Inno-tér
2017. április 4.

Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár

Virtuális valóság az oktatásban, okos asztal, PH-érték-mérő okos eszköz, intelligens pendrive, – csak néhány példa a megújult VIII. Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron látható újdonságokból.


A nyolcadik alkalommal megrendezett esemény érdekes programot ígér azoknak, akik 2017. április 12-én, szerdán ellátogatnak a Széchenyi Egyetem aulájába. Harminchét standon mutatkoznak be azok a találmányok, amelyek néhány év múlva talán a mindennapjaink részei lesznek. Elsősorban kisebb cégek, kezdő vállalkozások és egyéni fejlesztők innovatív találmányai tekinthetők meg, akik a bemutatkozási lehetőség mellett a kapcsolatépítés céljával jelentkeztek a rendezvényre. A megújult kiállításon kiemelt szerepelt kapnak a startup cégek.
Érdemes végigsétálni a bemutatott érdekességek között, amelyek hol az izgalmas alapötletükkel, hol hiánypótlóan praktikus mivoltukkal hívják fel magukra a figyelmet. Az újításoknak helyet adó sokszínű kiállításon megismerhetjük többek között a kézmozdulatokkal irányítható autórádiót, megtekinthetünk kollaboratív robotokat, elektromos töltőkutat, de bemutatkozik a Seosiker online weboldalelemző eszköz is.

A 9 és 16 óra között ingyenesen látogatható kiállítás, amelyhez ebben az évben az Ipar 4.0 témáját körüljáró szakmai programok, előadások is kapcsolódnak, lehetőséget teremt arra, hogy egymásra találjanak a feltalálók és a befektetők, segítve a ma még csak prototípus fázisban lévő találmányok gyártásba kerülését.

Izgalmas napban lehet része annak, aki 2017. április 12-én ellátogat Győrbe, a Széchenyi István Egyetemre.

A kiállítás az EFOP-3.4.4-16-2017-00011 projekt keretében valósul meg.

A programról bővebb információ a meghívóban.

Forrás: SZE

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka