Inno-tér
2017. március 5.

Nekünk is fontos

Élőhely-rekonstrukció kezdődik a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A beruházás megvalósításától a természetvédelmi célok elérésén kívül a térség turisztikai vonzerejének növekedését is várják a szakemberek.


Egyre többet hallunk arról, hogy a vizek és az élőlények alkotta együttesek az ember számára is nélkülözhetetlenek. A lehulló csapadék patakokon, folyókon keresztül jut el a tengerbe, ám egy része vizes élőhelyekben tárolódik, ezzel csökkentve a folyók árhullámait. A Hortobágyi Nemzeti Parkban történő élőhely-rekonstrukció során négy hektár nagyságú, ideiglenes vízborítású vizes élőhely létrehozását tervezik a Közép-Tisza vidékén.

A szakemberek ezzel a beavatkozással kívánják biztosítani a területen található Natura 2000 jelölőfajok számára a kedvező élőhelyi feltételeket. Szándékaik szerint a tervezett vizes élőhely az itt élő gémfélék táplálkozóterületeként működik majd. Ezzel egyidejűleg, két kilométer hosszú szakaszon a Tisza árvízvédelmi töltésének a meg­erősítését is tervezik. A célok között szerepel a tisza­kürti Kis-Tisza komplex élőhely rehabilitációja, valamint a beregi és nyírségi területeken található lápok vízutánpótlása is. Azon túl, hogy a szakemberek a fejlesztéssel szeretnék biztosítani a veszélyeztetett élőhelyek hosszú távú fennmaradását, a beavatkozá­sok hozzájárulhatnak a nyírségi és szatmár-beregi terü­leteken korábban nagy számban előforduló buckaközi lápok megmaradt képviselőinek hosszú távú fennmaradásához, valamint a közösségi jelentőségű élőhelytípusok természetvédelmi helyzetének javulásához is.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka