriát és dr. Radácsi Lászlót társelnököknek három éves időtartamra.

A felkért szakértők a tudományos és üzleti élet kiválóságai, név szerint Aichelburg Márton, a Civil Vállalkozások Nonprofit Kft. társalapítója, Balázs Tibor, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója, Magyar Henrietta, a Pfizer public affairs és kommunikációs menedzsere, Olajos Péter, a Körforgásos Gazdaságért Alapítvány elnökhelyettese, Pogány Éda Glória, a Syngenta regionális szakterületi vezetője. A Budapesti Gazdasági Egyetemet dr. Radácsi László, rektori tanácsadó, fenntarthatósági projektvezető és dr. Szilágyi Veronika, humánpolitikai vezető képviseli.

„Örülök, hogy részese lehetek annak a fontos folyamatnak, ami a BGE-nél ma elkezdődött, véleményem szerint a fenntarthatósági stratégia lényeges eleme az egyetem jelenlegi és jövőbeni sikerének. Remélem, hogy a vállalati, és az oktatással, kutatással foglalkozó szakértők itt a gyakorlatban is közös értéket teremtenek majd, ezen fogok dolgozni a tanács tagjaival együtt” – mondta Pogány Éda Glória.

„Csakúgy, mint képzési portfóliónk kialakításánál, a fenntarthatósági programunk kapcsán is szoros és kétoldali kapcsolatra törekszünk a vállalati szférával. Elismerés az Egyetemre nézve és nagy lehetőség mindannyiunk számára, hogy a Fenntarthatósági Tanácsban ilyen kiváló szakemberek támogatják fejlesztéseinket” – emelte ki dr. Radácsi László.

A Fenntarthatósági Tanács megalakulásával az egyetem számára megnyílik a lehetőség a tavasszal megalkotott fenntarthatósági stratégiájának gyakorlati megvalósítására. A BGE amellett, hogy saját működésére nézve előtérbe helyezi a fenntarthatósági szempontokat, alkalmazott tudományok egyetemeként kiemelten fókuszál e terület kutatására is. További célja, hogy belső közössége felelős gondolkodását erősítse, ezért jó gyakorlatok bemutatásán keresztül törekszik a példamutatásra, munkatársai és hallgatói témaspecifikus ötleteinek megvalósítását támogatva.

Forrás: BGE

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka