Inno-tér
2019. szeptember 2.

Hetekig egy töltéssel?

Két éven belül piacra kerülhetnek a Samsung grafénalapú akkuval szerelt okostelefonjai, melyeket akár fél óra alatt is fel lehet tölteni, és cserébe hetekig le sem merülnek. A vállalat jelenleg a kapacitás növelésén és a költségek csökkentésén dolgozik.


Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedben mintegy az ötödére csökkent a lítiumion-akkumulátor ára, a teljesítménye pedig sokat javult, a kutatások a lítium leváltására fókuszálnak. Egy internetes bejegyzés szerint forradalminak mondható technológiai újításra készül a Samsung. A dél-koreai vállalat grafénalapú akkumulátorai nemcsak gyorsabb töltést, nagyobb kapacitást eredményeznek, de számottevő súlycsökkenést is jelentenek, ráadásul a grafén bevezetése a költségek csökkentésével is jár. A grafén ugyanis egyetlen atom vastagságú grafitréteg, egymilliószor vékonyabb, mint a papír, keményebb az acélnál, jobb elektromos vezető a réznél, és rugalmasabb a guminál. Két orosz kutató, André Geim és Konsztantyin Novoszjolov 2004-ben fedezte fel az anyagot, hat évvel később pedig fizikai Nobel-díjat kaptak munkájukért.

Minden bizonnyal a Samsung egy csúcsmobilban dobná piacra ezt a technológiát, és mivel a Galaxy S11 kapcsán ez túl korainak tűnik, ezért logikusan a Galaxy Note 11-be vagy a Galaxy S12-be kerülhet grafénalapú akkumulátor. Amennyiben a Samsung elsőként tud megjelenni a piacon a grafénos akkumulátorral, nagy valószínűséggel meghatározó szereplője lesz a következő évtized mobilpiacának.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka