Inno-tér
2017. október 9.

Közös út, közös jövő

Az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap idén is a környezettudatos közlekedés nép­szerű­­sí­tésének jegyében zajlott; híven a kampány „Közös út, közös jövő” mottójához.


A 2002 óta minden szeptemberben megrendezett Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap célja, hogy egyre több emberhez eljuttassa a környezetbarát közlekedés üzenetét. Több mint kétszáz hazai település csatlakozott az idei közlekedési-környezetvédelmi kampányhoz, és ez nemzetközi összevetésben is magasnak számít. Ezzel a részvételi aránnyal hazánk – mintegy ötven ország versenyében – az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is dobogós, harmadik lett. Az országos kampány Andrássy úti nyitó eseményén a résztvevők hallhattak a fővárosi fenntartható és környezetkímélő közlekedés érdekében tett erőfeszítésekről, valamint a rendezvény fő üzenetéről, hogy egyetlen Földünk van, ezért meg kell óvnunk véges erőforráskészleteinket.

Az országszerte megrendezett programokon az önkormányzatokat fenntartható közlekedési intézkedések bevezetésére, a lakosságot pedig az autózás helyett a közösségi közlekedési eszközök használatára: kerékpározásra, gyaloglásra buzdították az eseménysorozat szervezői. A Mobilitási Hét egyik programján részt vett a közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos, Violeta Bulc is, aki egyebek mellett kijelentette, hogy Magyarország az innovatív közlekedési fejlesztések területén élen jár Európában, ezért más országoknak is jó példa lehet.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka