Inno-tér
2017. május 9.

Ötlettől a valóságig

Középpontban a kreatív, energiahatékony megoldások és technológiai újítások, amelyek beépülhetnek a mindennapjainkba.


Kihirdették az első hazai startup pályázat, az MVM Edison Light Up! nyerteseit. A jelentkezők között egyetemi kutatócsoportok, baráti társaságok és már működő mérnöki vállalkozások is voltak. A pályázók több mint száz energetikai, energiatudatossági fejlesztési tervet nyújtottak be. A tizenkét legjobb pályázatot egyenként egymillió forinttal jutalmazta a szakemberekből álló öttagú zsűri, továbbá a nyertesek bekerültek a második forduló inkubá­ciós mentorprogramjába, amelynek a végén a négy legjobb pályázó maximum ötvenmillió forint összegű magvető befektetésre és inkubációs szolgáltatások igénybevételére kap lehetőséget.

Az innovatív ötletek összegyűjtése után tehát a legnagyobb feladat az lesz, hogy a legeredetibb gondolatokból a társadalom számára értékelhető szolgáltatások és termékek szülessenek. Az energetikai újítások fejlesztését követően remélhetően már a közeljövőben találkozhatunk az olyan energiahatékony megoldásokkal a mindennapjainkban, mint a közel nulla energiafelhasználású otthont biztosító intelligens szendvicspanel, a mostanihoz képest nyolcadakkora méretű hőenergia-tároló vagy például az alacsony fenntartási költségű üvegház működtetéséhez fejlesztett irányítórendszer. Az MVM Edison program négy győztesének a kihirdetésére nyáron kerül sor.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka